Csendes, göndör hajú srác pakolgatja a malátászsákokat a nemrég nyílt Beerodalomban. Egyetem után mindig iderohan, már megnyitás óta a sörfőzőboltban dolgozik. Első ránézésre nem is gondolná az ember, hogy ugyanezt a fiút pár nappal ezelőtt az ország legjobb házi sörfőzőjének választották. Szinte a semmiből indulva egyből a csúcsra jutott. Ő Kelemen Ottó, a Warrior megalkotója.
Mindössze másfél éve merült fel benne az otthoni főzés gondolata, miután látott egy videót arról, hogyan kell a mosógép dobját cefrézőüstté alakítani. A szakma egyébként sem áll tőle távol, jelenleg is sör- és szeszipar szakirányon tanul, de azelőtt sosem gondolta arra, hogy ilyen kicsiben is lehet csinálni. Egy cseh pilzenivel indított, hasonló végeredménnyel, mint a legtöbb kezdő: főzött egy egész iható sört. Aztán egyre több stílusba vetette bele magát, nem csak kísérletezett, hanem részletesen tanulmányozta a szakirodalmat és ennek a fanatizmusnak, úgy látszik, meglett az eredménye. A győztesnek járó vándorserleg ott hever a pénztárgép mellett, de Ottó mégsem érzi azt, hogy bármi megváltozott volna.
Természetesen az eredménynek nagyon örül, de szerényen áll hozzá. Mivel Ottó is pontozta a versenysöröket, tisztában van azzal, hogy sok volt a hibás főzet, s sokszor elég volt csak egy fertőzésmentes, viszonylag jól elkészített sör is a kiemelkedő szerepléshez. Éppen ezért szeretné még tovább tökéletesíteni díjnyertes főzeteit. Talán ez az a hozzáállás, ami a tehetség mellé szükségeltetik. Ottó már azt hatalmas eredménynek érzi, hogy a neve Bajkai Tibor és Róth Zoltán mellé kerül majd a vándorserlegen.
A rövid beszégetés után kaptam útravalónak egy-egy palackot a versenysörökből. Szombaton egyedül az erős skót ale-t kóstoltam, s mivel a kategóriában csak nagyjából három főzet volt kiemelkedő, volt egy sejtésem, melyik lehetett az övé. De menjünk kóstolási sorrendben.
A Classic nevű cseh pilseni egy korrekt, kicsit ködös, szép ivósör, gyönyörű, paplanos habbal. Az aroma inkább szárazabb, komlósabb, kellemesen füves és virágos, a maláta inkább háttérbe szorul. Az ízében viszont már előbukik a kellemes, krémes, begyúrt tésztás jelleg egy keserűbb, határozottabb komlózással. Az utóíze édes és kenyérszerű, kicsit erősebben keserű, mérföldekkel előtte jár néhány, állítólag pilzenit gyártó nagyüzemi sörnél.
A Warrior az előbbivel ellentétben kőkeményen indít, a rozsdabarna italból csak úgy áradnak a tejkaramelles, kicsit földes, angolkomlós illatok, melegebben egy kevés alkoholosság is előbújik. A korty kiegyensúlyozott, desszertsörösen édes, mégis jó támaszt ad egy kevés pörköltmalátás karakter, ami a magasabb alkoholfokot szépen elbújtatja. Likőrös, kicsit mentás érzetet hagy a szájban, s bár nem hozza olyan intenzíven a stílus tőzeges-füstös jegyeit, az összhatás mégis nagyon rendben van.
Számomra viszont a legnagyobb élmény a Nail’d névre keresztelt grodziskie volt. A stílusról már korábban írtam itt, és azt kell mondjam, ez a főzet mesterien sikerült. Egyetlen hibája, hogy a sör a felbontás pillanatában gyakorlatilag kirobbant az üvegből. Gyönyörű, hatalmas habot fejleszt, alig lehet megzabolázni, az aromája pedig telitalálat, füstöltsonkás, száraz tölgyfafüstös, enyhén citromhéjas, mindez tökéletes harmóniában. Az ízében remekül jelennek meg a gyenge észteres és búzás jegyek, miközben végig ott szólózik a füstös karakter. A kategóriagyőzelem teljesen megérdemelt, bármikor kérnék még egy üveggel. A stílus népszerűsítéséért pedig külön köszönet a Házisörfőző Egyesületnek.
Kelemen Ottóról biztos sokat fogunk még hallani a jövőben. Ha minden igaz, a következő Főzdefesztre egy kis meglepetéssel készül, de ennek titkát még őrizgetni akarja egy ideig. Addig is visszaül az iskolapadba csiszolgatni a tudását. Mert ugye mindig van hova fejlődni.
Valahol bele lehet majd futni ezekbe a sörökbe? 🙂
@M_Andras: Egy következő Főzdefeszt ötlet elhangzott. Remélem legkésőbb akkor.