Bűvös SzakácsMGEStratégiai partnerség a Nemzetgazdasági Minisztériummal

Stratégiai partnerség a Nemzetgazdasági Minisztériummal

Részlet a Magyar Gasztronómiai Egyesülethez érkezett levélből:

„A Nemzetgazdasági Minisztérium nagyra értékelve szakmai, érdekképviseleti munkájukat, a jogszabályok előkészítésében való részvételről szóló stratégiai partnerségi megállapodást szándékozik kötni szervezetükkel, figyelemmel a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényre.”

Fenti megkeresés a Nemzetgazdasági Minisztériumtól érkezett, örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Úgy érezzük, hogy a megállapodás fontos célok megvalósulásához juttat közelebb mindannyiunkat.

A minisztérium a turizmus hosszú távú fejlesztése érdekében 2013. november 9-én öt civilszervezettel kötött stratégiai partnerségi megállapodást.

A minisztériumot Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár képviselte.

Az öt szervezet a követező területeket fedi le: falusi turizmus, fürdők, szállodák, természetjárás, gasztronómia.

A gasztronómia, vagyis az étkezési kultúra képviseletére a Magyar Gasztronómiai Egyesületet kérték fel.

Mind az öt szervezet képviselője 5 percben kapott szót: fejtse ki, mit vár a stratégiai partnerségtől, mit kíván elérni ennek keretében.

Az MGE-t Molnár B. Tamás képviselte, az általa mondottak szerkesztett összefoglalója:

A Nemzetgazdasági Minisztériummal és a turizmusért felelős államtitkársággal sok a közös feladatunk. Mélyen egyetértünk azzal, amit Államtitkár Asszony a bevezetőben mondott: nem kapacitásnövelésre van szükségünk, hanem a minőség javítására. Hozzáfűzném: drasztikus javítására.

Ahhoz, hogy legyen igényes turizmus, ahhoz megfelelő vonzerő is kell. Fontos vonzerő lehet az étkezés kultúrája.

Amely – nem mellesleg – kapcsolatban áll a gazdaság számtalan más szegmensével: értelmes életpályákat tesz lehetővé, sok értékes és egymást támogató munkahelyet teremthet.

A Magyar Gasztronómiai Egyesület meggyőződése szerint a saját területünkön két égető problémával kell megbirkóznunk ahhoz, hogy befejeződjön a gasztronómiai rendszerváltozás.

Egyik a szakképzést, a másik a minőségi alapanyagokat érinti.

Képzés

A szakácsképzésről mindenki hosszú ideje tudja, és lassan ki is mondja, hogy alkalmatlan feladata ellátására. Tartalmilag elavult, formailag haszontalan.

Egyszerre szegény és tékozló. Túlképzés van (sok a rosszul képzett és nagyon sok a szakterületet hamar elhagyó fiatal), másrészről tragikus a szakemberhiány.

Jó lenne a képzés jelenlegi formáját beszántani, besózni, elfelejteni, mint a történelem lezárt szakaszát. Ez nem lehetséges, a történelem itt él velünk tovább, ha akarjuk, ha nem: bár minden porcikájába rossz, a képzést egyik pillanatról a másikra nem lehet megváltoztatni.

Ezzel együtt az átalakítást haladéktalanul el kell kezdeni. Ez a mi nemzedékünk feladata.

Járható út egy „ráépülő” képzés akkreditálása, beépítése az állami oktatási rendszerbe.

Magyarországon hiányzik a szakácsmesterség több szintű oktatása. Hiányzik például a konyhai részlegvezető (chef de partie) képzése is. Ez egy olyan szakács, amely a hivatásos konyha minden részlegében bevethető, adott esetben a részleg irányítását is el tudja látni.

Fontos célunknak tartjuk az ilyen irányú képzés akkreditálását. Fontos, hogy az éttermek ilyen tanulókkal is köthessenek tanulószerződést.

Fontos célunknak tartjuk, hogy ez lépjen a jelenlegi haszontalan és kontraszelektív mesterképzés helyére.

Ettől azt várjuk, hogy gyorsuljon az a folyamat, amely már elindult, és lépésről lépésre át fogja formálni majd az alapképzést is.

Azt jósoljuk, hogy egyre több olyan munkahely jön létre – akár nagyon egyszerű éttermekben is –, ahová szívesen és bizalommal küldhetjük el gyerekeinket szakácsképzésre.

Alapanyag

Létfontosságú a kiemelkedő minőségű alapanyagok és feldolgozott termékek támogatása is. Ennek legfontosabb eszköze a hiteles minőségtanúsítás.

Az állam fontos feladata, hogy biztosítsa egy ilyen rendszer átláthatóságát, függetlenségét. Hogy sem gazdasági, sem semmilyen lobbyérdek ne játszhasson szerepet a tanúsítvány odaítélésben. A kulcsszó a hitelesség.

A Magyar Gasztronómiai Egyesület ezért vezette be az Aranyszalag Minőséget, a rendkívüli minőség tanúsítványát.

Ezt a következő években aprólékos munkával kell továbbfejlesztenünk, hogy beépüljön a magyar jogrendszerbe és mindennapjainkba. Minél több ilyen termékünk van, annál vonzóbb ország vagyunk.

Mindezen célok nem lehetségesek jogszabály-módosítások, illetve -kiegészítések nélkül. Ezért tartjuk reménykeltőnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodást.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

  1. Kiváncsian várom mi valósul meg belőle, mindenesetre drukkolok.

    Érdeklődnék, hogy az önök által szervezett szakács képzés elindult, ha igen akkor merre tart, merre dolgoznak a tanulók stb..

Comments are closed.

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!