A donburi rizses egytálétel. Eredetileg otthoni maradékokból állították össze, vagy étteremben személyzeti kosztnak. Mivel végtelen módon variálható, könnyen megmozgatja az ember fantáziáját. Barátai és kedvelői röviden csak úgy nevezik: „don”.
A japánok a portugál tengerészektől tanulták el a húsfélék bundázását, ezután több száz éves világtól elvonultságukban a maguk megszokott precizitásával tökéletesítették a panírt és a sütést. Emellett kifejlesztették a pókhálóvékony bundázás, a tempura technológiáját is. Mindkettő szerepelhet a donburin. És még nagyon sok minden más (szinte bármi).
A rizst lavór formájú mélytányérba vagy nagyobb csészefélébe kanalazzák (ezt a tálalóedényt nevezik eredetileg donburinak a japánok), és halat, húst, ragut, zöldséget tesznek rá. Fontos tartozék a sűrű szósz, ami átjárja a rizst és/vagy a feltétet.
Amilyen végtelenül egyszerű, olyan végtelenül sokfelé ágazhat. A mindenkori feltéttől függően változik az étel neve, mely nevek kisebb szótárat töltenek ki. Néhány példa: butadon (sertéshúsos), tendon (tempurás), gyodon (marhahúsos), tamagodon (tojásos), karedon (currymártásos). Létezik angolnás, rákomlettes, csirkés, szurimis, tonhalas és szasimis, zöldségragus változat is, de ezek csak a legnépszerűbbek.
Az egyszeri délimenüs egytál koncepciójából luxusfogás is kreálható – például nemes halakkal, kaviárokkal, wagyu marhával vagy mással.
A rizs mosása
A japán típusú rizst legalább egy órával elkészítés előtt mossuk. A műveletet gyorsan kell végezni, hogy a rizs egy alkalommal 10-12 másodpercnél ne töltsön többet a öblítőlében (különben mellékízt kap). Ehhez egy szűrőre és egy tálra lesz szükségünk.
A kimért rizst a tálba öntjük, felengedjük annyi vízzel, hogy 3-4 cm-rel ellepje. Ujjbegyünkkel körkörösen 5-6-szor kíméletesen megkeverjük. Óvatosan leöntjük róla a vizet (amennyit csak lehet), majd rögtön újra feltöltjük friss, tiszta vízzel. Kevergetjük, leöntjük. Az egyik rizsmosóiskola követői ezt a műveletet még kétszer-háromszor megismétlik, amíg a víz érezhetően tisztábbá nem válik.
Egy másik iskola szerint az a jobb, ha a második öblítés és leöntés után a rizst a lábosban ujjainkkal 10-15 mp-ig gyengéden morzsolgatjuk vagy tenyérpárnával, dagasztó mozdulattal „dörzsöljük” (ezzel a rizsport lemorzsoljuk a szemekről). Ezután felöntjük vízzel, és a zavarossá váló levet azonnal ismét leöntjük. Ne törjük össze a rizst!
Bánjunk a rizzsel úgy, mintha csecsemőt mosdatnánk.
A műveletet még kétszer megismételjük, végül leszűrjük. Ezután a szűrőben a közepébe mélyedést formázunk, a rizst igyekszünk a szűrő falán egyenletes rétegben elosztani. Így könnyebben lecsorog a maradék víz, a rizs gyorsabban, egyenletesebben szárad. Egy óra elteltével rizsfőzőben vagy edényben megfőzzük. (A japánok szárítás előtt sokszor több-kevesebb áztatást is beiktatnak (15-60 perceset) a rizs korától és fajtájától függően).
A rizs főzése
Ha lábosban főzzük, akkor a kimért rizshez a térfogatánál 15-20%-kal több vizet adunk (lehetőleg valamilyen lágy ásványvizet vagy lágyított vizet – olyat, ami tea vagy kávé készítésre is alkalmas).
Közepes lángon felforraljuk, lefedjük, fél perc múltán a lángot a lehető legkisebbre állítjuk. 8-10 perc múlva lezárjuk a tüzet, a fedő alá konyharuhát terítünk (hogy a gőzt magába szívja). Tíz percig lefedve pihentetjük. Ekkor falapáttal óvatosan fellazítjuk a rizst. Ügyeljünk arra, hogy ne törjük meg!
Ha rizsfőzőt használunk, akkor azonos mennyiségű vízzel öntjük fel (vagy talán kicsit többel).
A közkedvelt katsudon jellegzetessége, hogy szaftos környezetben jelenik meg a ropogós rántott hús. (Egyébként Bajorország és Ausztria egyes részein szintén szokás, hogy a Schweineschnitzelt kellemesen híg-leveses hússzósszal szolgálják fel, amivel az ember közvetlenül fogyasztáskor önti csak körbe a sniclit, hogy ne ázzon el a panír. Illetve legfeljebb csak alul egy kicsit.)