ReceptekNégylábúBulgogi – adaptáció

Bulgogi – adaptáció

Bulgogiszósz

Egy savasabb fajta körte és egy alma frissen centrifugált levét összekeverjük 1,5 dl szójaszósszal, 3-4 ek barna nádcukorral (vagy juharsziruppal), 1 gerezd (néhány szem durva sóval) pürített fokhagymával, 3 ek szakéval (vagy sherryvel vagy portóival), 3 ek szezámolajjal.

Hozzáadjuk még egy körte vékony csíkra vágott húsát, majd az egészet felforraljuk, és 5-10 percig kis lángon, gyöngyöző forrással hagyjuk sűrűsödni (míg enyhén sziruposodni nem kezd).

Előkészítünk 4 db, egyenként 150 grammos, 2-2,5 cm vastag bélszíndarabot

Az öntöttvas-serpenyőt addig forrósítjuk, míg füstölni nem kezd. Kevés szőlőmagolajat (vagy földimogyoró-olajat) adunk bele, ezen sütjük a hússzeleteket összesen 2 percig, 15 másodpercenként megforgatva őket. (Egyébként célszerű két serpenyőben sütni egyszerre a húsokat.)

60 °C-os langyos sütőben 10 percig pihentetjük. Tálaláskor vékonyan megkenjük a bulgogiszósszal, és 2 cm-es csíkokra vágjuk. Frissen pirított szezámmaggal hintjük meg, szintén vékony csíkban (vagy esetleg a kereskedelemben kapható gomasióval).

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!