ReceptekSzárnyasHajnani csirke

Hajnani csirke

Alaplevet készítünk 1 kg csirkeaprólékból, 5-6 szelet gyömbérrel és két póréhagymával, két liter vízzel, kevés sóval. Háromnegyedóráig gyöngyözve forraljuk, leszűrjük.

Akkora lábost veszünk, amelyben épp elfér egy durván másfél kilós csirke, felöntjük másfél liter forró alaplével, felforraljuk majd 20 percig gyöngyözve forró lében főzzük. A csirkét levesszük a tűzről, lefedjük és negyven percig a lében hagyjuk hűlni. Közben nyolc salottahagymát vékony csíkokra vágunk, szitába tesszük, lisztezzük, a felesleget lerázzuk. Bő, forró olajban ropogósra sütjük, papíron leszárítjuk, félretesszük.

Az elkészült csirkét jeges vízben lehűtjük, letakarva félretesszük. Fél liter szárnyaslevesben 15 perc alatt megfőzünk 25 dkg hosszú szemű, előzőleg megmosott rizst, majd lefedve még legalább 20 percig pihenni hagyjuk. A csirke maradék főzőlevét négy decire besűrítjük.

Lobogva forró vízben rövid ideig három vörös chillipaprikát blansírozunk, finomra vágjuk. Serpenyőben kevés olajat melegítünk, egy percig sütjük benne a paprikát, hozzáadunk még 1 kávéskanálnyi finomra vágott fokhagymát, csapott evőkanálnyi barnacukrot, fél dl citromlevet, némi sót. Ez lesz az egyik mártásunk.

A másik mártás: 3 evőkanál finomra reszelt gyömbért összekeverünk 4 evőkanál vízzel, sózzuk. 2-2 kávéskanál világos szójaszószt és kínai rizsbort (száraz sherryt vagy nem túl savas száraz szamorodnit) kevés szezámolajat keverünk hozzá.

A tányérokra friss salátalevelet, savanyított zöldségeket, és vékony csíkokra vágott uborkát teszünk, erre helyezzük a csonttal együtt szeletekre vágott csirkét. Megkenjük gyömbéres, szezámolajas mártással.

A csirkével egyszerre, külön kis tányérokban adjuk fel a levest, vékony szeletekre vágott friss újhagymával meghintve, a sült hagymát, a rizst, és a mártásokat.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!