A Szajna partján annyi változatot forgattak Javert felügyelő váratlan és hirtelen öngyilkosságáról, hogy az már a virtuális elhunyt szellemének zaklatásával is felér.
Forgatócsoportok évtizedek óta szenvedéllyel szállják meg a Párizs alatti világot: Belphégor a Louvre pincéiben kísért, Isabelle Adjani 1981-ben egy metrófolyosót választ ki arra, hogy spontán elvetéljen egy horror-szörnyembriót (Possession), majd néhány évvel később a metró-alvilági Christopher Lambert-hez társul egy Luc Besson filmben (Subway), mely film egyik lehetséges üzenete az, hogy a föld alatti világ még mindig világosabb, mint a felszíni.
Okkult és katafil rokonlelkek szintén gyakorta vonulnak le a Párizs alatti rendszerekbe, ahol a helyszín változatos programokat kínál. Lehet a múlékonyságról merengeni példásan rendezett emberi csontmaradványok előtt, amelyeket a nagy város- és temetőrendező Georges Eugène Hausmann költöztetett le.
A Boulevard St. Michel közelében meg lehet koszorúzni Philibert Aspairt föld alatti síremlékét, aki a legenda szerint értékes likőrök nyomában vágott neki a katakombarendszernek (1793-ban veszett nyoma, tíz évvel később találták meg, néhány méterre egy kijárattól).
Párizs alatt idegenvezetés is van. Útközben akadnak kényelmes kőoltárok, de még bárok is, ahol két fekete mise között koktélozni lehet. Az ifjú vendégkör szerint ez egy felszabadító környezet.
A katakombák egy részét városi metrónak hívják, tizennégy (14) vonala van, átszövi a várost, gyakorlatilag bárhonnan bárhová el lehet jutni vele. Egyes vonalakon sofőr nélkül suhan a kocsi, itt a merész utas beül előre, és élvezi a száguldást a semmibe.
Hátul a kocsiban orosz muzsikusbanda katyusázik, a hosszú átjárófolyosón kezdő gitáros és tangóharmonika-virtuóz, a kanyarban egy 17 körüli, szép arcú kolduslány igyekszik átszállni a jövedelmezőbbnek hitt másik vonalra. Öklére támaszkodva közlekedik: egyik lába térdből, a másik combtőből hiányzik, szoros viszonyban áll a száguldó vonatokkal, mosolya fölényes.
Az utolsó metróra számítani lutri, mert még sztrájk nélkül is előfordul, hogy kimarad. Ilyenkor jön a felszíni taxi. A párizsi szakszervezet úgy gondolja, taxit leinteni nem illik, politikailag úgy korrekt, ha az ember nehéz csomaggal, zuhogó esőben is elmegy a drosztig. Ezt azonban taxisok és utasok egyaránt merészen szabotálják.
A párizsi lét másik pillére a kávéház. Egyes számú szabály: ha az ember egyszer felült a pulthoz és rendelt egy pernod-t (vagy ricard-t), akkor soha többé nem szabad átülnie asztalhoz. Ez akkora bürokratikus átszervezést igényel, hogy még akkor is kockázatos, ha váratlanul megérkezik hat ismerős, akik nem férnek el a pultnál.
Egy szó mint száz: a francia szerviz nem minden esetben barátságos. Ezt David Lebovitz, a Párizsban élő amerikai (akinek egyébként nagyon jó blogja van) azzal magyarázza, hogy Amerikához képest szűkös a személyzet. Ez lehetséges. Ámbár rossz elbánás előfordul olyan helyen is, ahol a pincérek száma felülmúlja a vendégekét.
Nagyon kedves ember viszont a rue Mouffetard-on a tamil palacsintasütő: ő készséggel bemutatja, hogyan kell palacsintát csinálni.
Hajdinás sörös palacsinta
Hozzávalók
- 200 g hajdinaliszt
- 150 g búzaliszt
- 350 ml tej
- 350 ml búzasör
- 2 ek barnított vaj
- 5 tojás
- nagy csipet só
- 4 ek barna rum, cukornádból
A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, majd apránként a tejet, a vajat, a sört. (Előzetesen a tej felét 60 fokra melegítjük, ebbe keverjük bele a barnított vajat.)
A tojást külön verjük fel, így adagoljuk a tésztához. Alaposan összekeverjük. Ekkor jön bele a rum, mikor ezzel is összekevertük, legalább 3 órát pihentetjük. Jobbfajta utcai palacsintasütők gyakori alaptésztája.
Ha túl sűrű a massza, sütéskor szódavízzel vagy tejjel hígítjuk. Vékony palacsintát sütünk belőle. Amikor egyik oldala megsült, megfordítjuk, majd félbe hajtjuk.
Reszelt sajttal, sonkával, salátafélékkel töltjük. Ízesíthetjük például Tabascóval, vagy üthetünk bele egy tojást.
Mikor a sajt megolvadt, a tojás megdermedt, tölcsérszerűen háromrét hajtjuk. A tölcsér végét zsírpapírba csomagoljuk, ennél fogjuk meg.
Kapcsolódó cikk
A Mouffetard részben turistás hangulatú is: hosszú, macskaköves lejtőút, kis üzletekkel, kézműves pékséggel, kisvendéglőkkel. Alul piacba torkollik.
Mindvégig található jó street food. A török-arab kooprodukciós büfében bárány és borjú keverékből készül faszénen a kebab, az elit ázsiainál (Traîteur Asia Prestige) friss rizspalacsinták, pikáns zöldfűszeres-csilis üvegtésztasatálák. A tarte-szaküzletben kecskesajtos, spenótos, gombás, marhacurrys és szalonnás-póréhagymás tarte (az édes változatok mellett).
Alul, a piac mellett óriási kávéház, hangulata és kínálata diákkocsmás, de az életkor vegyes. Rendkívüli a választék nagy adag vegyes salátákból, amelyeken a feltétek végeláthatatlanok: kecskesajt, tükörtojás, croque monsieur, tofu stb. Megjelennek cserépedénykében sült ételek is (cassolette). Például reblochon, cantal és ementáli keverékével átsütött rakott krumpli (nesze neked, hungarikum). Mindehhez tisztes, de nem túl különleges borlap.
A desszert
Ehhez érdemes ellátogatni Pierre Hermé világsztárcukrász kicsi üzletébe a rue Bonapartéra, amely a Jardin du Luxembourg közelében található, kellemes lakónegyedben. Süteményei alapvetően kifogástalanok, és mindig látványosak. Megcsinált brand.
Igen jó a csokoládés desszert mogyoróval: pirított a mogyorós tészta, benne szép mogyoró íz, rajta nemes tejcsokoládékrém, roppanós csokoládélapok, könnyű az egész. (Érdemes megnézni, hogy még látványra is mennyi az egyszerű rafinéria benne.)
Dobozban nagyobb mennyiségben is elvihető a mandulás aprósüteményt (florentins). Ez a petit fours secs (leckerli) ketagóriában jól teljesít: karamellizált mandula, gesztenyeméz, kandírozott narancshéj együttese.
Ami nem jelenti azt, hogy nem tudunk legalább ízben hasonlót készíteni magunk is. Egy példa csupán a rumbaba.
Eredetileg rumba áztatott mazsolás kuglófféle volt, a legenda szerint egy lengyel uralkodó találmánya, aki kedvenc mesehőséről Ali Babáról nevezte el. Ez később babára rövidült, ami lengyelül jóasszonyt jelent. Nicolas Stohrer cukrász fejlesztette tovább a süteményt, akinek aztán még nagyon sok cukrász lépett a nyomába. Ez itt Pierre Hermé egyik változata, aki meggyel és pisztáciával is kiegészíti néha “újragondolt” babáit.
Rumbaba (Pierre Hermé)
Tészta
- 240 g liszt, szitálva
- 40 g friss élesztő
- 190 g tojás
- 4 g só (fleur de sel)
- 60 g porcukor
- 140 g vaj
Robotgépbe tesszük a lisztet, a sót, az élesztőt, a tojásokat. Dagasztókarral keverjük, hozzáadva a cukrot is, míg a tészta el nem válik az edény falától. Hozzáadjuk a 45 fokosra melegített vajat is.
A masszát nyomózsákba töltjük, kivajazott kerek formákba nyomjuk, fele magasságig. (A tésztát mindig ollóval vágjuk el.) 2 órán át meleg helyen kelni hagyjuk, majd 170°C-ra előmelegített sütőbe tesszük 13 percre. Kiborítjuk a babát, hagyjuk kihűlni. Négy napon át rácson szárítjuk.
Szirup
- 500 ml víz
- 250 g cukor
- 5 g reszelt citromhéj
- 12 g reszelt narancshéj
- 1 rúd vanília
- 25 ml ananászpüré
- 50 ml öreg barna cukornádrum
A sziruphoz feltesszük a vizet a cukorral és a citrushéjakkal, amikor felforrt, a félbevágott vaníliarudat és a kikapart velőt is hozzáadjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük az ananászpürét és a rumot. Amikor a szirup langyos, 10 percre beleáztatjuk a babákat.
Ez idő alatt zöld citrom héjával ízesített tejszínhabot verünk fel (Pierre Hermé szokta a tejszín egy részét rikottával is helyettesíteni). A babákat rácson hagyjuk lecsöpögni, meglocsoljuk még rummal, a tetejére nyomjuk a krémet.
Kapcsolódó
A GUSTO magazin XVI. évf. 1. számában megjelent szöveg szerkesztett változata
