ReceptekEgyébOnigirazu (rizsszendvics)

Onigirazu (rizsszendvics)

Lazacos szendvics szójaszósszal és szusigyömbérrel

Szusinak alkalmas kerek szemű rizst főzünk, kiterítjük és töltelékkel rétegeljük. Nagyon sok egyéni variáció lehetséges a témára.

Nyugat-Európában sok helyen árulják ázsiai üzletekben, celofánba csomagolva lehet kapni. Alig 20-25 éve terjedt el, tökéletes reggeli, tízórai vagy uzsonna, szokták étkezdékben bento boxba tenni, éttermi étlapokon is megjelent, 2015-ben Japánban egy közvélemény-kutató intézet szerint az év étele lett.

A vágódeszkára először műanyagfóliát terítünk, erre négyzet alakú (15-20 másodpercig átpirított) norilapot, fényes oldalával lefelé. A közepére elforgatva feleakkora rizsnégyzetet helyezünk 1,5-2 cm vastagon: a zöld norilap felső csúcsa mutasson tehát északnak, a rizsnégyzet csúcsai nyugatnak és keletnek. Úgy, hogy a zöld lapba borítékszerűen be tudjuk csomagolni a rizst.

Ha nyers hallal töltjük, akkor a még meleg rizst ízesítjük: 400 gramm rizshez (2 cup) 0,8 dl rizsecetben feloldunk 1-2 csapott ek cukrot és 1 kk sót, ezt keverjük kíméletesen a rizshez.

Az alsó réteg rizsre adhatunk kevés halszószt (sózza és egyben ízfokozóként is működik), majd rátesszük a választott tölteléket. Lefedjük még egy réteg rizzsel, meghintjük pirított szezámmaggal, esetleg sózzuk, majd borítékszerűen becsomagoljuk. (A norilap csücskeit ilyenkor benedvesítjük, így jobban tapadnak.) A csomag négyzet alakú borítékra hasonlít.

Fóliával szorosra húzzuk, formára lapogatjuk, hagyjuk összeérni, tálaláskor nagyon éles, vékony pengéjű vízbe mártott késsel kettévágjuk (hogy ne tapadjon rá a rizs).

A rizsben bulgogi, kimcsi, sültpaprikakrém, sült hagyma

Néhány jellegzetes kombináció a töltelékben

  • rántott hús (tonkatsu), tonkatsu-szósz, vékonyra vágott nyers káposzta
  • friss lazac, kaviár, keménytojás, pirított lazacbőr, szusigyömbér
  • garnéla, avokádó, koktélszósz (például majonéz némi sriracha csiliszósszal keverve)
  • bacon, tükörtojás
  • bulgogi (vékonyra vágott, marinált hirtelen sütött marhaszelet), kimcsi
  • lágy habart tojás, füstölt hal, snidling
  • lazactatár salátával
  • gomba, spenót, bonitopehely (kacuobusi)
  • sült virsli, torma, uborka
  • pirított tofu, sizólevél, forrázott babcsíra
  • sült kacsamell, vörös káposzta

Tölthetünk bele bundás tintahalat, erdei gombát, békacombot, tetszőleges zöldségeket és salátaféléket. Harmóniaérzék és jóízlés kérdése.

Minimalista változatokba nem kell más, mint néhány kimagozott olajbogyó; puha vagy akár ömlesztett sajt; egy réteg pirított rizs szójaszósszal ízesítve; pirított szezámmag algafélékkel (ehhez használják fel például a dashikészítésből visszamaradó kombulapokat olyan módon, hogy szójaszószban főzik még egy ideig, és apróra vágják).

Ropogós elemek

  • haltöpörtyű
  • ropogós sült hagymakarika
  • pirított olajos magvak

Opcionális szószok

  • padlizsánkrém
  • sültpaprika-krém
  • koktélszósz
  • hojszinszósz

És végül: készíthetünk gyümölcsös rizsszendvicset is eperrel vagy őszibarackkal, körte és kéksajt párosítással vagy mással.

Kapcsolódó

Helló halak
Chirashi sushi
Elixírek halból (a világ legjobb halszószai)
Folyékony halak

Maximalista szendvicsek
Tisztelet a vajaspirítósnak (Mitsubishi Bread Oven)
Zsírosdeszka vagy burrito?

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!