Mese HabbalHedon, az új magyar gerillatrió

Hedon, az új magyar gerillatrió

N%c3%a9meth anti%c3%a9k
A Hedon csapata (fotó: Adrián Zoltán, forrás: Hedon Facebook-oldala)

Az idei év egyik nagy sikervárományosa a Hedon. A Németh Antal, Elek Zoltán és Szlamka György alkotta hármas régóta ismert házisörfőző körökben, a fiúk pedig most egy szinttel feljebb léptek és közösen alapítottak gerillasörfőzdét. A húzónév természetesen Anti, aki több alkalommal is bizonyított már a hazai közönség előtt. A Napalm és a Katalin Cárnő megalkotója nyert már Főzdefeszt közönségdíjat, hozott el Grand Champion-díjat a rozsnyói sörfőzőversenyről, sőt, főzött már sört az Indexnek is. A pipás palack pedig most egy kisebb ráncfelvarrás után visszatér.

Masodik

A Hedon ugyanis egy olyan darabot választott bemutatkozónak, ami eredetileg az Index.hu megrendelésére készült, Ez nem egy IPA névvel. A főzésről csináltak is egy kétrészes videósorozatot, a sör pedig a tavalyi Főzdefesztet is megjárta. Most megújult designnal, kicsit más névvel, de változatlan receptúrával kerül majd a boltokba.

Img 1552
Ötletes piktogramok a címke hátulján

A Credo jól tükrözi a főzők hozzáállását a kisüzemi sörök világához. A piacra nem akartak egy IPA-val belépni, ahogy teszik azt olyan sokan, ezért inkább főztek egy nem IPA-t. A Credo ugyanis szigorúan véve nem IPA, mert az alapja nem pale ale, hanem müncheni maláta, ez pedig a kész italnak merőben más karaktert ad.

Img 1547

A sör orrbavágó IPA-s jelleggel indít, az aroma mélyen gyantás, limehéjas, fűszeres, eddig semmi extravagáns. Ez azonban csak álca, ami már az első kortynál lekerül. A hagyományos, száraz és tisztán komlódomináns jelleg helyett ugyanis egy barátságosabb egyensúly fedezhető fel a Credoban. A gerincét ugyan még mindig az újvilági komlók citrusos világa adja, de a müncheni maláta shortbreades, tejkaramelles és enyhén rozsos hangulata tökéletes keretbe foglalja a sört. Emiatt pedig teljesen más élményt ad, mint egy szimpla IPA. Az irányvonal jó: a Credo persze nagyrészt IPA maradt, de Antiék tucatsör helyett egyéniséget varázsoltak belőle.

A Credo hivatalos bemutatója szombaton lesz az Élesztőben, ahol személyesen is lehet majd találkozni a Hedon csapatával. Egy hét múlva pedig a Jónásban mutatják be másik új főzetüket, a Vertigot, ami egy Amarillo komlóval újragondolt láger lesz. A sörök kóstolhatók lesznek a június 7-én induló Főzdefeszt és Street Food Show-n is.

Néhány korábbi cikk Németh Antiról:
A két évig érlelt árpabor története
Kibeszélőn Németh Antival és Róth Zolival

UPDATE, 2015. 11. 26.: Több alkalommal is futottam bele aromáját vesztett, vértelen, kiüresedett Credoba az elmúlt évben. Most sikerült megkóstolnom az új, balatonvilágosi főzdében főzött batchet is, ami ismét a régi fényében pompázik. Az eredmény igen tetszetős: mangós-maracujás aromák jönnek a korábbi citrusos világ helyett, a trópusi gyümölcsök abszolút uralják a kortyot. A shortbreades malátavonal pedig jól áll ennek a teltebb, kerekebb, kevésbé szögletes gyümölcsérzetnek. Jelen állapotában gyönyörű nemIPA.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

  1. Ha a Gomijós teszt alapján indulsz ki – és semmiképpen sem gonoszkodni akarok – akkor veszel 1 hónap múlva 1 palackkal és azt is ideírod

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!