A Magyar Gasztronómiai Egyesület vállalta, hogy a jövőben újra részt vesz a Bocuse d’Or (BDOR) hazai versenyeinek rendezésében – a 2015-ös BDOR-ra ismét a hagyomány és Evolúció lesz a hazai selejtező.
Az új Bocuse d’Or Akadémia sajtótájékoztatóját
2011. szeptember 20-án, kedden
9:30-kor tartjuk a Bock Bisztróban.
Az MGE 2005-ös alapító okiratának deklarált célja volt egy olyan szakácsverseny meghonosítása, amely alkalmas arra, hogy a lyoni BDOR magyarországi selejtezője legyen.
A Hagyomány és Evolúció eredeti kiírása úgy szólt, hogy ez a BDOR magyarországi selejtezője lesz. Vagyis: aki megnyeri, az Magyarországot képviselheti majd Lyonban. Az MGE ehhez a törekvéséhez elnyerte a magyar gasztronómia élvonalának támogatását.
Mint ismert, váratlanul egy másik hazai szervezet nyerte el a magyar BDOR-selejtező szervezésének kizárólagos jogát, s ez a másik szervezet alapította meg a Magyar Bocuse d’Or Akadémiát is.
Olyan helyzet állt elő, hogy az MGE és támogatói a továbbiakban szakmai és morális okokból nem kívántak részt venni a magyarországi BDOR-on.
Az MGE akkor alapító okiratából törölte a BDOR-ra
való utalást, és átalakította stratégiáját:
Hogy minél több szakácsot késztessen önképzésre, a Hagyomány és Evolúció mellé meghirdette a Czifray-versenykurzust, ugyanakkor régi támogatói mellett az OTP Bankban főtámogatóra is talált.
A Czifray-versenykurzus és a Hagyomány és Evolúció szakácsversenyek főtámogatója az OTP Bank
Fordulat…
Idén több nyomatékos megkeresés érkezett a verseny szervezőitől, hogy az MGE ismét álljon a BDOR mögé.
Az egyesületben sokan úgy gondolták, hogy Magyarország erre nem érett még, nincs elég sok olyan színvonalú étterem, amely biztos hátteret nyújthatna a versenyzőknek, vagyis a jelen helyzetben ez a részvétel leginkább kamikázeakcióhoz hasonlítható.
A tagságot erősen megosztó kérdésben mindkét oldalon fontos érvek hangzottak el, végül az alábbi szempontok döntöttek a BDOR mellett. Ezeket az érveket a részvétel ellenzői is méltányolták:
a./ ha Magyarország képviselteti magát a világ leghíresebb szakácsversenyén (márpedig ez a folyamat megindult), akkor a hazai élvonal nem hagyhat légüres teret, hanem a legjobb éttermeknek minden tudásukkal oda kell állniuk az országot képviselő versenyző mögé;
b./ a BDOR-on való részvétel az eddigieknél több figyelmet irányít rá a gasztronómiára, így remélhetően több forrást lehet majd mozgósítani a szakma javára, az MGE alapvető céljainak elősegítsére, így a Czifray-versenykurzus bővítésére is; a versenyeket mindenképpen oly módon kell megrendezni a jövőben, hogy ebből a szakma széles köre profitálhasson;
c./ a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplőinek különleges lehetőség nyílik arra, hogy bemutathassák kiváló minőségű termékeiket (ha van ilyen) olyan fórumokon, ahol a világ éttermi elitje jelenik meg közönségként (brüsszeli EXPO és a lyoni SIRHA). Más országok is felismerték az országmarketingnek ezt a lehetőségét (pl. a skandináv államok), és évek óta komoly forrásokkal támogatják minőségi termékeik megjelenését Lyonban.
Feltételek
A részvételhez az MGE egyik fontos szempontja az volt, hogy A magyar BDOR Akadémia gyökeresen alakuljon át, induljon tiszta lappal, s az új akadémia biztosítson a Magyarországot képviselő versenyzőnek intenzív tréninglehetőséget.
A jelenlegi helyzetben komoly sikernek tekintenénk, ha magyar versenyző az európai selejtezőből („BDOR Europe”) első alkalommal továbbjutna a lyoni döntőbe.
Az akadémia megújult, elnöki tisztjét Bíró Lajos látja el.
BDOR következő magyarországi selejtezője 2011. október 13-14-én lesz a Hoventán, a Hungexpo területén.
Ennek az első helyezettje indul majd a 2012-es BDOR Europe selejtezőn, amely Brüsszelben lesz, 2012. március 20-21-én.
Az októberi hazai selejtezőn több szakács indulhat, a segítőjével.
Meghívást kapott egyfelől az az alábbi három szakács, aki a korábbi BDOR Akadémia által szervezett selejtezőkön kvalifikálták magát:
Volenter István
Szabó László
Adamek Balázs
Meghívást kap továbbá
Széll Tamás
aki eddig két Hagyomány és Evolúció versenyt nyert meg nemzetközi zsűri előtt, köztük azt is, amelynek kiírásában még ott szerepelt a BDOR. Méltányos tehát, hogy indulhasson ezen a versenyen. A részvétel lehetőségét egyébiránt a korábbi BDOR Akadémia is felajánlotta neki.
Szeptember 21-i frissítés:
a jelenlegi állás szerint további 4 versenyző jelezte: telefonbeszélgetések és/vagy a régi honlap szövegei alapján úgy érzi, hogy továbbjutott (a zsűri hivatalosan senkit sem értesített sem pro, sem kontra):
Elek Richárd
Kiss Krisztián
Lenkei Tamás
Madáchy Attila
Véglegesnek tekintjük tehát azt, hogy 8 fő indul a BDOR hazai selejtezőjén.
A két téma (hal és hús): Nyelvhal garnélával és Label Rouge színvonalú csirke
Mind a hal-, mind a húsételhez kettő-kettő garnírungot kell készíteni, plusz mártást.
6 tányérra kell tálalni (5 a zsűri, egy a fotós részére).
Minden versenyző 3 nyelvhalat kap, fél kg garnélát és 2 csirkét belsőségeivel.
Hozni lehet: a mártásokhoz alaplevet előre elkészítve, továbbá tisztított, hámozott, de nem feldarabolt nyers zöldséget. Minden más egyebet a helyszínen kell elkészíteni.
Egy példa a nyelvhal és a rák feldolgozására – Eric Fréchontól
A töltelékben: rák, kagyló, spenót, csiperke, olívaolaj, fehérbor
Hozzá gombás-tejszínes fehérbormártás és konyakos rákmártás.
Tálaláshoz: homár korálja, turmixolt petrezselyem, vaj
Zsűri és szerviz
Az MGE a következő személyeket kérte fel, hogy a jövőben vegyenek részt a Hagyomány és Evolúció, a BDOR és a Czifray-versenykurzus szakmai munkájában és zsűrizésében:
Andrusch Péter, Bicsár Attila, Bíró Lajos, Cseh János, Juhász István, Litauszki Zsolt, Christian Meyer, Molnár B. Tamás, Pethő Balázs, Erik Schröter, Segal Viktor, Várvizi Péter, Miguel Vieira, Takács Lajos, Vomberg Frigyes.
A Hagyomány és Evolúció döntőjében most és a jövőben is marad a tányérszerviz. A BDOR európai szelekciójára kell kidolgoznia a győztes versenyzőnek a dísztálszervizt is.
A BDOR versenyzők támogatása
Az első helyezett az európai szelekcióra professzionális trénertől kap intenzív felkészítést 6 hetes időszakban. Ezen túlmenően is minden lehetséges szakmai támogatást megkap.
Ezenkívül a hazai döntő összes résztvevője támogatást kap a szakmai önképzéshez. Ezen belül szakkönyveket, lehetőséget szakmai gyakorlatra Michelin-csillagos étteremben. Mindannyian meghívást kapnak Michelin-csillagos menüre is.
Hagyomány és Evolúció
Az MGE a már korábban meghirdetett jelenlegi Hagyomány és Evolúció verseny kiírását visszamenő hatállyal nem kívánja megváltoztatni.
Ennek első fordulója 2011 októberében lesz, a döntője 2012 első negyedévében.
Az első 3 helyezett kvalifikálhatja magát a 2015-ös BDOR európai selejtezőjére.
A jövőben mindazok, akik Magyarországot képviselni kívánják a BDOR-on, pályázatot adnak be. Tartalma: szakmai életrajz, továbbá nyilatkozat arról, hogy a versenyző – amennyiben megnyeri a versenyt – az intenzív felkészülés időszakára szabaddá tudja tenni magát, munkahelyi vagy külső támogatóval rendelkezik.
A Hagyomány és Evolúción a jövőben is tányérszerviz lesz.
Kedves BDOR-versenyzők!
Mivel „újságírók” és mások által gerjesztett mende-mondák vannak, ezt kérdeznénk:
KAPOTT-e VALAKI HIVATALOS értesítést arról, hogy résztvevője a döntőnek? (Sem nekünk, sem a Hungexponak ilyenről nincs tudomása.)
KAPOTT-e VALAKI HIVATALOS értesítést arról, hogy az októberi selejtezőn mi lesz az alapanyag? (Az európai selejtező alapanyagait csupán néhány hete hirdették meg.)