A belsőségekhez, így a tüdőhöz is eltérő a népek és kultúrák viszonya. Amerikában idegenkednek tőle, a skótok nemzeti ételt készítenek belőle (a haggis fontos alkotóeleme a birkatüdő), Ausztriában jóféle kisvendéglő elképzelhetetlen pájsli nélkül.
Nagyobb már a nemzetközi egyetértés a báránytüdő-csipsz tekintetében. Ehhez a vékonyra szelt tüdőt ropogósra szárítják, a terméknek magas a fehérje-, alacsony a zsírtartalma, jó a harapása. Kis és nagy testű kutyák egyaránt örömmel fogyasztják, a fagyasztva szárított változatot a macskák is nagyon szeretik.
Amit egyes közegekben állateledelként kezelnek, azt bölcsebb maradványszigeteken szakácsok ma is becsben tartják. Különösen tavasszal, amikor a belsőségek zsengék, ízük, állaguk egészen rendkívüli.
Karizmatikus görög étel a magiritsa. Ez az a báránybelsőség-leves, amely hagyományosan a húsvéthoz kötődött rituális ételként: ezzel törték meg a negyven napos böjtöt.
A legegyszerűbb népi megoldás: a tüdőt és a szívet zöldséges-fűszeres lében főzték meg, abban hagyták kihűlni. Másnap, tálalás előtt a leszűrt lében rizst, esetleg zöldségeket főztek. Visszarakták a kockára vagy csíkra vágott belsőséget, végül citromos tojással sűrítették, zöldfűszerrel hintették meg – elsősorban tárkonnyal, kaporral. (Ez a technológia gyakorlatilag azonos azzal, amit a klasszikus polgári konyhán legírozásnak hívnak).
A leves rajongói azonban egyre rafináltabb recepteket kreáltak, így számos változatban bevonult a polgári konyhákra, év közbeni használatra is. Az alábbi recept egy ilyen finomított változat, melyben friss zöldségalaplé a leves alapja, s ebben főnek készre az előfőzött belsőségek.
A friss és zsenge belsőségek (tüdő, szív, máj) legegyszerűbb elkészítési módja az, ha szotírozuk, vagyis dobva-rázva pirítjuk. A nagyon zsenge báránybelsőség előfőzés nélkül is elkészül ilyen módon, körülbelül 15-20 perc alatt. Használhatunk serpenyőt vagy wokot.
A Fülöp-szigeteken olyan fűszeres tüdő-szívragut készítenek (bopis), ami igazán szívhez szóló. Egyértelműen az egyik legismertebb pulutan, azaz italkorcsolya, fülöp-szigeti tapa.
Általában sertés az alapanyag, de készülhet fiatal marhából, borjúból. Bárányból talán a legjobb. Készül csak szívből vagy csak tüdőből, avagy szív-tüdő-máj trióból. Csinálják csirkeszívvel, zúzával is, ilyenkor rokonságba kerül a portugál pipissel. Az ételben mindig megjelenik több vagy kevesebb zöldség – főként répa, de mások sült piros paprikával szeretik. Más változatokba kerül mind a kettőből, sőt, adnak hozzá zellert, retket, gombát is.
A tüdőt és a szivet aromatizált lében főzik, pandanlevél és citromnád kíséretében, ami illatosításra szolgál. Ezt Európában citromhéjjal, babérlevéllel, szegfűborssal helyettesíthetjük. Hogy élénkebb színe legyen, annatto-port használnak. Mivel ennek íze semleges, európai viszonyok között kevés fűszerpaprika és kurkuma keveréke nagyon jól megfelel a célnak.
Monarchikus tüdők
A grazi Katharina Pratobevera négy megoldást javasol a tüdő elkészítésére legendás szakácskönyvében, amely Prato címen 1858-ban jelent meg először 348 oldalon. 77. kiadására már háromszorásra duzzadt az anyag, világszerte több mint egymillió példányban kelt el.
A 24. kiadás alapján 2006-ban szép emlékkötet jelent meg Christoph Wagner, a neves bölcsész-gasztronómus kommentárjaival. Ebben az egyik tüdőrecept szerint finomra vágott szalonnát, hagymát, petrezselymet párolunk, ezen készítjük az előfőzött tüdőt lefedve, rövid lében. Mindig újra felöntjük kevés levessel, egészen a tüdő megpuhulásáig. Végül sózzuk-borsozzuk, sűrített pecsenyelevet (glászt) adunk hozzá. Polentagaluskával vagy rizzsel tálaljuk.
A következő receptben Katharina tojássárgájával és tejföllel habarja be a tüdő főzőlevét, főtt tésztát és tükörtojást ad hozzá.
Harmadik receptjében a főtt tüdőt és szívet világos hagymás rántással sűríti, citromlé-citromhéj hozzáadásával. A negyedik verzióban barna rántást készít finomra vágott hagymával, ebbe adja a csíkra vágott tüdőt. Ecettel és levessel önti fel. Sózza-borsozza, kakukkfűvel, szegfűborssal, citromhéjjal ízesíti. Ehhez főtt krumplit ajánl.
Klasszikus pájsli
A pájslinak ma is erős bástyája Bécs. Elsősorban borjútüdőből és szívből készül. A pörköltszafttal és tejszínnel/tejföllel kiegészített változat a szalontüdő.
Az osztrák vadászzsargonban a Beuschel kifejezés olyan vegyes ragut jelentett, amelybe az elejtett vad tüdején-szívén kívül belekerül az aorta, máj, lép, nyelőcső, vese is. A vadászmenü kötelező része volt, a főétel előtt szolgálták fel (némelyek muszájpájslinak is hívták). A Beuschel kifejezést etimológusok a bauschen (duzzad/dagad/puffad) igéből eredeztetik, a tüdő dagadására utalva. Míg az osztrákok a vadasra emlékeztető rántásos mártással, enyhén citromosan, addig a bajorok inkább ecetezve, erőteljesebb savassággal tálalják (saueres Lüngerl).
Háromcsillagos pájsli
Eckart Witzigmann zseniális ételeinek egyike a régi villásreggelik emlékének tiszteleg. A müncheni Aubergine-ben fiatal nyúlbelsőségből készítette a szalontüdőt – Pálfy-gombóccal és fürjtojással (Beuschel von Kanninchen mit Pálfy-Knödel und Wachtelei).
A háromcsillagos konyhán egy főételhez két nyúl belsőségeit dolgozták fel. A tüdőt és a szívet vőrösborban, ízesítőcsokorral főzték majdnem készre. Amikor kihűlt, csíkokra vágták. 300 ml boros főzőléhez azonos mennyiségű csirke-, borjú- vagy nyúlalaplevet, finomra vágott salottát, hagymát, fehérrépát, kapribogyót, szardellát, csemegeuborkát adtak. Az ízesített levet felére sűrítették, végül még két kávéskanálnyi barna rántással is összeforralták. Tálalás előtt dijoni mustárral, Worchester-szósszal, citromlével, citromhéjjal, sóval-bossal ízesítették, a mártást némi állás után leszűrték. Ebben a koncentrált lében melegítették fel a csíkra vágott tüdőt és szívet.
Közben a vesét és a májat vajon rózsaszínre sütötték. Az agyvelőt lisztbe, tojásba hempergetve tisztított vajban sütötték ropogósra.
A Pálfy-gombóchoz (ezt célszerű előre elkészíteni) 4 személy részére 25 g vajon 100 gramm kis kockára vágott sós kalácstésztát pirítottak. Egy fej finomra vágott salottát 25 g vajon üvegesítettek. A kihűlt brióskockához hozzáadták a salottát (a sütéséhez használt vajjal együtt), egy felvert tojást és néhány evőkanál langyos tejet. A keveréket pihentették, masszává gyúrták, sóval-borssal, szerecsendióval ízesítették. A masszából 4 gombócot formáztak, alig gyöngyöző sós vízben készítették el.
Tálaláskor előmelegített tányérra kanalazták a nyúltüdőragut, erre került a rózsaszínre sült máj, vese, bundázott velő, a tükörtojás és a Pálfy-gombóc. Végül vékony csíkra vágott csemegeuborkával és snidlinggel frissítették. Eckart Witzigman negyedmagával kapta meg az évszázad szakácsa címet a GaultMillau kalauztól 1994-ben.
Az első recept leírása szerint az étel készíthető más állat belsőségeiből is. Körülbelül milyen súlyú a bárány tüdeje és szíve ? Ennek hiányában a pontosan megadott egyéb összetevők is értelmüket veszítik, hiszen az arányok másképp jönnek pl. egy sertés szív esetében. Köszönöm.
Kedves Kalocsai, amit mi vettünk báránytüdőt, az kb. 1 kg volt tüdőpáronként (szívvel együtt). Egy adagra bruttó 25-30 dkg belsőséggel lehet számolni. A tüdőből és szívből elég sok a leeső rész. Osztrák szakácsok a pájslit elsősorban borjúból készítik, és szeretnek másfél-kétszer annyi tüdőt használni, mint szivet.
Köszönöm !
A Simon pincében (Eger) szinte tökélyre vitték az ilyen ételek készítését.