Mese HabbalElrajtolt a Monyó Brewing Co.

Elrajtolt a Monyó Brewing Co.

Img 3564
Elek Zoltán, Pein Ádám és Németh Antal

Egy ideje már mentek a pletykálgatások, innen-onnan érkeztek hírek, de most végre bemutatkozott az idei év talán legjobban várt új főzdéje, a Monyó Brewing. A Pein Ádám, Németh Antal és Elek Zoltán nevével fémjelzett trió kevesebb, mint egy év alatt gyakorlatilag a semmiből hozott össze egy vadonatúj, piacképes kisüzemet.

Austin Powers óta mindenkinek van egy kevés fogalma arról, mit is jelent a monyó: kimeríthetelen vitalitást, pimasz életrevalóságot, olyan sármot, amivel egy Mike Myers kaliberű férfi gond nélkül az ujja köré csavarhat bármilyen hölgyet. A tulajdonos, Pein Ádám nem véletlenül választotta ezt a nevet, mikor kávézót nyitott a Kálvin téren. Merthogy a Monyóban tényleg megvan a monyó. Az évek alatt a kis “beülős” hely előbb belvárosi alterlokállá, majd kézműves sörözővé vált, mostanra pedig akár azt is mondhatnánk, hogy brewpubbá érett. Bár maga a főzde egy kicsit messzebb, a Dreher Sörgyár lábánál található, ez a megnevezés jár a Monyónak. Pein Ádám nagyjából egy éve vette a fejébe, hogy ő márpedig sörfőzdét akar nyitni. A hatalmas energiabefektetésnek és töretlen elszántságnak hála az ötlet igen rövid idő alatt testet öltött, ráadásul nem is akárhogy. A tervezés fázisában ugyanis sikerült megnyernie főzőmesternek azt a Németh Antalt, akinél jobb és precízebb gerillafőző talán nem is nagyon van jelenleg az országban. A kettőshöz csatlakozott még Anti jóbarátja és Hedonos főzőtársa, Elek Zoltán is, aki nagy szerepet vállalt a sörfőzde megtervezésében.

Img 3560

A tét igen nagy. Egy ilyen hármastól vérfrissítést, újításokat és kiemelkedő színvonalt vár az ember. Mert ha van ma olyan főzde, ami képes lehet a sokszor csak döcögő, néha tetszhalott állapotba boruló újhullámos sörkultúrát felrázni, akkor az a Monyó. Reméljük Antiék is érzik a feladatuk súlyát. A nyersbemutatóra mindenesetre ígéretes kollekciót hoztak, ami ha a sikernek nem is záloga, de mindenképpen jó jel a jövőre nézve.

Kezdősor

A Monyó Brewing Co. három sörrel mutatkozott be kedd este, egy APA-val, egy imperial american brown ale-lel és egy porterrel.

Img 3555

Az American Beauty névre keresztelt APA bőven felülmúl minden előzetes várakozást. A komlózás üde, villódzó, friss, szinte harapni lehet. Trópusi gyümölcsöktől és fenyőgyantától súlyos a kezdés, de szerencsére mindez nem megy át brutális keserűbe a végén. Az amúgy kellemesen könnyed, vékony malátásság a korty végefelé jut hangsúlyosabb szerephez, harmonikus egységet alkotva a komló lecsengésével. A zárás tisztán muzsikál, nem lóg ki belőle sem élesztő, sem gyógyszerkeserű, sem geil karakter. És noha az elmúlt időszakban bőven volt lehetőség itthon jobb APA-kat inni, a perfektül eltalált komlózás miatt az American Beauty még így is fog tudni újat mutatni.

Img 3559

A Monyó american brown ale-je, a Brewsk Willis szintén szép jövő elé néz. Noha a bemutatóra kicsit nyersen, karcosan érkezett, érezhetően kilógott még belőle az alkoholosság, az erősebb komlózás, ezek a jellegek azonban valószínűleg két-három hét múlva belesimulnak majd a sörbe. Az viszont már most is érezhető, hogy a malátázás jól összerakott, egyszerre ad kevés feketecsokis, kávés, csokilikőrös érzetet, leheletnyi mogyorós karaktert és szárazabb zárást, amit remekül kísér a hangsúlyosabb test. Ha a komló visszahúzódik, emlékezetes brown ale-lé válhat, érdemes talán várni egy keveset a kóstolással.

Img 3572

A harmadik sör, az Invisible Bikini egy porter, a dolog pikantériáját pedig az adja, hogy Németh Anti a Hedonnal pár napon belül ki fog jönni egy másik porterrel is, így akár egymás konkurenciájává is válhatnának. Valójában azonban két teljesen eltérő receptről van szó. A Monyó portere nem a tejeskávés-barnamalátás, hanem a mogyorós, csokis és szárazabb zárású vonalat képviseli, érdemes lesz majd összekóstolni a kettőt. Az Invisible Bikini szép, jól összerakott darab, tejkrémes és csokoládés illatokkal, már szinte zabstout felé hajló édességgel és kristálytiszta, keserűmentes zárással. Bántóan szenes jelleg sehol sem mutatkozik. Néha talán a vártnál jobban is elkalandozik a geil tejkaramellásság irányába, de ez az értékéből nem sokat von le. Az Invisible Bikini egy technikai hibáktól mentes, korrekt, szerethető porter és nagyon kíváncsi leszek, hogy fog majd állni a Hedonos kistestvér mellett.

Ádám és Anti még tartogat néhány meglepetést az erjesztőtartályokban. Ha az ünnepek előtt nem is, de újévre szinte biztosan érkeznek majd az újabb stílusok. A most bemutatott sörök egyelőre csak a Monyó Caféban kóstolhatók, palackban, lecímkézve pár héten belül elérhetők lesznek.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

  1. és vajh’ melyik úriember felel a brewsk willis karácsonyi förmedvényéért? csak hogy tudjam, kinek a ‘söreit’ ne piszkáljam többet még bottal se…egy agyonfűszerezett szégyen!

  2. sajnos ennyire. én még így sörrel nem jártam. olyan már volt, hogy pár korty után kiöntöttem valamit, de úgy még sosem jártam, hogy egy árva korty nem ment le a torkomon, inkább visszaköptem a pohárba. nem tudok másra gondolni, minthogy nem kóstolta senki főzés után…

Comments are closed.

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!