Bűvös SzakácsMGECzifray VI. 6. (záró) forduló

Czifray VI. 6. (záró) forduló

A VI. Czifray-versenykurzus utolsó fordulója próbára teszi a résztvevők képzelőerejét, alapanyag ismeretét, technológiai felkészültségét és ami a legfontosabb, az ízlését.

A feladat szerint a versenyzőknek ismeretlen alapanyagokból kell két egymást kiegészítő harmonikus fogást készíteni. Ami adott, az egy egész nyúl. Nagyon fontos, hogy a főzés kezdete előtt el tudják dönteni, mit tudnak elvégezni a rendelkezésükre álló idő alatt. A meglepetéskosárban szereplő növényi alapanyagokat tetszőlegesen lehet felhasználni a feladatokhoz.

A versenykurzust végig teljesítő résztvevők elismerésre érdemesek és megkapják annak igazolását, hogy teljesítették a Czifray-versenykurzus 12 feladatát (a 18 indulóból 8 maradt csupán talpon). Azok, akik a legjobb teljesítményt nyújtják, ösztöndíjat kapnak a Magyar Gasztronómiai Egyesülettől, amit szakmai továbbképzésükre fordíthatnak.

A Czifray-versenykurzus nem hagyományos szakácsverseny, hanem egy szakmailag irányított ön- és továbbképzési folyamat, ami verseny formájában zajlik. A versenykurzust az 1924-ben alapított, francia Meilleur Ouvrier de France MOF (Franciaország Legjobb Szakembere) inspirálta. A világhírű Paul Bocuse az összes Michelin csillagánál is büszkébb volt arra, hogy 1961-ben megnyerte a MOF versenyt. A mi versenyünk célja az, hogy a résztvevők fordulóról fordulóra bővítsék repertoárjukat, csiszolják technológiai tudásukat, jobb szakemberekké váljanak.

 

Meglepetéskosár

A verseny napján minden versenyző egy egész nyulat és egy azonos tartalmú, számára ismeretlen alapanyagcsomagot kap.

  • egy egész, Aranyszalag minőségtanúsítású nyúl a belsőségekkel együtt (Tetrabit)
  • szezonális meglepetés zöldségkosár a Farm2Fork cégtől
  • két gabonaféle.

A kosárban szereplő alapanyagokat tetszőlegesen lehet felhasználni a feladatokhoz.

Első feladat – előétel

5 kis adag (tapas méretű) előétel. (A tapas mennyiségi meghatározása: két-három falat.)

Az első fogás feladata, hogy szellemes legyen, felkeltse a vendég érdeklődését. Lehet könnyedebb vibráló fogás, de lehet komplex kompozíció is.

Második feladat – nyúlból készült főétel, szabadon választott körettel és mártással

5 adag főétel, amelynek központi eleme a nyúl, harmonikus kapcsolatban a felhasznált szezonális zöldségekkel, salátákkal, gabonafélével és a mártással.

A zöldfélék ne csupán köretként jelenjenek meg, hanem aktív szereplői legyenek a fogásnak!

A verseny lebonyolítása

Az utolsó forduló lebonyolítása az előző fordulók szabályai szerint történik.

A korábban engedélyezett alaplevek, fűszerek az ismert szabályok szerint behozhatóak.

A versenyzők beosztása 2026. szeptember 7-én

Első csoport érkezése 08:00 órakor

Semsei László (Szaletly) 9:00 11:30 12:05

Matus István (Trattoria Pomo D’oro) 9:10 11:40 12:15

Debreceni Zoltán (Szaletly) 9:20 11:50 12:25

Hárs Tamás (Monokini) 9:30 12:00 12:35

Második csoport érkezése 08:40-kor

Fülepi Kálmán (Kami) 9:40 12:10 12:45

Otoltics Áron (Eto) 9:50 12:20 12:55

Tóth Gergely (Sauska) 10:00 12:30 13:05

Mátrai Patrik (Pavillon de Paris) 10:10 12:40 13:15

 

INSPIRÁCIÓ:

https://www.buvosszakacs.com/2021/09/28/nyulvadas-szalvetagomboccal/

https://www.buvosszakacs.com/2015/10/06/mallorcai-hagymas-nyul-conill-amb-ceba/

https://www.buvosszakacs.com/2026/05/28/nyulsalmorejo-conejo-en-salmorejo-canario/

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!