Nemrég Magyarországon járt Christian Le Squer, aki a párizsi Ledoyen háromcsillagos konyháját vezette 2014-ig – addig, míg új felkérést nem kapott. Ekkor a párizsi George V. szállóban állt munkába, és – a felkérést teljesítve – alig több mint egy év alatt megszerzte az étteremnek a harmadik Michelin-csillagot, a Gault&Millau-tól a 19/20 pontot. Ezután lett a Four Seasons szállodalánc corporate chefje.
2016 nyarán Budapesten járt. Elment a nagy kalauzok által ajánlott éttermek többségébe, utolsóként a Lacikonyhába, ahol a következő költői kérdést tette fel: „Vajon mi a csudát csinál itt a Michelin? Végre egy étterem, ahol nem másokat kopíroznak, végre nem az a nemzetközi-bárhollehetne-stílus, amiből oly sokat kóstol az ember – Budapesten is”.
A Lacikonyha a Gault&Millau Magyarországtól két sapkát (16 pontot), a Michelintől Bib Gourmand minősítést kapott. 2011-ben nyitott, 6 évet élt. Budapest egyik legjobb étterme zár be, annak ellenére, hogy nincs csődhelyzetben – szerényen, de eltartotta magát.
Az okokról Mogyorósi Gábor a Chef&Pincérnek közel egy éve gyakorlatilag mindent elmondott: túl sok mindennel kell megalkudnia – alapanyaggal, munkaerővel, részben a közönséggel is. Az interjú ITT olvasható.
Azóta a helyzet nem változott, most még annyi történt, hogy jelentkezett munkára egy fiatal szakács, megbeszéltük, hogy reggel érkezik a próbanapra, és egyszerűen nem jött el. Se telefon, se semmmi. Vártuk és nem jött. Ennyi.
Kevés olyan konyha van (volt), amely ennyire ízgazdag és egyéni. Mogyorósi Gábor bisztrójában olyan ételek születtek, amelyek bevonulnak a Nagy Könyvbe.
Mire utalt a francia szakács? Rövid válogatás az elmúlt hat évből
Rántott ponty halászlémártásban
Véres kolbász almamártással
Grízes tészta pohárban
Somlói galuska
Légies derelye, gyöngytyúk
Rákmuszlin, tökfőzelék
Mangalicavagdalt
Tiramisu
Optimalizált káposzta
Bácskai terrin
Retekleves rákkal
Mesterleves
Daragaluska
Főzelékek a Lacikonyhán
Bárányterrin
Malacfejkocsonya, tavaszi tekercs
Tarte Tatin
Francia tószt
Kapcsolódó cikkek
Laci, mint konyha
Diplomáciai inspirációk
Téli főzelékek és tavaszi tekercsek
Folytatása következik
b+!!
Miért nem lehet ezeknek a tirpákoknak a nevét („egy fiatal szakács”) nyilvánosságra hozni? Hihetetlen a munkamorál.
Mellesleg azt el tudja árulni egy szakmabeli, hogy miért van az, hogy egyes séfek, szakácsok kb. háromhavonta új helyen bukkannak fel? Nem tudom, hogy van-e még egy iparág, ahol akkora a fluktuáció mint a menő éttermeknél (tisztelet a kivételnek és aki megnéz az azért látja, hogy a stabilitás meg tudja hozni a gyümölcsét). Kb. nagyobb mint a Mekiben. A szakácsokban vagy az étteremtulajdonosokban lehet a hiba? De akkor meg nem értem, hogy ha a szakáccsal van a baj, hogy miért alkalmazzék még vagy ha a tulajjal, akkor miért megy oda szakács?
Természetesen nem a LaciKonyhára gondoltam. Sajnálom, hogy megszűnik, de bevallom nekem kiesett, a belvárosban dolgoztam és Budán laktunk, a 13. ker. eléggé kiesik. De az étel szuper volt, az tény. Remélem, hogy Mogyorósi egy jó és stabil helyen folytatja.
Nagyon sajnálom. Az általunk kipróbált budapesti éttermek közül a legjobb volt…
Kár érte. Nem jó helyen volt sajnos.