Kemény, rideg precizitás, finomra hangolt, első osztályú tervezés. Beszédes és lehengerlő kortyélmény. A nagyjából ezerfős svéd falu, Sätila – amiről én eddig csak kötött sálak és sapkák kapcsán hallottam – ad otthont a Sahtipajának. A viszonylag fiatal főzdébe eddig nem nagyon futottam bele ráadásul az első találkozás pont nem egy könnyen értelmezhető darabot hozott.
A Sött Me Inte Rött egy habaneros mead (névpárja, a Rött Men Inte Sött pedig egy Berliner Weisse). Egyfajta kísérlet. A 25 cl-es üveg pedig nem véletlen: a tapasztaltabbakba is könnyen belemarhat.
A kezdés egy úthenger finomságával gázol át az emberen. Mély, szirupos, aszús nyitány jelenik meg egy jó adag barackkal, borsossággal és mézes érzettel. Az habanero hamar teret nyer, nyers zöldséges ízek szerencsére nem jellemzőek, a mangószerű trópusi gyümölcs egyértelműen jelentkezik, viszont az első korty nem a kifinomultsága miatt marad emlékezetes: igen erős csípősség visz mindent a végére. Kell két-három perc a hozzászokáshoz, de megéri várni, mert gyönyörű dimenziók nyílnak meg. Az aranymazsolás, mézes alapon jó lendületet kapnak a gyümölcsök, a borsos csípősség pedig mindig jó kísérő.
Minden szépsége ellenére azonban a Sött Men Inte Rött egy igen tömény ital. Inkább aperitif, mint könnyen iható mead. Szép és emlékezetes, de biztos nem venném elő minden nap a hűtőből.
