ReceptekDesszertSzőlőleves édes grízgaluskával

Szőlőleves édes grízgaluskával

Negyed kg kékszőlőt leforrázunk. Azonnal hideg vízbe merítjük, a szemeket egyenként meghámozzuk. Ha magos, a magot fogpiszkálóval kiszúrjuk. A szőlőhéjat tegyük 80ºC-os sütőbe néhány órára száradni. Mikor kiszáradt, kávédarálóban kanálnyi édes morzsával együtt finomra őröljük, cukorszóróba tesszük.

Kissé besűrítünk fél liter fehér szőlőlevet 15 dkg befőzőcukorral egy rúd vaníliával és egy 5 cm-es fahéjrúddal. Hozzáadjuk egy citrom levét és egy kupica törkölypálinkát, kicsit továbbsűrítjük. Mélytányérba hámozott szőlőszemeket teszünk, ráöntjük a szőlőlevest, s hűtőszekrénybe állítjuk.

Készíthetünk hozzá pezsgőfagylaltot is. Ehhez 4 dl pezsgőt 4-5 dkg cukorral 40-50ºC-ra melegítünk, belekeverünk 12 dkg vajat, 80ºC-ig továbbmelegítjük. Levesszük a tűzről. Habüstbe teszünk három tojássárgáját és egy evőkanál sűrű tejfölt (crème fraîche), felhígítjuk egy merőkanál pezsgős folyadékkal, összekeverjük, majd visszaöntjük a lábosba, amit rövid időre visszateszünk a tűzre, állandó kevergetés mellett. Végül az egészet lehűtjük, fagylaltgépbe tesszük.

Közben elkészítjük még a grízgaluskát: habosra keverünk 3 dkg vajat 4-5 dkg cukorral, nagy csipet sóval és fél vaníliarúd kikapart belével. Hozzáadunk egy egész tojást, majd öt dkg búzadarát. Az edényt lefedjük műanyagfóliával, hűvös helyen állni hagyjuk. Amikor a dara már jól megduzzadt, vizet forralunk. Vaníliarúd kikapart belével, szegfűszeggel, cukorral, rummal és fahéjjal ízesítjük. Két kanál közt a grízes masszából galuskákat formázunk, ezeket az ízesített főzővízben forrpont alatt 5 percig készítjük, majd a tűzről lehúzva további hét-tíz percig állni hagyjuk, csak ezután szűrjük le. Mikor lecsöpögött, a galuskákat a szőlőlevesre adjuk. Galuskaformában mellékanalazunk egy adag pezsgőfagylaltot, az egészet meghintjük a cukortartóba tett „szőlőcukorral”.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!