Akinek a sütőjén nincs pontos digitális kijelző, jobb, ha beszerez egy megbízható sütőhőmérőt, s ha lehet, még egy olyan gyorsan reagáló digitális hőmérőt is, mellyel a hús belső hőmérsékletét meg tudjuk mérni. (A hús mérésekor a hőmérő érzékelője ne érjen csonthoz.)Szerezzük be a lehető legjobb minőségű, maximum másfél kilós házi csirkét. A szárnyak végét, a nyakat, a lábat levágjuk, magát a csirkét kívül-belül alaposan bedörgöljük durva tengeri sóval és frissen őrölt vagy törött fekete borssal. Tehetünk még a belsejébe kakukkfüvet, rozmaringot, tárkonyt, fokhagymagerezdet egészben, valamint villával megszurkált citromot, szintén egészben, melyet előtte a munkafelületre nyomkodva kissé meggörgetünk. A szárnyast formára kötjük, és 65-70 Celsius fokos sütőbe tesszük. Nem kell sem forgatni, sem locsolni, így bőségesen marad időnk másra. Például a mártás elkészítésére.
Ehhez külön vásárolt, körülbelül egy kilónyi csirkenyakat és -szárnyat pirítunk aranybarnára. Adhatunk hozzá kevés paradicsompürét és zöldséget is. Felöntjük egy pohár fehérborral, ízesítőcsokrot dobunk bele, teljesen besűrítjük. Felöntjük vízzel, hogy épp ellepje, s 40-50 percig főzzük. Leszűrjük, a húst alaposan kinyomkodjuk. Tovább sűrítjük, tálalás előtt fejenként 2-2,5 dkg-nyi jeges vajkockákkal montírozzuk. Sózzuk, borsozzuk, csipetnyi cayenne-i borssal, friss tárkonnyal és néhány csepp citrommal ízesítjük. A szárnyas akkor van kész, ha a maghőmérséklete eléri az 59-60 fokot. Ez legalább négy-öt óra. Ha elkészült, vegyük ki, takarjuk le alufóliával, tegyük langyos helyre.
A sütőt felforrósítjuk a maximumra, és a csirkét addig sütjük, míg szép piros-barna nem lesz.Kísérletezhetünk azzal is, hogy az utolsó rápirítás előtt bekenjük egy nem túl sűrű „barnító sziruppal”, melyhez mézet, szójaszószt, borecetet, kevés folyékony édesítőszert melegítünk össze. Ez esetben elég a sütőt 160-170 Celsius fokra melegíteni, s tíz percig a húsra rápirítani. (Vigyázzunk, könnyen megfeketedik a bőre.)Adjunk hozzá újburgonyát. Ehhez a megtisztított és szárazra törölt krumplit széles, vastag serpenyőbe tesszük – úgy, hogy egy rétegben elférjen az összes. Kevés olaj és vaj keverékén megforgatjuk, 25-30 percig lefedve alacsony-közepes lángon sütjük. A serpenyőt időnként tetővel együtt körkörösen mozgatva megrázogatjuk. Ha elkészült, megsózzuk és sok friss zöldpetrezselyemmel meghintjük, a hús mellé fejenként két kanál mártást adunk.