
Hozzávalók
- 70 dkg marhanyelv
- 1 kk kakukkfű,
- 6-8 szem borókabogyó,
- 7 dl száraz fehérbor,
- 1 fej hagyma,
- 1 cikk fokhagyma,
- bors, szükség szerint só;
A mártáshoz:
- 4 dkg tisztított petrezselyemgyökér,
- 2 dkg vaj,
- 1 kis fej hagyma,
- só, fehérbors,
- fél dl tejszín,
- 3-3 levél fodormenta és citromfű,
- feketebors díszítéshez;
A tojáshoz:
- 4 tojás,
- só,
- 3 dkg vaj,
- fél dl tejszín,
- csipetnyi petrezselyemzöld
A marhanyelvet borsozzuk, fele bor, fele víz főzőlében a kakukkfűvel, a szétlapított borókabogyóval , egy fej hagymával és egy cikk fokhagymával héjában feltesszük főni. Ha füstölt nyelv, előtte kiáztatjuk, ha füstöletlen, a főzővizet megsózzuk. 2-2,5 órán keresztül főzzük, utána levében hagyjuk kihűlni. Ezt követően hűtőbe tesszük, hogy néhány óra után könnyen szeletelhessük. Előző nap is elkészíthetjük.
Mártás:
Lábosban vajat hevítünk, ezen megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, rádobjuk a lereszelt petrezselyemgyökeret, csipetnyi fehérborsot és sót adunk hozzá, elkeverjük, majd kevés vízzel mintegy kb. 10 percig pároljuk. Az így kapott pépet kivesszük a lábosból és szitán áttörjük. Ezt visszatesszük a lábosba, hozzáadjuk a kissé megtört fodormenta és citromfű leveleket és felöntjük tejszínnel. Mindezt rövid idő alatt összeforraljuk és a tűzről levéve hűlni hagyjuk.
Habart tojás:
Addig elkészítjük a tojásokat melyeket felütünk, egy kisebb tálban lazán összekeverünk, kevéssé sózunk, a habzóra hevített vajra öntünk, majd a lángot mérsékeljük, ha szükséges alátétet teszünk a serpenyő alá. Mikor a tojás kezd összeállni, a tűzről levesszük, hozzáadjuk a tejszínt, lassan elkeverjük, majd a tűzre visszatéve hozzáadjuk a petrezselyemzöldet (épp annyit hogy látszódjék) és lassú tűzön addig mozgatjuk, amíg nem kocsonyásodik, ekkor formába tesszük.
Tálalás
A nyelv szélesebb részéből vékony szeleteket vágunk és legyező alakban beborítjuk vele a tányér egyik felét (3-5 szelet), ennek végére, a tányér közepére helyezzük a formából kiütött tojást és ez alá a tányér szabadon lévő félkörére kanalazzuk a még meleg petrezselyem mártást, melyet feketebors szórással emelünk ki.