MBT: Múltkori írásunkra (Standolás) a Dining Guide úgy reagált, hogy „döbbenten áll egy ilyen etikátlan, valótlanságok egész sorát állító cikk előtt”. Igazából nem talált sem valótlanságot, sem etikátlanságot. A válaszban leginkább Vajda Pierre-t becsmérli. (Pierre önkritikus nyilatkozatát lásd lentebb.) Amit írtunk, fenntartjuk. Nem kívánjuk hosszúra nyújtani a polémiát, ez csupán néhány megjegyzés elvekről és alapvetésekről.
Ha normális világban élnénk, akkor a Stand étterem leírása nem keltett volna semmilyen feltűnést. Odamentünk, megettük, kifizettük, dolgoztunk rajta, komolyan vettük a dolgunkat és voltak kritikai észrevételeink. Végül azt mondtuk, hogy akár egy Michelin-csillagot is kaphatnak (87-88 pont). Párizsban, Olaszországban, Spanyolorságban is voltunk hasonló színvonalú egycsillagos helyen.
A DG kétségtelenül úgy pontoz, ahogy akar. Ha majd javulnak a hazai éttermek, akkor legfeljebb 100+30 pontra bővíti a keretet. Nekünk viszont legyen jogunk azt mondani, hogy ez nem jó. A felülpontozás és a nemzetközi összehasonlítás eltüntetése nem tesz jót sem az éttermeknek, sem a minőségnek, sem az erkölcsöknek, sem a fejlődésnek. Ezt meg is indokoltuk.
(Zárójelben: a DG által mintaként említett Falstaff egész más szisztémát alkalmaz. Egyes bankok, telefon- és repülőtársaságok prémiumügyfelei és más civilek is beléphetnek a gourmet-szavazóklubba. Ők még sajátosabb 100 pontos rendszert használnak, nemzetközi összehasonlításban szintén vaskosan túlpontoznak, sok a 95-100 pont közötti étterem, ami normális körülmények között 3 Michelin-csillag lenne. A Falstaff deklaráltan „demokratizálni” akarja az étteremértékelést, bizonyos részeiben emelkedett rokona Tripadvisornak.)
A DG-kalauzban keverednek a műfajok.
Van egyrészt a magát függetlennek és professzionálisnak mondó titkos „tesztelés”, amivel önbevallás szerint „objektív képet nyújtanak a hazai éttermi kultúráról” és „szembemennek a pártatlannak beállított, valójában érdekek mentén zajló tesztelésekkel”.
Másrészt mégsem az objektív kép jelenik meg, „nem a teljesítményt mutatják be”, hanem „pozitív hangulatú étteremajánlást fogalmaznak” – írják magukról, és ez igaz is. De akkor mi hitelesíti a pontozást és a sorrendezést? Bemennek, titokban esznek, majd ezt a publikum előtt is titokban tartják?
Jó példa az Indigo, amely 78 ponttal a 78. legjobb hazai étterem. Az ételről, ami a DG szerint „a legfontosabb”, ennyi olvasható: „Észak-Indiából érkeztek hazánkba a szakácsok, akik kiegyensúlyozott minőségben főznek. Az Európában közismert indiai ételek színe-java megtalálható az étlapon. A folyamatos teltház jelzi, hogy érdemes betérni.” Evett itt valaki, aki a precíz 78 pontot adta?
Végül megjelenik a reklámbrosúra műfaja is: az egyes éttermek saját magukat is ajánlhatják teljes oldalon. A műfaj ismert, hasonló toplistákkal és ajánlókkal tele van a világháló. De ők nem állítják magukról, hogy „objektív képet nyújtanak a hazai éttermi kultúráról”. Itt a legszomorúbb az, hogy bizonyos jó helyeknek a „tesztelők” még a környékére sem jutnak el, és ezek érdemtelenül a futottak még kategóriába csúsznak.
Mindez több érzést is kiválthat az emberben, de a DG által feltételezett irigység nem tartozik ezek közé. Sokkal inkább szóba jön a bámulat. Az a fajta, amit az ember Strasznov Ignác iránt érez, aki bolgárkertészeknek eladta a Vérmezőt, és holdbéli telkeket is sikerrel értékesített.
A DG felelős kiadója is tud valamit. Bámulatos volt a művelet, ahogyan megszerezte a Dining Guide-ot és onnan kirakta a DG korábbi főtesztelőjét, régi barátját, Vajda Pierre-t. Nagy bravúr volt az is, ahogy kilépett az MGE-ből (mintegy szolidaritásból a Bocuse d’Ort privatizáló vendéglátós körrel) – anélkül, hogy belépett volna, vagyis anélkül, hogy tag lett volna. Erre mondják azt, hogy mögötted érkezik a forgóajtóba, aztán előtted távozik belőle. Akármi is történjen, ezzel kapcsolatban nincs több mondanivalónk.
Vajda Pierre vallomása
VP: Főtesztelő voltam a Dining Guide-nál, annak alapítása óta. A Népszabadság TOP 100 étteremkalauz szerkesztője, főtesztelője is voltam, öt szezonon át. Akkoriban Ted Aprajev álnéven írtam. Éveken át döntő szavam volt a DG TOP 10, majd a későbbi TOP 20 listájának összeállításában. Helytálló információ, amit a Dining Guide ír: etikai vétséget követtem el. Akkoriban ugyanis gyakran együtt teszteltem a székesfehérvári 67 étterem tulajdonosával (ő most a DG felelős kiadója), és éttermét – jobb meggyőződésem ellenére – beszuszakoltam ezekbe a TOP-listákba. Gyarló ember lévén nem tudtam ellenállni könyörgésének. Ezért nem kaptam ellenszolgáltatást, csupán „tiszteletével és barátságával” tüntetett ki, és jólesett az állandó hízelgés. Amikor ugyanezen étteremtulajdonos megvásárolta a DG-kiadványt, egyik napról a másikra kirúgott a cégtől, ahol 10 évig dolgoztam főtesztelőként. Végül is megérdemlem a sorsom. Remélem mindenki számára világos, hogy most végre garantált a működés tisztasága…
