Bűvös SzakácsMGEMagyar Gasztronómiai Egyesület – közlemény

Magyar Gasztronómiai Egyesület – közlemény

Mge egyenesitett

2016. május 31-én tizenhárom aláíró bejelentette, hogy kilép a MGE-ből. Indoklásuk (rövidítve):

„Molnár B. Tamás MGE-elnök a Bocuse d’Or sikere által biztosított rivaldafényt kihasználva támadást intézett hasonló célkitűzésekkel létrejött gasztronómiai szervezetek ellen, ami visszatetsző, […] különösen hogy a sikerhez vezető több évi munkából az MGE elnöke nem vette ki a részét [sic!]”.

Sok különös dolog jelent meg a médiában is („tömeges kilépések az MGE-ből”, „polgáháború a gasztronómiában”, „szakadás a szakmában”, „Molnár B. Tamás háborút akar és nem fejlődést”, „az MGE mellett elvágtattak az események, hisz évek óta nem frissül a Facebook-oldala” és stb). Ennek kapcsán sok megkeresés érkezett az egyesülethez. Az összes felvetést értelmetlen külön-külön megválaszolni (némelyiket nem is ildomos).

Köztudott, hogy a sajtó egy része szereti a túlzó címeket, és nyilvánvalóan vannak néha izgalmi állapotok, melyek azonban hamar elmúlnak, és mindenki visszatér a dolgához.

Ezúton leszögezzük

  • hogy sem az MGE elnöke, sem az MGE tagjai nem intéztek támadást sem a Bocuse d’Or, sem „hasonló célkitűzésekkel létrejött gasztronómiai szervezetek ellen”
  • Molnár B. Tamás és az MGE kreatív tagjai igen nagy részt „vettek ki” a munkából
  • sokan léptek ki most olyanok az MGE-ből, akik be sem léptek vagy már jóval korábban kihátráltak az egyesület közösségéből, felhagytak az MGE céljait segítő közhasznú tevékenységekkel. Mindenki megkapta a ruhatárból a kalapját. Sajnáljuk a dolgot. Ők is azt írták, hogy sajnálják. Sok sikert kívánunk nekik.
  • hogy az MGE – a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben – nem „szakad”, nem „háborúzik”, nem „rombol” és végképp nem „ürült ki”. Elbúcsúzott az aláíróktól, és változatlan célokkal folytatja tevékenységét.

Egyesületünk nem marketingvállalkozás, nem üzleti érdek alapján van jelen az étkezési kultúrában. Lobbinak is csak átvitt értelemben nevezi magát („a minőség lobbijának”).

Tagjaink és támogatóink – szakácsok, cukrászok, pékek, egyetemi tanárok, újságírók, civilek, étteremtulajdonosok, borászok, kertészek – önkéntesen járulnak hozzá az eltökélt építkezéshez. Ugyanazokat a célokat követjük tizenkét éve, 2004-es alapításunk óta.

Az MGE továbbra is minél több korszerű ismeretanyagot kíván közvetíteni a nagyközönség felé és egy olyan szakma felé, amely nagyon sokáig be volt zárva és zárkózva.

Eszközeink

  • szakácsversenyeinkkel (Czifray-kurzus és Hagyomány és Evolúció) segíteni kívánjuk mindazok szakmai fejlődését, akik ezt igénylik; több tucat szakácsnak biztosítottunk szakmai ösztöndíjat továbbképzésre, teremtettünk lehetőséget munkagyakorlatra a világ élvonalbeli éttermeiben.
  • szakkönyvek kiadásával 50-100 éves elmaradást akarunk behozni; 2016 szeptemberében jelenik meg gondozásunkban egy óriáshézagot pótló konyhatechnológiai kézikönyv: A főzés tudománya a szakmabeliek minden szintjéhez, de a szenvedélyes amatőrökhöz és a kultúrált háztartásokhoz is szól.
  • honlapunkon, a Bűvös Szakácson tíz éve egyedülálló szakmai és kulturális tudástárat építünk hagyományról és evolúcióról. Technológiai és alapanyag-rovattal, egyesületünk egyik tagja által kigyűjtött és rendszerezett recepttárral, alapanyagtesztekkel, konyhariportokkal.
  • erős célunk azoknak a „hősöknek” a segítése, akik korunk körülményei között vállalják a kompromisszummentes minőség előállítását; ezért alapítottuk a hiteles minőség tanúsítványát, Aranyszalag néven. Szeretnénk elérni, hogy e független tanúsítási rendszer feltételei beépüljenek a jogalkotásba is.

Az aláírók közleménye

Kilepesi nyilatkozat 13 alairoval

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

  1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocuse_d'Or

    A 2007-es versenyen 20 ország indíthatott versenyzőt. A magyar induló a 2006-ban első alkalommal megrendezett, a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) által kifejezetten ebből a célból életre hívott Hagyomány és evolúció győztese,Bicsár Attila (Alabárdos Étterem, Budapest) lett volna, azonban a lyoni verseny szervezői elutasították a magyar jelentkezést.[2][3]

    A 2009-es Bocuse d’Or 2008-as európai selejtezőjének szervezőbizottsága Magyarországról a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) pályázatát fogadta el a másik pályázó MGE-é helyett. Kreil Vilmos az MNGSZ támogatásával, a lyoni szervezőkkel folytatott tárgyalások alapján megalapította a Magyar Bocuse d’Or Akadémiát, melynek célja a versenyzők felkészülésének támogatása.

    A 2011-es verseny hazai selejtezőjét a Magyar Bocuse d’Or Akadémia bonyolította le, összesen 11 résztvevővel. Az ezzel párhuzamosan zajló Hagyomány és evolúción ezzel szemben 36-an indultak, és a legismertebb étteremkalauzok rangsorai alapján a mezőny erőssége is jóval meghaladta a Bocuse d’Or selejtezőjéét.[2]

    A Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi döntője

    A Bocuse d’Or 2013 magyarországi selejtezőjét 2011. október 14-én rendezték, nyolc résztvevővel. A szervező Magyar Bocuse d’Or Akadémia gyökeresen átalakult, elnöke Bíró Lajos lett, és elnyerte az MGE támogatását is. A verseny győztese Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest) lett, így ő képviselhette Magyarországot az európai selejtezőn. A második helyezést Szabó László (Sodexho Magyarország Kft.), a harmadik helyezést Volenter István (Hotel Amade Château, Nyékvárkony, Szlovákia) érte el. A zsűri tagjai Litauszki Zsolt, Molnár B. Tamás, Christian Meyer, Andrusch Péter és Vomberg Frigyes voltak.[11] Széll Tamás a 2012. márciusi európai selejtezőn,Brüsszelben 19 induló közül a 9. helyet szerezte meg, ezzel Magyarországról elsőként bejutott a Bocuse d’Or döntőjébe (a 12 legjobb jut tovább).[12] A 2013. január 29–30-án rendezett lyoni döntőben[8] a 10. helyet szerezte meg.[4]

    A Bocuse d’Or 2015 magyarországi selejtezője a Hagyomány és evolúció verseny volt,[13] az európai selejtezőnek Stockholm adott otthont.[4] A magyar induló, Molnár Gábor bejutott a 2015. január 27–28-án rendezett döntőbe, ahol a 13. helyet szerezte meg.[14]

Comments are closed.

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!