Négy személyre 20 dkg puy-i lencse (vagy más kisszemű lencse) kell hozzá, valamint 80 dkg iberico szalonna (helyettesíthetjük mangalica hát- vagy tokaszalonnával).
A szalonnát három óráig főzzük nem túl sok vízben, kis lángon. A vízbe szójaszószt, továbbá hagymát, sárgarépát édesköményt adunk. Amikor a szalonna egészen puhára főtt, felvágjuk adagnyi szeletekre (kb. 5×3 cm-es darabokra), és visszatesszük a levébe.
A lencsét hideg vízben tesszük fel főni (háromujjnyival lepje el a folyadék). A vízhez kevés olívaolajat, gerezdnyi fokhagymát, egy fej félbe vágott hagymát adunk, sót csak a főzési idő felénél adunk hozzá (kb. tíz perc után). Kis lángon puhára főzzük, de nem szétesősre, majd leszűrjük, szétterítjük (hogy ne főjön tovább).
Serpenyőben 3 mm-es kockákra vágott zöldséget (szárzeller, sárgarépa, salottahagyma) olívaolajon párolunk 1-2 percig, ügyelve rá, hogy ne kapjon színt. Felöntjük kevés szalonna-főzőlével és 1-2 percig pároljuk, majd összekeverjük a lencsével. A főzőlevet felmelegítjük a szalonnával, a szalonnát kivesszük, s néhány másodpercre nagyon forró vaslapra tesszük, és minden oldaláról megpirítjuk.
A főzőlevébe csipetnyi sáfrányt adunk, felforraljuk, kissé besűrítjük, majd felturmixoljuk. Ezt a levet adjuk rá a zöldséges lencsére – annyit, hogy amolyan sűrű, főzelékszerűséget kapjunk. Még egyszer felforraljuk, tányérra tesszük. A lencsefőzelék közepére adunk egy darab pirult szalonnakockát. A Zuberoában a szalonna köré zellerhabot kanalaznak.