Lisabetta három bátyjával élt békességben. Egy szép napon azonban beleszeretett Lorenzóba, a szegény fiúba, és titkon a szeretője lett. Mikor bátyjai rájöttek erre, nagyon megharagudtak, mert gazdag férjet szántak húguknak. Elcsalták hát Lorenzót az erdőbe, megölték elhantolták. A halott fiú nemsokára megjelent Lisabetta álmában, elmondta, miként halt meg, és hol nyugszik. A leány titokban kiásta kedvesét, fejét levágta, cserépbe rejtette, bazsalikomot ültetett fölé, s folyton öntözte könnyeivel. A szomszédnak szemet szúrt a dolog, mert ilyen csudálatos levélburjánzást még sose látott. Szólt a gonosz és kapzsi fivéreknek, akik utánajártak, s mikor felfedezték, hogy szörnyű tettük nem titok többé, a bűnjelet ellopták. Lisabetta belehalt bánatába, a gyilkosok meg elbujdostak.
A történet Boccaccio Dekameronjában Dél-Itáliában játszódik, a bazsalikom világhírű hazája azonban Észak-Itália, pontosabban Ligúria, mely San Remótól La Speziáig húzódik az olasz csizma balpartjának felső hajlatában. A termesztés központja Genova, pontosabban a közelében fekvő Pra városa. Errefelé még különleges cserép sem kell: a mészben és szerves tápanyagban gazdag földet a mérsékelten meleg, nem túl száraz éghajlaton olyannyira meghálálja a növény, hogy még az Európai Unió is fejet hajtott előtte: a Ligúriában termő „basilico genovese” ma DOP kategóriájú eredetvédelmet élvez (Denominazione di Origine Protetta).
A két leghíresebb pestós tészta a trenette és a trofie. A trenettét, ezt a tojás nélkül készülő vékonymetéltet Itália más részein bavette vagy linguine néven ismerik. A trofie pedig rövid, csavart tészta. Készítéséhez elég összekeverni és alaposan kigyúrunk 40 dkg finom lisztet és 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet kevés olívaolajjal és annyi langyos vízzel (kb. 3 dl), hogy elég kemény, de elasztikus tészta keletkezzen. A tésztát műanyagfóliával lefedve egy órán át pihentetjük, majd csicseriborsó méretű darabokat csipkedünk belőle, ezeket vékonyra sodorjuk és spirálalakúra pödörjük. Van, aki vékony kötőtűt használ a formázáshoz. (A késztermék kb. három cm hosszú.)
A tésztát, miután kimondottan al dentére főztük, mindenképp forgassuk meg vajon, s a pestót feltétlenül higítsuk fel egy-két evőkanálnyi főzőlével, mielőtt a tésztához kevernénk. Haladéktalanul tálaljuk, friss pramezánnal meghintve. A régióban egyébként elterjedt szokás a pestós tésztához vékonyra vágott főtt újburgonyát és nem túl puhára főtt vékony zöldbabot is hozzákeverni.
A pesto elmaradhatatlan hozzávalója a genovai zöldséglevesnek is (minestrone alla genovese).
Minestrone
A minestrone többféle zöldségből készül. Legfontosabb meghatározói: az itáliai évszakok és régiók. Vagyis hogy milyen zöldség, gyökérzöldség, hüvelyes, fűszernövény van éppen egy adott piacon. A legtöbb arcot mutató olasz ételek egyike.
Általában laktató, de vannak könnyebb verziók is. És van olyan, amelyben a zöldség már-már formáját veszti (Olaszországban kevéssé ismert a krémleves műfaja). Nagy bizonyossággal van a levesben valamilyen hüvelyes (szemes és/vagy zöldbab, lencse, csicseriborsó.) Északon rizzsel is sűrítik, másutt tördelt pastával.
Egy „házias” recept
Olívaolajon 1 fej finomra vágott hagymát és 1 vékonyra szeletelt póréhagymát párolunk.
Néhány perc múlva hozzáadunk két gerezd finomra vágott fokhagymát, 50-50 g darabra vágott sárgarépát és szárzellert. További két perc múlva három kockára vágott, hámozott és kimagozott paradicsomot adunk hozzá, felengedjük vízzel vagy könnyű csirkelevessel. Gyöngyözve forraljuk.
Húsz perc elteltével hozzáadunk karfiolt, zöldborsót, zöldbabot, cukkinit, esetleg burgonyát és 4-5 kanál olívaolajat. További 10-15 percig főzzük. (Olasz recepturák ennél hosszabb főzési időket is javasolnak.)
Elkészülés előtt előre megfőzött szemes babot is adhatunk hozzá, a bab főzőlevét felhasználhatjuk a leveshez. (Sok neves olasz szerző ajánl előre főzött szemes bab helyett babkonzervet.)
Genovában tálaláskor friss bazsalikompesztót, más vidékeken friss bazsalikomot vagy más szezonális fűszernövényt adnak bele.
Meghintik frissen reszelt parmezánnal, kanálnyi olívaolajjal ízesítik. (Egyes házaknál a lébe belefőzik a korábbról maradt szikkadt parmezándarabokat és héjakat.)
A pestónak sok újkeletű változata is van: készül rukkolából, medvehagymából, petrezselyemből vagy más friss fűszernövények keverékéből. Fenyőmag helyett tehetünk bele diót is. Ami viszont nem helyettesíthető, az a jó sajt és a jó olívaolaj – mely utóbbi legjobb esetben ligúriai.
Ligúria az olívaolaj északi határa, itt terem a világ egyik legnemesebb és legdrágább olívaolaja. Az olajfának a szőlőhöz hasonló talajigényei vannak, s ugyanúgy beszélhetünk fajtajellegről, terroárról, sőt, még évjáratokról is. A fa ellensége a fagy – amely akár évekre is tönkreteheti –, nagyon kevés fagy azonban a termés előnyére szolgál. Ligúria gazdag a kiemelkedően jó termőterületekben. Minél nyugatabbra haladunk a tengerparton, s minél magasabbra a hegyoldalakon, annál delikátabb és gyümölcsösebb az olaj.
Ezen a vidéken bencés szerzetesek már a 11. században elkezdték a Taggiasca fajta nemesítését, amely ma is a legelterjedtebb a vidéken. A hegyoldalakba vágott teraszokra, a magasan fekvő, vagyis legjobb ültetvényekhez a gépek nem jutnak fel, ezeken ma is kézzel szüretelnek. Így nem sérül a bogyó, hanem épen, erjedés nélkül kerül a malomba, így alacsony szinten tartható az olaj savtartalma, ami a minőség szempontjából rendkívül fontos. Az extra szűz az előírások szerint hidegen (40ºC-ig) és 50 bar alatti nyomással préselt olajat jelent, melynek savtartalma maximálisan egy százalék lehet.
De ezen a kategórián belül is van Trabant és Rolls Royce. A legjobb minőség „csöpögtetéssel” készül. Ez esetben a megzúzott bogyók saját súlyukkal nyomják ki az olajat, amit végül nem centrifugálással tisztítanak, hanem természetes módon ülepítenek. Ezzel a valóban több ezeréves, teljesen korszerűségmentes eljárással főleg családi vállalkozások készítenek olajat, melyet azután gyakran számozott palackokban forgalmaznak. Mivel ilyen módon 400 kg bogyóból csupán mintegy 10 liter olaj keletkezik, a termék ritkaság, s persze az ára is különleges: 40-60 euró körül van egy liter. Jobb ültetvényeken a termés többnyire „lábon elkel”, vagyis már bogyóérés előtt felvásárolják az érdeklődők. Michelin-csillagos szakácsoknak is komoly kapcsolatokat kell kiépíteniük, hogy megkaparintsanak néhány litert a legjobb fajtákból, melyek íze lágy, éretten gyümölcsös és édeskés, utóízük hol keserűmandulára vagy fenyőmagra, hol frissen köpült vajra emlékeztet, sosem érezni benne durva keserűséget. Az ilyen nemes olaj olyan, mint a szarvasgomba: néhány csepp ligúriai olajtól még egy közönséges főtt krumpli is különlegessé válik, különösképpen, ha maldon sóval (a sók fejedelmével) hintjük meg.
Mára sajnos az olívaolaj-vásárlás is bizalmi kérdéssé vált, ipari méretekben folyik az extra szűz olajak hamisítása. Legalábbis ez derül ki a Stiftung Warentest vizsgálatából melynek eredménye „Piszkos arany” címmel jelent meg. A független és nagy tekintélyű német fogyasztóvédelmi szervezet 2005 októberében a német üzletekből 26 „extra szűz” címkés olívaolajat tesztelt. Hat olaj volt „kielégítő”, kilenc kapott „elégségest”. A tesztelők megállapították, hogy a drága extra vergine időnként „avas”, máskor „csípős”, de az is előfordul, hogy íze „iszapos” vagy „dohos”. A csípős íz akkor áll elő, ha enyhén már erjedt bogyót préselnek ki, a dohos akkor, ha feldolgozás előtt túl soká tárolják nedves környezetben. A tesztelők a 26 olaj között hetet találtak, amelyet hőkezelésen esett át, tehát tilos lett volna extra szűz felirattal forgalomba hozni. Az egyik olajban még lágyítószert is találtak, ami egészségügyi szempontból is aggályos lehet. A Stiftung Warentest azt javasolja, hogy a fogyasztók kövessék figyelemmel az immár online is követhető teszteredményeket. A www.stiftung-warentest.de oldalon egy-egy cikket is le lehet hívni 1 euróért. A tesztek nekünk, magyaroknak is tanulságosak lehetnek, mert az értékelt áruk közül sok van forgalomban nálunk.
Azért meg kell mondani, hogy Ligúria ide, Ligúria oda, az erősebb ízű déli bazsalikomnak is megvannak a maga hívei. Szicíliában büszke távolságtartással fogadják, hogy Genova ilyen ügyesen kisajátította magának a bazsalikomot és a pestót, s azt mondják, az „igazi” pesto a szicíliai Trapaniból való, s úgy hívják, pesto trapanese. Ez is szigorúan mozsárban készül, ám fenyőmag helyett mandulát tesznek bele és feleannyi bazsalikomot. Viszont elég sok hámozott és kockára vágott paradicsomot is belezúznak.
Nino Graziani szicíliai Michelin-csillagos vendéglőjében a pesto trapanese egyéni változata jelenik meg. Ő 30 dkg hámozott, kiskockára vágott paradicsomhoz és tíz levél nem túl finomra vágott bazsalikomlevélhez adja hozzá a pesto további hozzávalóit. Mindezt nem krémesíti mozsárban, csupán egy óráig hagyja összeérni. Így adja a forró tésztára, amit megszór még kevés mandulaliszttel. A tészta köré néhány kanál bazsalikomolajat önt, amihez a leveleket olívaolajal összeturmixolja, majd leszűri. Bundában (tempuratésztában) sült halhoz adja.
