Az állat orrától a farkáig terjedő híres brit útikalauz (Nose to Tail Eating) 1999 óta több változatban és kiadásban jelent meg,
2004-ben a bővített amerikai kiadáshoz Anthony Bourdain írt hosszú előszót, aztán folytatása is keletkezett. A New York Times utóbb azt emelte ki, hogy a kultikussá vált szöveg „ritka lírai varázzsal” szól a sertés részeiről, kacsaszívekről és bárányvesékről.
A gasztrotörténelem egyik klasszikusáról beszélünk tehát.
A szerző Fergus Henderson, végzettségére nézve építész, életvitelét tekintve étteremalapító és szakácskönyvíró. Szerinte tiszteletlenség az állattal szemben, ha nem értékeljük legutolsó porcikáját is – ha már egyszer levágtuk. A kötet sok ötletet ad, hogyan készíthetjük el a körmöt, vesét, nyelvet, belet, gyomrot, szívet, tüdőt, agyat. Teszi mindezt nagyon meggyőző és élvezetes stílusban.
Fergus Henderson nemcsak jó tollú szerző, hanem a londoni St. John séfje és társtulajdonosa is. Nemrég Budapesten is megfordult a Chefparade meghívására, hogy bemutassa könyvét. Vezető szakácsával, Chris Gillarddal együtt főztek és meséltek.
Az alábbi riport Bakcsy Árpád szövege alapján készült, aki londoni helyszínen fotózott is.
Nose to Tail Eating means it would be disingenious to the animal not to make the most of the whole beast; there is a set of delights, textural and flavoursome, which lie beyond the fillet. (Nem lenne tisztességes az állattal szemben, ha nem hozzuk ki a maximumot az egészéből; sok örömteli állag és íz létezik a gerincfilén túl)
GM: Lassan húsz éves lesz az éttermetek, amely 2009-ben Michelin csillagot is kapott, és többször felkerült a Restaurant Magazine Top 50 listájára. Hogyan kezdődött?
FH: Csendesen indultunk. Már vagy fél éve nyitva volt a hely, sikerről nem igazán lehetett beszélni, amikor egy este nagyobb művésztársaság ült be. Addig ettek-ittak, míg egyszer csak el nem döntötték, hogy ők innen már el se mennek. Egyetlen dolog volt képes őket távozásra késztetni: az, hogy hajnal felé elfogyott az utolsó csep alkohol is. Ettől kezdve szájról szájra terjedt a hírünk, és hirtelen felkapottá vált az étterem.
GM: Naponta változik az étlap, ami komoly felkészültséget feltételez. Hol tanultátok a szakmát, és honnan az ihlet?
FH: Gillarddal ellentétben nekem nincs szakácsvégzettségem. Az élet tanított meg főzni és az alapanyagok tisztelete irányított. Jóféle brit receptjeinkről meg azt mondhatom, hogy a padláson hevertek. Ki-ki hozta otthonról az emlékeit, csak le kellett porolnunk őket. Senki sem ragaszkodik köröm szakadtáig a régen leírtakhoz.
CG: A kezdetkor Fergus elhatározta, hogy mindig legyen a kínálatban belsőség. Ezért egyszerre mindig fél vágott állatot rendeltünk, amit felhasználunk a fülétől a farkáig. Amikor elfogyott, jöhetett a következő. A másik fontos elv, hogy nagyon szezonálisak legyünk, ezért mindig változtatni kell a recepteket
GM: Sokan ódzkodnak a belsőségektől, még Magyarországon is, ahol azelőtt nagy belsőségkultúra volt: vesevelő, resztelt máj, rántott agyvelő, pacal, szalontüdő. Hogy vannak ezzel a londoniak?
FH: A fejlettnek mondott világban sokfelé elfordultak a belsőségektől. Valószínűleg azért, mert az elkészítésükhöz nagyon friss alapanyag és sok gondosság kell. A rosszul elkészített belsőség pedig borzasztó. Nálunk is kihívás volt, hogy megszerettessük, ma már kisebb is az ellenállás. A könyvemnek egyik küldetése éppen az, hogy megkedveltessem a belsőségekből készült fogásokat. A receptek elsősorban a háztartásoknak szólnak, de profeszsionális bisztrószakácsok is hasznát láthatják.
GM: Mi a kedvencetek?
FH: A sült csontvelő. Amióta megnyitottuk a St. John Pubot, változatlan formában tálaljuk: petrezselyemsalátát adunk mellé és homárvillát…
St. John Bar & Restaurant
26 St John Street
London EC1M 4AY
Telefon:+44 20 7251 0848
Tetszik a cikk ( meg a hely ) mert ezt tartom a követendő iránynak itthon is!
Tényleg jó a cikk, Bakcsy Árpád megszokottan profi fotóival.
A végén a Körmös bab receptje, a bevezető tálalási képpel a haladéktalan elkészítésre inspirál.
A recept is jól indul, csupa hozzáférhető, ízlésemre való alapanyaggal.
A leírás és a képek összhangjának hiánya már felületes olvasás után feltűnő. Főzzük a babot magában, majd saját levében hűtsük ki. De a képen lévő lábasban, lathatóan még tűzre tétel előtt mit keres a sárgarépa, a petrezselyemgyökér és egyebek, ha a leírás szerint magában fő a bab és a vizében még sós sincs, nemhogy bármi más? A hozzávalók között sárgarépa ugyan van, petrezselyem pedig nincs, de sem a sárgarépa sorsa, sem az ugyancsak hozzávaló szárzelleré a leírásból nem derül ki.
Kár az elbizonytalanító pontatlanságért, ami azért mégsem szegte kedvemet, így hát kreatívan próbálom ki a receptet. Attól tartok nem szándékos volt a szerző részéről a hatás, aki várhatóan marad a fotózásnál, és inkább hagyja a receptírást másra…
A már nem is olyan rendkívüli kánikula menti mbtbd lektoráló figyelmének lanyhulását, de a kánikula már elmúlt, a körmös bab zavaros maradt.
Ha a másoktól megalapozottan elvárt igényességre nem is sikerült e receptközléssel példát mutatni, az utólagos korrekció is követendő példa lehet sokaknak, akikből még ennek képessége is hiányzik. A pontosítás pedig a kevésbé kreatívakat segíti a megfejtésben.
@hgeriz:
Ha valaki nem kíván a bab főzőlevéhez gyökérzöldséget vagy mást adni, amire a kép tippet ad, az maradjon a receptleírásnál. Akit pedig a variációs lehetőség ily mélységesen elbizonytalanít, annak nem biztos, hogy főzéssel kell foglalkoznia.