Csirkebőr nyárson

Csirkebőr és csirkecomb-hagyma vegyesen

Hozzávalók

  • hízott szárnyas bőre
  • körkeresztmetszetű fanyárs, vízbe áztatva

Az egész bőrfelület felhasználható, de Japánban különös becsben áll a mellet és a nyakat borító bőrréteg (két különböző karakter).

A bőrt 1,5 cm vastag csíkokra vágjuk és harmonikaszerűen hajtogatva a nyársra tűzzük. (A nyársat előtte egy időre áztassuk vízbe, hogy ne gyulladjon meg.)

Közepesen erős lángon grillezzük a nyársakat 15-20 percig, közben 20 másodpercenként forgatjuk. A sütési idő függ a bőr vastagságától és a láng erejétől. Függ attól is, hogy mennyi bőrt tűztünk fel egy nyársra (különböző iskolák vannak a tekintetben, hogy milyen „sűrűn” kell feltűzni a bőrt, mennyi anyag jusson egy folyócentiméterre).

Variációk

Vannak, akik a nagy egész bőrdarabot először hosszában háromrét hajtják, és ezt a vastagabb „csíkot” harmonikázzák fel a nyársra. Adott esetben akár kettőt is egymás után. A szaftosság és a ropogósság egyensúlyát mindenki maga kísérletezi ki.

Egy másik módszer szerint a bőrt előfőzzük. A szakirodalomban 4 perctől 2 óráig terjedő (!) előfőzési javaslatok találhatók, vagyis személyesen érdemes megtalálni a legkedvezőbbet.

Előfőzött bőrcsíkok nyárson

A fenti fotón látható bőr egy órán át készült kuktában. Nyársra tűzés után egy percre fritőzbe, végül 1-2 percre faszéngrillre került.

Nyársas bőr sóval és újhagymával

További kísérletekből az derült ki, hogy már 1-2 perc előfőzés elég ahhoz, hogy könnyebb legyen a nyársara tűzés.

Rendkívül ropogós lesz a bőrnyárs, ha 210 °C-os sütőbe tesszük a nyársat (rácsra, tepsi fölé) 5 percre, majd hogy kis füstös ízt kapjon, további 6-8 percre grillre tesszük és forgatjuk.

Csirkebőr(ropogós) és csirkecomb hagymával

Kapcsolódó

A csirkebőr

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!