
Hozzávalók
- 4 tojás
- só
- frissen őrölt bors
- 1 ek vaj
- 1-2 kávéskanál puha vaj
A tojást felütjük, sózzuk és borsozzuk, majd legalább fél percen át pálcával felverjük. (Ha nincs pálcánk, két összefogott villát használjunk, így kevésbé habosodik fel a tojás. Nem akarunk sok levegőt vinni bele, nem akarjuk a tojás szerkezetét „összetörni”.)
A serpenyőt felhevítjük, amikor már forró, beledobjuk a vajat. A serpenyőt körkörösen mozgatjuk, amíg a hab el nem tűnik. Még mielőtt megbarnulna a vaj, beleöntjük a tojást. Villával vízszintesen azonnal keverni kezdjük, közben erőteljesen rázogatjuk a serpenyőt, nehogy leragadjon a tojás.
Alul idővel vékony hártya keletkezik, ezt hagyjuk érintetlenül (a villával ne érjünk az edény aljához), csak fölötte kevergessük a dermedő tojáskrémet. Mielőtt megkeményedne, a lepény felénk eső peremét felemelve félbehajtjuk az egészet, rövid ideig pihenni hagyjuk.
A serpenyőt közben levesszük a tűzről, kissé lelógatjuk, erősen megmarkoljuk a nyelét, és a másik tenyerünkkel úgy ütögetjük a nyelet, hogy a lepény „felgöngyölődjön”. Borsónyi vajdarabkákat dobunk rá, azonnal tálaljuk. Akkor jó, ha a belseje lágy és rocogós.
Zeppelin formájú, szaftos készítmény lesz belőle. Finomra vágott fűszernövénnyel is meghinthetjük. Azonnal tálaljuk.