Mese HabbalGueuze, a belga champagne

Gueuze, a belga champagne

Img 2363

A gueuze (ejtsd: hőz vagy gőz) az egyik legellentmondásosabb és legkülönlegesebb sörfajta. Aki először kóstolja, sokszor el sem hiszi, hogy sörről van szó, annyira elüt az íze a legtöbb fajtától. Savanykás ízei, száraz-fanyar jellege és kifejezett élénksége miatt nagyon emlékeztet a nyerspezsgőkre, emiatt sokan csak belga champagneként hivatkoznak rá.

A gueuze (vagy franciásan geuze) alapvetően két eltérő évjáratú lambic (spontánerjesztésű belga sör) keveréke. A fiatalabb és idősebb sör aránya eltérő, általában 1 évnél fiatalabb lambic teszi ki a keverék ötven százalékát, a maradék ötvenet pedig 2-3 éves hordókból szedik össze. Ezen felül hozzákevernek még egy kevés egészen fiatal, teljesen le sem erjedt sörlevet is. A keverék pontos összetétele főzdénként változik, vannak, akik sokkal nagyobb arányban használnak érettebb hordókat. A blending azért szükséges, mert egyrészt a fiatal lambic fogja szolgáltatni a palackban erjedéshez az élesztők számára szükséges szénhidrátot, másrészt a 2-3 éves daraboknak elég intenzív vadélesztős jellege van, amit lágyabb ízekkel kell kompenzálni az egyensúly érdekében. A gueuze igazi formáját a hosszú, néha több éves palackban erjedés alatt éri el.

Img 2368

A gueuze ízeit sokan próbálták populárisabbá tenni, ennek az egyik módszere az utócukrozás volt, amit egyébként napjainkban is elég gyakran alkalmaznak. A 90-es évek végén a tradícionális készítési mószer hívei megalapították a HORAL-t (hagyományos eljárással készült lambic sörök bizottsága), aminek azóta tagja lett a BelleVue és a Cantillon kivételével minden lambicot előállító főzde Belgiumban. A HORAL legfőbb célja az autentikus gueuze védelme, a bizottság szabályzata értelmében az oude jelzővel csak azt a terméket lehet illetni, ami semmilyen utócukrozáson nem esett át. Aki a gueuze valódi, tiszta ízeit keresi, mindenképpen oude gueuze-t válasszon.

Img 2384

Az egyik legnevesebb hagyományos gueuze főzde a Brouwerij Boon. A főzde húzódarabja a Geuze Mariage Parfait, amit 95%-ban minimum 3 éves, 5%-ban fiatal, alig leerjedt lambicot tartalmaz, ezek a blending után még legalább fél-egy évig palackban pihennek. Az eredmény lehengerlő. A vékonyka habot fejlesztő sör illata narancshéjas, erősen vadélesztős, lópokrócos és szegfűszeges. A háttérben ugyan megjelenik egy kevés savanykás, meggyszerű aroma is, de nem válik dominánssá. Az íze letisztult, szépen megkomponált, mégis van benne egy kis csibészség. A savanykásan fanyar jelleg szépen ágyaz meg az animális, vadélesztős ízeknek, amik mellett remekül megfér egy kevés ribizli, meggy és árpapehely is. A finis száraz, tisztán csengő, frissítően citromos. A Boon Oude Gueuze egyedi, felejthetetlen darab,

Hassensoudegueuze
forrás: Wikimedia Commons

Még korábban Amszterdamban kóstoltam egy másik kiemelkedő darabot, a Hanssens Oude Gueuze-t is. Az aroma itt talán még komplexebb volt, a vadélesztős illatok mellé odafért egy kevés gyümölcsös száraz fehérbor és némi érettebb kéksajtos jelleg is. A szinte nem is létező hab mögött eleinte zöldalma, ribizli és meggy jelent meg, ami hamar átment egy szárazabb, kicsit ecetes, sidrára emlékeztető ízvilágba, majd végül ismét megjelent az animális, lópokrócos jelleg is. A szájpadon kifejezett szárazságot és savanykás meggy utóízt hagyott.

Aki szívesen kóstolna gueuze-t itthon is, az a Csakajósörben keressen, aki pedig teheti, látogasson el egy HORAL által szervezett Toer de Geuze-re.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!