
A Hagyomány és Evolúció múlt vasárnap lezajlott döntőjében összesen 26 étel került a zsűri elé. A zsűri egyik fele csak pontyot, a másik csak csirkét kóstolt, a végén összesítették a helyezési számokat. Helyezési szám egyezése esetén a pontszám döntött, ha az is egyezett, akkor a zsűri elnöke. Ilyen módon született döntés a 3. és a 4. helyezésről.
A Magyar Gasztronómiai Egyesület szakácsversenye kapcsán a Bűvös Szakács olvasói többen is felvetették a kérdést, hogy pontosan mik a zsűri elvárásai.
Külön köszönjük a segítséget a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakiskola tanulóinak is, aki segítettek a konyhán és a tálalásban
A HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ FŐTÁMOGATÓJA AZ

Hapcedli: „…honnan tudják pontosan a versenyzők, mi az elvárás? Ez ugyanis sehol nincs konkrétan leírva, talán nem is lehet leírni… honnan lehet tudni, hogy mi éppen a divatos állag a mártás/jus/espuma és még ki tudja, hányféle állag közül a zsűri fejében vagy éppen a világban?”
“Pontosan” versenykiírásban valóban nem leírható, mitől jó egy étel. Ez olyan, mint novellapályázat kiírásában meghatározni, mitől lesz majd jó a novella. A megírt novellát persze már lehet elemezni, mint ahogy mi is közel 9 éve elemzünk elkészített ételeket, és ismertetjük a technológiákat, eljárásokat, a kompozíciós technikákat.
Normális szakácsversenyen az az elvárás, hogy a szakács készítsen jó ételt – olyat, amit maga is szívesen enne.
A Hagyomány és Evolúció “étteremszerű”, vagyis melegen gondolt és melegen tálalt, fogyasztásra szánt ételek versenye.

Fő szempont az íz, az állag, a tányéron megjelenő harmónia és az eredetiség. A Bocuse d’Oron ugyanezek az elvárások – azzal a különbséggel, hogy ott a megjelenítésnek olyannak kell lennie, mint egy ünnepi bankett-tálnak.
Mindenképpen nagyon fontos, hogy a tányéron legyen kohézió.
A szakács csinálja meg jól a főtémát, a hozzágondolt mártást, találja mellé az érdekes, egyéni (szezonális) kísérőket. A lehetséges hibák egyike az, amikor nem érteni, miért kerülnek egymás mellé az adott elemek, nincs köztük összefüggés.
Ezzel rokon hibalehetőség a rossz értelemben vett “imponálni akarás”, csúnyább szóval “parasztvakítás”. Ez történik a funkciótlan, de látványos elemek alkalmazásakor.
“Divatos vagy optimálisnak gondolt állag vagy mártás” nincs a zsűri fejében.
Különböző optimális állagok viszont léteznek minden jó ízlésű ember fejében. Ez más és más a sztéknél, a lazacnál, a haltejnél és az ördögszekérgombánál. De még egy adott alapanyagon belül is többféle lehet „optimális”: más az állaga a jó libamájterrinnek, mint a serpenyőben sült libamájnak, nem beszélve a libamáj crème brulée-ről. Ahogyan egy sztéket is különböző fokozatra lehet készíteni.
Ami a garnírungokat illeti, ezeknek harmonikusan kell illeszkedniük a fogás egészébe, semmiféle divatkövetési elvárás nem merül fel. Sőt: a versenyzőket óvnánk is bármiféle öncélú “trendkövetéstől”.
A zsűri a professzionalitásukra és az egyéni ötleteikre, kombinációikra kíváncsi – ahol persze mindenki saját belátása szerint használ újabban vagy régebben felfedezett/kidolgozott eljárásokat, technológiákat, lágy, habos, ropogós vagy éppen ruganyos állagokat.

Roberto: “Nem szeretem, ha valami túl bonyolult és giccses…“
A bonyolultság és a giccs járhat együtt, de külön is. Az összetevők számát nem lehet megszabni, különböző egyéniségek vannak a pályán.
A sok összetevős tányér lehet komplex és mégis egységes, de lehet zagyva és „giccses“ is. A kevés összetevős pedig lehet zseniálisan egyszerű, de elsülhet úgy is, hogy banálisnak vagy unalmasnak hat.
Horváth Szilveszter pontytányérja
Komplex, de nem túlhalmozott, az elemek kiegészítik egymást.

A ponty íze tiszta, nehézkesség, iszaposság nélküli (ez nem minden versenytányérra volt elmondható). Az íztisztítás és az aromatizálás eszközei: a potenciálisan nehéz ízű részek eltávolítása, a hús rövid sózása, marinálása, tökéletes irdalása, alacsony hőmérsékleten való rövid, kíméletes előkészítése, hajszálvékony, olvadós szalonna- burokban pirítása.
A ponty így megőrizte a halfajta jó tulajdonságait: a hal szaftos-puha, de van tartása, a sütéstől füstös-pirult felhangja is van, de ez nem uralkodó.
Közelebbi s távolabbi környezetétől mindehhez további támogatást is kap.
A közelebbi környezeten a különféleképpen elkészített egyéb halrészek értendők. Így: a külön megsütött, ropogós bőrszelet, a haltejből és halhúsból készült lágy mousseline („haltejkolbász”), és a leeső bőrdarabok felhasználásával készült sós morzsa.
A „távolabbi” környezethez tartozik a savanykás boros vinegrett, amiben minden markánsabb húsú hal jól érzi magát, s amibe kevés turbolyaolaj hoz némi kontrasztot.
Szórakoztató textúra a tudatosan feszesre hagyott, intenzíven céklás sherryecet-zselé is („dermesztett hallé”), amely enyhe gumissága miatt hosszabb időt tölt a szájban, jobban kiadja savanykás ízét, de mivel apró, nem zavaró a feszessége.
Az étel leírva „bonyolult”, fogyasztva egyszerűnek hat.

INTERJÚ HORVÁTH SZILVESZTERREL
A MAGYAR KONYHA JANUÁR-FEBRUÁRI SZÁMÁBAN,
5 LA MARÉDA RECEPTTEL
A VERSENY HELYSZÍNE A METRO VEVŐAKADÉMIA VOLT

A VERSENY TOVÁBBI TÁMOGATÓI:



























Külön köszönet a szépen dokumentált receptért, módszerekért. Igazán nem mondhatja a szerzőt senki féltékeny típusnak 🙂