
Hozzávalók
- 4 tojássárgája (egyben)
- 150 g cukor
- 300 ml víz
- 15 g fahéjrúd
- 1 zöld citrom héja
Elkészítéshez szükség lesz egy hőmérőre, amely 100-200°C között mér.
A zöld citromot meghámozzuk, nagyon vékonyan, kis pengéjű késsel vagy krumplihámozóval. A héj belsejéből kis késsel kikaparjuk az esetlegesen megmaradt fehér részeket. A héjdarabokat hosszanti irányban vékony csíkokra vágjuk. Hideg vízben tesszük fel, annyiban, hogy épp ellepje, élénk lángon felforraljuk, majd szűrőn lecsöpögtetjük.

Másik edényben feltesszük a cukrot a vízzel, élénk lángon felforraljuk. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett citromhéjat, a felaprított fahéjrudat, majd nagyon kis lángon 3 percig főzzük.

A tojássárgáját nagyon óvatosan belecsúsztatjuk a fenti ízesített szirupba. Egy percig hagyjuk készülni, majd megfordítjuk, s további egy percig készítjük. A tojássárgáját ezután kivesszük, ruhára fektetjük. Magát a szirupot továbbra is a lángon hagyjuk, egészen addig, míg el nem éri a 106°C-ot. Leszűrjük. Hat-nyolc kanállal félreteszünk belőle (fahéjjal és citromhéjjal együtt).

Magunk elé terítünk egy alufóliát, és vékonyan beolajozzuk. A többi szirupot 135°C-ig főzzük. Ekkor belecsúsztatjuk ismét a tojássárgáját. 15 másodperc elteltével kiszedjük, és az olajozott alufóliára tesszük. A tojássárgáját vékony, törékeny cukorréteg vonja be.

Tálalás
Minden kistányér közepére egy tojássárgáját helyezünk. Elrendezünk körülötte némi fahéjat és citromhéjat, majd körbeöntjük kevés sziruppal abból, amit korábban félretettünk.
Apró figyelmességként kínáljuk a vendégeknek, mialatt a desszertre várakoznak.