Bűvös SzakácsMGEVII. Hagyomány és Evolúció – a döntő beosztása

VII. Hagyomány és Evolúció – a döntő beosztása

Hagyev arany

A döntő napja: 2018. április 22. (vasárnap)
Helyszín: Szinergia Szakiskola Taverna Tagintézménye, 1133 Budapest, Dráva utca 18-22.
A döntő témái: harcsa és fürj, a fürjet és hozzá a meglepetés-kosarat az MGE biztosítja; adagonként egy sellyei fürj lesz (körülbelül 180 g), a hozzátartozó belsőséggel
A fürj meglepetéskosara: kuszkusz, zöldségek a napi piaci kínálatból, szárított gyümölcs és olajos magvak
A résztvevők: A beküldött pályázatok alapján és a selejtezőből bekerült tíz versenyző
Adagok: a szakácsok 5 adagot tálalnak (négyet a zsűrinek, egyet fotózásra/kiállításra)
A két étel elkészítésére összesen 2,5 óra áll rendelkezésre (a szakácsok a harcsaétel elkészítése közben természetesen már készülhetnek a fürjjel is)
Nem kötelező minden rendelkezésre álló alapanyagot felhasználni, a versenyzők feladata az, hogy harmonikus gasztronómiai összefüggéseket keressenek

Első tányér: a szakácsok a pályázatukban beküldött harcsaételt 5 adagban készítik el hozott anyagból (3 a zsűrinek, 1 a pályazsűrinek, 1 a fotó részére). Az első tálalás 1,5 órával a főzés kezdete után kezdődik. A versenyzők 8 percenként tálalnak.

Második tányér: Aranyszalag-minősítésre javasolt sellyei fürjből és meglepetés zöldségkosárból készül. A fürjet (adagonként 1) és a zöldségeket az MGE biztosítja.

A verseny kiírása ITT található
A selejtező eredményei ITT
A Hagyomány és Evolúció Általános Alapszabálya ITT

A beosztás

A versenyzők két csoportban érkeznek, a nevük mellett az alábbiakban három időpont látható:

  • főzés kezdete
  • az első tálalás
  • a második tálalás

Első csoport érkezése 07:00 óra

  • Égető Hunor Zoltán (Kollázs/Budapest) 8:00 9:30 10:30
  • Csertő Richárd (Borkonyha/Budapest) 8:08 9:38 10:38
  • Pilter Tamás (Alabárdos/Budapest) 8:16 9:46 10:46
  • Sándor Lőrinc (Borkonyha/Budapest) 8:24 9:54 10:54
  • Katona Ervin (Rézkakas/Budapest) 8:30 10:02 11:02

Második csoport érkezése 07:40

  • Németh Ákos (Rézkakas/Budapest) 8:40 10:10 11:10
  • Farkas József (Fat Mama/Budapest) 8:48 10:18 11:18
  • Kelemen Roland (Hunguest Hotels/Hajduszoboszló) 8:56 10:26 11:26
  • Hangya Zoltán (Veszely Csárda/Békéscsaba) 9:04 10:34 11:34
  • Huszár Krisztián (Fáma/Budapest) 9:12 10:42 11:42

A zsűri tagjai

  • Ádám Csaba (Olimpia/komyhafőnök)
  • Bernát Dániel (Rézkakasfőnök)
  • Bicsár Attila (Sauska 48főnök)
  • Cseh János (séf, szaktanácsadó)
  • Horváth Szilveszter (La Marédafőnök)
  • Litauszki Zsolt (Gundelfőnök)
  • Molnár B. Tamás (MGE/elnök)
  • Mogyorósi Gábor (Alabárdosfőnök)
  • Ordasi Kirsztián (szakoktató)
  • Daniel O’Shea (szakács)
  • Pesti István (Platánfőnök)

Pályazsűri:

  • Lutz Lajos (Pierrotfőnök)
  • Vidák Zoltán (kreatív séf)

A Hagyomány és Evolúció eddig

A 12 éve kétévente megrendezett H&E szakácsverseny célja általánosságban az éttermi és étkezési kultúra fejlesztése az MGE 2004-es alapítóokiratának szellemében. A célok részletesebben:

  • a kulináris intelligencia fejlesztése
  • a technológia tudatosság fokozása
  • repertoárbővítés
  • ízléscsiszolás
  • tehetségkutatás

Mindez a szakmai nyilvánosság bevonásával. Az első három helyezett szakmai ösztöndíjat kap. Az összes döntőbe jutott versenyző tárgyi jutalomban vagy éttermi meghívásban részesül. Azok a versenyzők is sztázsolási lehetőséget kapnak, akik nem jutottak be a döntőbe.

A korábbi H&E-versenyek első helyezettjei:

Korábbi H&E-versenyek

VI. H&E
V. H&E
IV. H&E
III. H&E
II. H&E
(A 2005-ös első verseny idején még nem létezett a Bűvös Szakács)

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!