Receptek Előétel és saláta Lyoni saláta (salade lyonnaise) – ínyenc változat

Lyoni saláta (salade lyonnaise) – ínyenc változat

60 dkg frizésalátát vagy gyermekláncfüvet vagy szezon szerint összeállított salátaegyveleget megmosunk (rukkola, cikória, madárbegy, lollo rosso, jégsaláta, tölgysaláta, zsenge spenót, sóska, fiatal céklalevél), és alaposan leszárítjuk. Két szikkadt baguette-et apró kockára vágunk, serpenyőben kevés vajon megpirítjuk.

Salátástálban 6 cl borecetet összekeverünk sóval és borssal, belekeverünk egy csapott evőkanál dijoni mustárt. Több részletben belekeverünk 2 dl olívaolajat, s habverővel folyamatosan keverjük, míg krémes vinaigrette-et nem kapunk.Gyöngyözve forró ecetes vízben (1 l vízhez fél dl borecet) három perc alatt elkészítünk hat buggyantott tojást.

Tálalásig bőséges meleg (de nem forró) sós vízbe tesszük. 40 dkg húsos, nyers, füstölt kolozsvári szalonnát vékony hasábokra vágunk, hideg vízbe téve felforraljuk, kisebb lángra véve egy percig főzzük. Leszárítjuk, és serpenyőben kevés olajon közepes lángon pirítjuk. Mihelyt kis színt kap, hozzáadunk két evőkanál borecetet, sűrítjük, majd még egy fél percre belekeverjük a kenyérkockákat, és egy jó nagy adag finomra vágott petrezselymet.

A salátát a tányér közepére halmozzuk, s közvetlenül a tálalás előtt rákanalazzuk az öntetet (vinaigrette). Rászórjuk a szalonna- és kenyérkockákat, a közepére tesszük a tojást.

Változat: a csirkemájat egészben olívaolajon megfuttatjuk és apró kockákra vágjuk. Már megfőzött és kicsontozott sertéslábat szintén apró kockákra vágunk, kevés olajon 3-4 perc alatt megpirítjuk, közben hozzáadva a májat. Sózzuk borsozzuk. Szalonna helyett ezt adjuk a salátára a tojás és a kruton mellé. Hintsük meg finomra vágott metélőhagymával.

 

Kapcsolódó cikkek

A Hakkasan a világ egyik legsikeresebb kínai étteremlánca. Az első csúcsgasztronómiai lokált Londonban nyitották, mely rögtön egy évvel nyitás után (2003-ban) Michelin-csillagot kapott, és...

Kacsasaláta – Hakkasan

Spárga A spárgát megtisztítjuk, 2 percig blansírozzuk, jeges vízben lehűtjük. ...
Hozzávalók császárhús ponzu 5 Heppenheimer-tojás 300 g újburgonya 200 g fehér spárga 200 g zöld spárga szusiecet 200 g újhagyma 1 jalapeno...

Hozzászólások

Hozzászólás Facebook-, Google- vagy Twitter-bejelentkezéssel

Karanténfőzés

Az MGE lehetőségeihez mérten segíteni szeretne azoknak, akikre a legtöbb teher nehezedik a „vírushelyzetben”. Főzünk orvosok, ápolók, kórházi dolgozók, mentősök részére. Szakácsok munkaerővel, hentesek, pékek, cukrászok, beszállítók alapanyaggal, étteremtulajdonosok helyszínnel állnak rendelkezésre. Ez a Karanténfőzés. (Itt találja a kezdeményezés támogatóit.)

Legfrissebb cikkek a rovatban

Búcsúlencse

Tíz hét, amely megmozgatta a fantáziánkat – és a konyhánkat.

Itt is követhet minket

6,088lájkolóTetszik
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Művelt alkoholista

Mese habbal

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Érettségi vizsga a zöldségpiacon

Okra, csoj-szum, újhagyma, paprika, padlizsán, paradicsom, fodros kel – kapható a Fény utcai piacon Alain Passard A csúcsgasztronómiában Alain Passard nevéhez kötődik a zöldségek emancipálása. Ő...

Kiemelt cikkek

Másfél dolláros bébi

  Szingapúr a délkelet-ázsiai régió egyik legdrágább helye, ugyanakkor itt kapható a világ legolcsóbb csillagos étele – Chan Hon Meng büféjében. A piaci stand a...

A Babel

Anyák salátája

Könyvek (Webshop)

Konyhauniverzum

A főzés tudománya