ReceptekDesszertMilliomosok keksze

Milliomosok keksze

Hogmanay. Így hívják a skótok szilveszterét, amikor mindenki ajándékot visz szeretteinek, rögtön éjfél után. Tipikus ajándék a viszki és a shortbread, a skótok nevezetes omlós vajas keksze.

Büszkék arra, hogy már a 12. században készült e néven valami, amit akkoriban még kenyér- vagy lepénymaradékból dolgoztak össze. A kekszevolúciónak aztán nagy lendületet adott a 16. század közepén Stuart Mária: az ő kedvence már hasonlított a mai változatokhoz, mivel vajjal és cukorral készült (vagyis akkori viszonylatban királyi luxuscikknek számított).

„Petticoat tails”, vagyis alsószoknya fodra néven ma is sütik: alakja nagyobb korong (mint egy kisebb lapos torta), aminek a szélét még nyersen körbenyomkodják, ettől fodrosnak tűnik.

Klasszikus petticoat tails (christinascucina.com)

Ma is szokás így sütni, és eredeti recept szerint köménymagot és mandulát is tenni bele.

Millionaire’s Shortbread

Az alábbi, milliomosnak mondott változat a hetvenes években terjedt el. A három réteg: omlós kekszalap, barnacukros vajkaramella, feketecsokoládé. Maldon-sóval hintjük meg.

Tészta

  • 170 g liszt
  • 75 g rizsliszt (vagy kukoricakeményítő)
  • 56 g finom kristálycukor
  • negyed kk só
  • 150 g olvasztott vaj

Középre tesszük a rácsot és 175 °C-ra melegítjük a sütőt.

23 x 43 cm méretű peremes sütőlapot kibélelünk egy nagyobb sütőpapírral (legalább 5 cm-rel lógjon túl a széleken), s vékonyan kikenjük vajjal.

Keverőtálban összekeverjük a lisztet, keményítőt, cukrot, sót. Lapáttal vagy spatulával beledolgozzuk az olvasztott vajat (legyen homogén, de ne dolgozzuk túl).

A masszát a kibélelt tepsire terítjük, simára egyengetjük. Körülbelül fél óra alatt aranybarnára sütjük, hagyjuk kihűlni.

Tejkaramella (butterscotch)

  • 170 g vaj
  • 450 barna cukor
  • 350 ml zsíros tejszín
  • 1 csapott kk só

Nyeles lábosban, közepes lángon megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a sót és a cukrot, kevergetjük, míg fel nem oldódik. Mintegy 5 percig kis lángon bugyogtatjuk.

Felöntjük a zsíros tejszínnel, ezzel is kevergetjük, míg egyenletesen mártásszerű nem lesz az állaga. Nagy lángon felforraljuk, míg fényessé nem válik.

Amikor eléri a 113º C-os hőmérsékletet, lehúzzuk a tűzről, 5 percig hagyjuk hűlni (ne legyen már forró, de legyen még folyékony).

Óvatosan ráterítjük a tésztára, további fél órát hagyjuk dermedni. Fedetlenül hűtőszekrénybe tesszük egy órára, az óra elteltével átrakjuk a mélyhűtőbe – legalább 10 percre, legfeljebb 1 órára. Ezidő alatt elkészítjük a csokoládébevonatot.

Bevonat

Jelen bevonat aranyszalagos Rózsavölgyi csokoládéból készült.

  • 200 g étcsokoládé (64 % –70%) durvára vágva
  • 1 ek vaj (15 g)
  • a tetejére Maldon-só

Hőálló keverőtálba tördeljük a csokoládét, hozzáadjuk a vajat, gőzölgő vízfürdő fölé helyezzük (a tál alja ne érjen a forró vízbe). Körülbelül 3 percig melegítjük, kevergetés közben, míg homogén és sima nem lesz. Levesszük a tálat.

Rózsavölgyi csokoládék

Befejezés

  • karamellás tészta
  • csokoládébevonat

A mélyhűtőből kivesszük a karamellás tésztát, spatulával egyenletesen és vékonyan beterítjük a csokoládéval. Legalább félórára hűtőszekrénybe tesszük.

Tálaláskor a sütőpapírnál fogva emeljük a süteményt, deszkára tesszük. Éles késsel szögletes darabokra vágjuk, hűvösen fogyasztjuk.

A tészta finoman porlik, íze intenzíven vajas, a karamellás töltelékben a só mélyíti a karamellásságot és féken tartja az édességet. A vékony étcsokoládébevonat szintén kiegyensúlyozóan hat.

Milliárdosok változata

A karamellás krémbe enyhén pirított mogyoródarabkákat keverünk. (Érdemes összekóstolni egy tetszőleges mogyorót egy piemontival.)

Kapcsolódó

Karamella, dulce de leche

Karamellás ételek a Bűvös Szakácson

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!