Mindennapi lelkünk

Kenyerlelke a z%c3%b6ldben 2 img 0010

A kenyérkultúrát, ezen belül a pékképzést, a gabonákat és általában a kenyérről szóló tudást régóta érik komoly támadások, ezen belül Magyarország kiemelten veszélyeztetett terület. A Kenyérlelkét tekinthetjük barikádnak, mely barikádon már az ellenállók harmadik sütőversenye zajlott le. A verseny eredménye: „a kovász” dolgozik, és egyre többen táplálják.

Zs%c3%bcri asztal img 0236
Bagettzsűrizés a Kenyérlelkén

A négy kategória

  • I. fehér- és félbarna (70% finom búzaliszt tetszőleges más lisztekkel keverve)
  • II. teljes kiőrlésű (70% teljes kiőrlésű liszt tetszőleges más lisztekkel keverve)
  • III. bagett
  • IV. croissant
Kenyerek fentr%c5%91l img 0050
Az I. kategória kenyerei a zsűri asztalán

Az I. és a II. kategóriában a kenyér lisztet, vizet és sót tartalmazhatott. Mást nem. Ebből egyenesen következik a természetes, azaz igazi kovász (liszt és víz) használata.

A bagettbe élesztős előtészta is kerülhetett (poolish), a croissant pedig tartalmazhatott az élesztőn túl tejet, tojást, vajat és cukrot (vagy mézet). Ezenkívül más hozzávaló nem volt megengedett. Részletes kiírás: ITT

Tilla jozsi img 0007
A verseny két főlelke: Till Attila és Vajda József

A délelőtti otthon sütők versenyének győztesei:

  • I. kategória: Thurányi Kata
  • II. kategória Sz. Kis Zoltán
  • III. kategória Hernádi Zsolt
  • IV. kategória Gyúrós János
Zs%c3%bcri szekc%c3%b3 img 0226

A hivatásosok győztesei

  • I. kategória: Artizán pékség
  • II. kategória: Pipacs pékség
  • III. kategória: Pékműhely
  • IV. kategória: G&D kézműves cukrászat és pékség
A nyertesek img 2017
A pékségek nyertesei négy kategóriában

A zsűri

Két nemzetközileg elismert péktekintély is érkezett:

Zs%c3%bcri amerikai francia tomi img 0097
Vombeg Frigyes, Mike Zakowski, Christian Maurice, Molnár B. Tamás

A zsűri magyar tagjai:

  • Molnár B. Tamás zsűrielnök (a Magyar Gasztronómiai Egyesület alapítója)
  • Pesti István (Platán étterem/Tata)
  • Márkus György (borszakértő)
  • Rosenstein Róbert (Rosenstein étterem/Budapest)
  • Varjú Viktor (Vendéglő a kisbíróhoz/Budapest)
  • Vomberg Frigyes (a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnökségi tagja)
Szinpad a v%c3%a9g%c3%a9n 2 img 0339
Négy oklevél az eredményhirdetésen

Az első két kategóriában évről évre egyre több a jó teljesítmény, a croissant-ok egyre felismerhetőbbek, a bagett még mindig a legnehezebb feladatnak tűnik. Tegyük hozzá, hogy a második két kategóriában kevesebb is a jelentkező. Ez ma Magyarországon még komoly kihívás.

Verseny és fesztivál

2017-re a Kenyérlelke a versenyen túl jó értelemben vett fesztivállá alakult. A szombati MOM-biopiac helyszínén a standokon lehetett kapni kenyeret és lisztet, az állóbüfé-kínálatban megjelent az Anyukám mondta húsos pizzakenyere és Beszálló bár füstölt lecsója sült császárhússal. Volt sör a Balkezestől (Hopster, Peeping Tom, Greyjoy), bor a Bortársaságtól (Káli Balázs olaszrizling, Béla és Bandi Sauvignon Blanc, Pálffy rozé, Günzer rozé, Márkvárt kadarka). A zenei programmal együtt nyárvégünnep lett a zöld gyepen.

A folytatásban további részletek kenyerekről és bagettekről – Mike Zakowski Budapesten tartott kenyér-workshopjáról

K%c3%b6z%c3%b6ns%c3%a9g img 0004

Részlet a Besh o droM animációs előadásából:

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!