Mese HabbalVariáció sütőtökre - Hopfanatic Christmas Ale

Variáció sütőtökre – Hopfanatic Christmas Ale

Img 3447

A Hopfanatic idén is előhúzta a kalapból a jól bevált “karácsonyi” nyulat. A tavalyi hordózott-vaníliázott X-Mas Madness és a pezsgőélesztős Campanie Cervisia után a főzde most egy pumpkin ale-lel készült az ünnepekre. Az amerikai trendeket ismerve szinte fájó a tökös sörök hiánya a hazai üzletekben. Míg a tengerentúlon Halloweenkor bele lehet fulladni a többszáz fűszeres-sütőtökös sörbe, addig itthon néhány feledhető próbálkozáson kívül nem sokat találni (lásd Kentucky Pumpkin Barrel Ale). Soványka a választék, Kiss Tamás pedig jó érzékkel tapintott rá erre a gyenge pontra. És bár a pumpkin ale-ek hagyományosan őszi sörök, itthon igazi szezon hiányában ez a karácsonyra csúsztatás bőven tolerálható.

A Christmas Singularity Ale visszafogottan kezd, az üveg is alig szisszen fel nyitáskor. A hab vékonyka, lassan fejlődik, előrevetítve, hogy a karbonizáció nem túlzott. Enyhén fahéjas, sütőtökös vonalon indul, amit csendben követ egy kevés gyömbér, szerecsendió és mazsola. Pillanatokra kinyílik egy mentás-vágottfüves jelleg is, ami talán annyira nem illeszthető az alaphangulathoz, de szerencsére hamar tovaszáll. A korty selymes és telt, az egyensúly meglepően jó. Az egyik ok, ami nagyon el tud rontani egy pumpkin ale-t, az a túlzott fűszerezés. Erről itt szó sincs. Kellemesen mézes, kisimult alapokon táncol a domináns sütőtök karakter, amit gondolatnyi fahéj, gyömbér és egy kevés citromfű kísér. Szegfűszeg szerencsére sehol, általában ez szokta elragadni a karmesteri pálcát a tök elől. A komlózás enyhén túlkapott, de nem tör uralomra. A végefelé érzek egy kevés maradék cukrot, ami bőven eltűnhet még a piacra kerülésig, de egyébként sem nyomná ra bélyegét a sörre.

Az idei meglepetés nem agresszív, nem villogó. Egyszerűen csak egy csendes, békés, de jóvágású szezonális sör. Érdemes lesz keresni, mert csak egy főzet készült (a megjelenésről részletek itt). Ugyan a címkedizájn az ígéretes American Pale Ale- és Gentleman-vonal után ismét visszatért mangaszörnyes világba, amivel kicsit elüt a sör alaphangulatától, de a figyelmet nem vonja el a lényegről: Kiss Tamás szép csendben megint főzött egy jó és szerethető sört.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!