
„Hajdon a’ Görögök szentnek tartották […] Sokaknak később szokása is vala igy eskünni: per brassicas juro quas maxime diligo. Esküszöm a’ káposztára mellyet leginkább szeretek”.
(K. Mátyus István M.D. Nemes Küküllő és Maros-Székből egyesült Vármegyének R. Physicusa, Ó és Új Diaetetica c. könyvében, M.DCC. LXXXVII.)

A bécsi belváros peremén fekszik a Stadtpark, abban a Steriereck étterem. Heinz Reitbauer konyhája a város legjobbjának számít, s eközben egy igen népszerű bisztrót is kiszolgál, amely az épület hátsó felében működik, s a neve Meierei. Saját gazdaságból származó kiváló minőségű tejtermékek, 120 tételes (!) nemzetközi sajtpult. Az óriási üvegfalon keresztül kilátás a parkban csörgedező csatornára, nyáron terasz.
Az étlapon bécsi klasszikusok (gulasch, szalontüdő, rántott hús, császármorzsa) mellett mediterrán ihletésű hal- és zöldségételek, szellemes előételek. Utóbbiak közé tartozik a káposztasalátával töltött paprika: egyéni variáció egy régi piaci savanyúság témájára.
„Az kapoztas huson kezdem el, úgy mint Magyar és Horvát Ország címerén…” Így kezdődik a csáktornyai Zrínyi-udvar XVII. századi kéziratos szakácskönyve.
Ugyancsak káposztás receptekkel indít a Tótfalusi Kis Miklós által kiadott Kolozsvári szakácskönyv: a kolozsvári és a töltött káposztát rögtön a „téjfeles” követi, amely meglehetősen hasonlít a lucskos káposztára:
A sós káposztát szépen megaprítván szalonnával tedd fel, és mikor megfőtt a levében, végy ki egy csuporba, amelyben a téjfel vagyon, és azzal ereszd fel, jól habard öszve, és önstd a káposztához a fazékba, mennél több a téjfel, annál jobb, és felforralván add fel, mint az egyéb káposztát; ha valami szép tehénhúst tehetsz belé, annál szebb és annál jobb lészen; hogy pedig jobb ízű légyen, egy pohárocska jó bort is bocsáss beléje. Kedves étke a magyaroknak.
A lucskos káposztát eredendően bő levű egytálétel. Nagyon meggyőző legegyszerűbb formájában, pusztán csak jó ízű főtt füstölt szalonna, esetleg füstölt vagy nem füstölt oldalas levével, csomborral-kaporral (vagy méginkább csak csomborral). Nemes savasságot ad neki, ha kovászolt káposzta vagy uborka levét adjuk hozzá ecet helyett, végül némi zsíros tejfölt, olyan fajtát, amely liszt nélkül sem túrósodik.

Muskotály Küvé. A vöröskáposzta a fejes káposztának „csupán” magas antociántartalmú színváltozata, a lila fejek felhasználása mégis kissé eltér a zöld és fehér fajtákétól. Kacsa- vagy libasült mellé párolt vöröskáposzta készül. Mivel főzés során a káposzta kékül, savat vagy savas gyümölcsöt érdemes hozzáadni, ha meg akarjuk tartani a lilás színt.

Compositum, caputium, kapusta, kapucni, vakáció…
Muskotály Küvé. A káposzta szó szláv eredetű, amint ez a cseh vagy szlovák étlapokon, konzerveken szereplő kapusta kifejezésből is jól látható. A kapusta forrása pedig minden valószínűség szerint a középkori latin compositum vagy caputium lehetett. A compositum savanyúságot, savanyú káposztát jelentett, de az egymásra rakódó levelekre is utalhatott, míg a caputiumnak a káposztafejet hívták.
A növényi szár/torzsa jelentésű latin caulis ugyanakkor a német Kohl, az angol cole/kale szavak őse. A Kohl németül mindenféle káposztát jelent, a belőle alakult magyar „kel” szűkebb értelmű. A mai angol nyelvben a fejes káposztát cabbage-nek mondják, de a régi cole is fel-felbukkan, például az angol káposztasaláta, a coleslaw nevében, a kale pedig a leveles kel elnevezése.
A görögök és a rómaiak nem csak élelmiszerként, hanem – elsősorban a vadkáposztát – gyógyszerként is használták, emésztési és gyomorproblémákra: úgy gondolták, hogy lakomák során fogyasztva gátolja az ittas állapot kialakulását. Idősebb Cato a káposztaleveleket mindenféle sebre, duzzanatra alkalmas kötözőszerként is ajánlotta.
A római kertészeknek Julius Caesar uralkodása idején sikerült a káposztafej méretét megnövelni, és az addig lenézett zöldségre az arisztokrácia is felfigyelt. A 9. századra Európa nagy részén elterjedtek a káposztafejek, Magyarországon a 15. században kerültek a szántóföldekre, és viszonylag hamar közkinccsé váltak.
„…a’ Magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegény ember a’ nélkül.” (Lippai János, Veteményes kert, 1664)
A száraz-meleg alföldi klíma nem kedvez neki, ezért nagy kiterjedésű termőtájai csupán kisebb területeken (Vecsésnél, Hajdúságban, Szabolcsban) alakultak ki. Ugyanakkor patakok-vizek mentén sokfelé akad kisebb káposztának is alkalmas terület, ahol a helyi szükségletet meg lehet termelni. A minőség nálunk erősen függ az idő alakulásától. Az esős nyárra mindig is azt mondták: „Jó káposzta, rossz bor”.
A regionális tájfajtákból több államilag elismert fajtát (pl. hajdúsági, nagyecsedi) szelektáltak, de egyre gyakoribb a külföldi fajták használata, mely utóbbiak a mi viszonyaink között egyáltalán nem feltétlenül adnak jobb minőséget, mint az évszázadok során helyben kialakult káposzták. A jó káposztának finom és vékony a levele, szinte mint a rétesnek. Ilyet nehéz találni manapság. A vastag, szívós levelű sokat szenvedett a nyári melegtől.
A Magyar Konyha 37. évf 10.számában megjelent szöveg szerkesztett változata

Az osztrákok nagyon értik ezt. Bécsben a Vestibül (GM 16 pont) indulása óta étlapon tartja Christian Domschitz káposztás homárját. Az alig savanya káposztát rákszósszal vegyítik, fantasztikus.
Jelenleg lehet pesti piacon, vagy bárhol máshol normális (nem maró, nem ipari ízű, amit többször ki kell mosni főzés előtt) savanyúkáposztát kapni? Annak idején a Fény utcában volt egy jó beszerzési hely, de vagy négy-öt éve sajnos megszűnt az az üzlet. Most pedig leginkább lutri kérdése a dolog.
Legjobb, ha csinálsz magadnak…
A ” kovászolt „káposztát nem tanácsos vízzel feltölteni,ettől meglágyul.A vékonyra gyalult-szeletelt- káposztát megsózni, néhány óra alatt elegendő mennyiségű levet ereszt. A továbbiakban a leírtak szerint kell eljárni.A krumplis kovászolásról még nem hallottam, ha valaki próbálta írja meg tapasztalatát.
Nekem az a tapasztalatom, hogy egyáltalán nem puhul el a nyári kovászolt káposzta. Rendes melegben és megfelelő mennyiségű napsütésnek kitéve két-három nap alatt készen van, az állaga pedig friss és ropogós marad. Úgy tíz éve minden nyáron többször is nekifutok a dolognak, de még soha nem csalódtam a metódusban.
Lucskos káposzta egy múlt századi erdélyi szakácskönyvből.
A fazék aljára 1.szál csombort,1.szál kapor,2.szál tárkony,erre 1/2fej cikkekre vágott édes káposztát,a káposztára 1/2kg. darabokra vágott félig megfőtt húst teszünk,ráhintünk 1 kettévágott és vékony szeletekre metélt hagymát,1 kávéskanálnyi köménymagot,1 kanál zsírt,újra ½ fej cikkekre vágott káposzta,felöl kapor,csombort,néhány szem bors. Egy literrel a hús főzőlevéhez ½ kávéskanál só,csipet citromsó,2 kávéskanál cukor felforralva ráöntjük a káposztára és lefedve puhára főzzük. fél kanál lisztből rántást készítünk,vízzel sűrűre főzzük,simára keverjük,a káposzta levével hígítjuk és ráöntjük a káposztára,majd további 15 percig főzzük