Sokan esküsznek a faszénre. Elvégre természetes anyag, ráadásul – fafajtától függően – karaktert is ad a sülteknek. Ám ezen belül is nagyok a minőségi különbségek. Ha az ember hozzáveszi a különféle briketteket, akkor mindezek beható ismerete önálló tudományág.
Ha például nincs megjelölve a faszén csomagolásán, hogy milyen fából készült, akkor nagy valószínűséggel vegyes az alapanyag, erősen eltérő méretűek a darabok, sok a por a zsákban. Vagy – ami rosszabb – kerülhetett bele újrafelhasznált fa is, amelyben előfordulhat egészségtelen anyag.
Faszén és faszén
Hagyományos faszénkészítéskor földbe ásott gödörben, betonmedencében vagy kemencében, fedett, oxigénszegény környezetben hosszan izzítják a fahasábokat. Sok anyag elég, illetve elpárolog, közben a fa elszenesedik.
Jóval tisztább faszenet eredményez a módszer, amikor előzőleg szárítókamrákban kiszárított fából, zárt kemencében állítják elő (Retortenverfahren) – 450-550°C-ra hevítve, közben a kilépő melléktermékeket tovább feldolgozva (például természetes füstaromát nyernek ki, faecetet és mást). Ez az eljárás nemcsak tisztább faszenet eredményez, hanem magasabb széntartalmat (83-86%), jobb hőleadó- képességet, vagyis hosszan izzó parazsat.
Eltökélt grillezők nemcsak a minőség szempontjából tesznek különbséget faszén és faszén között, hanem abban is, mihez mit használnak. Általánosságban a markáns marhahúshoz vagy bárányhoz jobban illik például a tölgy, az amerikai hikori, a dél-amerikai quebracho, sertéshez és szárnyasokhoz az “édeskésebb” cseresznye, alma, pekándió, halakhoz a lágyabb éger. Mindenhez jó a bükk.
Vannak, akik szívesen használnak brikettet, vagyis formára préselt faszénport. Előnye, hogy olcsóbb, könnyebben meggyullad, hosszabb ideig tartja a hőt, mint a faszén.
Hátránya, hogy hiányzik a karaktert adó aroma. Ráadásul az egyszerűbb minőségeknél a port valamilyen vegyi anyag tartja össze (ilyet nem tanácsos vásárolni).
De brikettből is van jó minőség, ahol az apró széndarabok és/vagy faszénpor összepréselésénél növényi keményítő szolgál kötőanyagként. Ezeket a briketteket a kereskedelemben a “kemény fa” vagy “természetes” jelzővel igyekeznek megkülönböztetni a vegyszeres változatoktól, feltüntetve azt is, hogy kukorica- vagy burgonyakeményítőt tartalmaz a termék.
A brikettnek egyéni aromát lehet adni különböző facsipszekkel. A csipszeket legalább félórás vízbe áztatás után lecsöpögtetve tesszük a brikettre. De sajátos aromát adhat a briketthalom mellé helyezett fahasáb is.
Számos országban előírások határozzák meg a minimális széntartalmat, ami egyfajta minőségjelző. Ez a német DIN-szabvány szerint faszénnél 80%, brikettnél 65%.
A faszénbegyújtó hordó
Első ránézésre úgy néz ki, mint egy túlméretezett bajor söröskorsó, amely történetesen könnyűfémből készült, és lyukacsos. Valójában ez egy jó huzatú kémény, amely a hosszan égő parafingyertyával párosítva az emberiség nagy vívmányai között, a kerékkel és a gyufával említhető egy napon. Ebben mindenféle gond nélkül meggyújtható a faszén, és az ember maga dönti el, mikor (vagyis milyen hőmérsékleten) borítja át a grillsütőbe.
Ehhez a parafingyertyát a sütő faszéntartójába tesszük, meggyújtjuk, fölé állítjuk a faszénnel töltött begyújtóhordót, és várunk 15, 20 vagy akár 30 percet, attól függően, hogy milyen hőt akarunk.
A sütést – függetlenül attól, hogy magas vagy alacsony hőfokon indítjuk – mindig csak akkor kezdjük el, amikor a faszenet már vékony hamuréteg borítja.
Hőmezők
A jó grillezéshez mindenképpen több hőzóna kell – minimum kettő, de lehet három is. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mindig féloldalasan rakjuk meg a grillsütőt: a felébe két réteg izzó szenet teszünk, a másik felét üresen hagyjuk (utóbbi a “halott” terület). Ha a hús ilyen “halott” területre kerül a rácson, akkor indirekt hőt kap.
Bonyolultabb esetekben (amikor több hőzónára van szükségünk) három részre osztjuk: első harmadába két réteg, középső harmadába egy réteg faszenet teszünk, utolsó harmadát üresen hagyjuk. Ahhoz, hogy a hőmérsékletet állandó szinten tartsuk, félóránként némi friss faszenet teszünk a tűzre.
Hőpróba
A hőmérséklet megállapításának legegyszerűbb módja: a parázstól kb. 15 cm-re tartjuk a tenyerünket. Ha csak 2-3 másodpercig tudjuk ott tartani, akkor a hő igen erős (230-280 C°), ha 4-5 másodpercig, akkor erős vagy közepesen erős (180-220°C), az 5-10 másodperc pedig már a mérsékelt és alacsonyabb hőmérsékleteket jelenti (120-180°C).
Direkt hőnek nevezzük azt, amikor a hús vagy zöldség közvetlenül az izzó faszén fölött van, indirektnek pedig azt, amikor fogóval “halott területre”, vagyis olyan helyre húzzuk a rácson, ahol nincs alatta közvetlenül faszén, így többé-kevésbé eltávolodik a hőforrástól. A direkt és indirekt hő használata nagy gyakorlatot igényel, ez a grillezés egyik titka.
A professzionális vagy félprofesszionális grillsütők előnye, hogy tovább finomítható az eljárás. Igen jól szabályozhatóak a fedővel ellátott kerek grillezők (amilyen például a nálunk is kapható Weber, vagy a híres “nagy zöld tojás”).
Fűszerkeverékek, páclevek
A grillezéshez hagyományosan hozzátartozik a húsok, halak, rákok (stb.) előzetes aromatizálása, a száraz vagy nedves pácolás. A pácolás időtartama meghatározó. Itt is érvényes a lózung, mely szerint “a kevesebb több”.
1./ Száraz pác (“rub”): valamilyen fűszerkeverékkel dörzsöljük be a húst.
A legegyszerűbb, mindenre alkalmas “száraz pác” a só és a bors. Ehhez kis pohár vegyes borsot (fehér fekete vagy más borsfajtákat) száraz serpenyőben kissé megpörkölünk, s amikor még meleg, kávédarálóban nem túl finomra daráljuk (vagy mozsárban megtörjük). Egy rész borshoz 2 vagy 3 rész durva tengeri sót adunk.
- Ha fűszerkeveréket készítünk, semmiképp ne használjuk a spájzban álló régi fűszereket, mert a túlszáradt fűszerek avasak, kesernyések, ízvesztettek. A szárított fűszert is vegyük tehát frissen, vagy szárítsuk magunk (oreganót, majorannát, csombort stb).
- Ha a keverékbe só vagy cukor kerül, szem előtt kell tartani, hogy mindkettő nedvességet von el a húsból. Használjunk mindig durva sót, amely lassabban, “kíméletesebben” hat, mint a finom só. A cukorból pedig használjunk inkább nedvesebb barna cukrot.
- A fűszereket ne őröljük túl finomra.
- Fontos szempont, mennyi ideig hagyjuk “hatni” a só- vagy cukortartalmú pácot. Rákot, vékonyabb halat tenger gyümölcseit 1-10 percig, szeletre vágott húsokat vastagabb halakat 20-30 percig, nagyobb húsdarabokat (egész csirke vagy báránycomb) ½ -2 óráig pácolunk. A jó minőségű marhasztéket csak sózzuk-borsozzuk, közvetlenül felhasználás előtt.
2./ Nedves pác (marinádok, ízpaszták)
A nedves pácolás valamivel vagy adott esetben jóval hosszabb ideig tarthat, mint a száraz pácolás. Világszerte nagyon változatos a gyakorlat: az indiaiak joghurtot, a dél-amerikaiak sok citruslevet és csilipaprikát használnak, a franciák kedvelik a rövid ideig tartó mustáros pácolást, esetleg a vörösborosat. A Távol-Keleten gyakori a rizsecet, szezámolaj, szójaszósz használata. Érdekes adalék lehet a méz, a gránátalma, a juharszirup.
Szárnyasokhoz elsőrendű a karibi eredetű “mojo”.
Nedves pácolás
A pácolni valót tehetjük tepsibe/tálba, erre öntjük rá a nedves pácot, nem kell feltétlenül teljesen ellepje. (Ha zacskóba csomagoljuk, jóval kevesebb folyadék elég ugyanahhoz a mennyiséghez.)
A nedves pácokat gyakran használjuk arra is, hogy grillezés közben kenegessük vele a húst. (Ha pácoltunk benne valamit, akkor 30 másodpercre forraljuk fel.)
Grillszósz (lakk,“glaze”)
Ez a szósz és/vagy mártogató a grillezés végén és/vagy a tálalásnál kerül bevetésre, mintegy kiegészíti és “befejezi” az előzetes fűszerezést. Az elkészülés előtt néhány perccel kenjük be vele (lakkozzuk) a húst, és ezután külön mártásként is kínáljuk.
Használhatunk kereskedelemben kapható kiinduló alapanyagot is – például a lehető legjobb minőségű kecsapot (legalább Heinz) vagy csiliszószt, amit feljavítunk friss fűszerekkel, csilipaprikával, fűszerpaprikával, citruslevekkel, ecettel, olajakkal. Fontos, hogy szép egyensúly alakuljon ki az édesség és a csípősség között.
A hal és a csirke
Talán sehol sem élőbb Európában a mindennapi grillezés kultúrája, mint Portugáliában. A szépen pörkölődött szardíniák és csirkék füstös illata az élet jellegzetes velejárója – éttermekben és házaknál egyaránt. Még nagyvárosi sikátorokban is előfordul, hogy a kapuk elé étkezési időben apró grillsütőkkel kitelepülnek az emberek.
Tengerparti helyeken, kikötők környékén előfordul az az igen egyszerű és barátságos vendéglőtípus, ahol szerény összegért adnak egy kancsó bort, kenyeret, salátát és egy üres tányért, majd ettől kezdve folyamatosan hozzák a grillrácsról az éppen megsült halat. A maradékot környékbeli ismerős sirályokkal etetik meg, mert másnap is csak friss halat fognak grillezni.
A vidéki mozgópiacoknak pedig az ad népünnepély hangulatot, hogy egyik-másik sörmérő sátor elé grillsütőt állítanak fel, amelyen folyamatosan készülnek a kis méretű kiterített csirkék. Az ízesítés mindig hasonló: erős paprika, fokhagyma, citromlé.
Szerencsés vidékek
A Délvidék is gazdag grillhagyományokban, innen származik Kurunczi József. Szerencsés gyermekkora volt, mert édesanyja néha kizavarta a házból a testvéreivel együtt – azzal, hogy csináljanak maguknak valami ebédet. Ilyenkor kerítettek néhány téglát, fát, rácsot, és felfedezték a tűz és a faszén természetét. Kurunczi József grillezésben többszörös magyar és Európa-bajnok, 2005-ben pedig világbajnok lett Balatonaligán, a WBQA által szervezett világbajnokságon a spare ribs kategóriában. Most újra elkészítette nekünk a díjnyertes oldalast, amelynek módszerét elmondása szerint több évig fejlesztette barátaival.
Az alacsony hőmérsékleten előkészített, fűszerekkel bedörzsölt oldalast csak majdnem teljes elkészülte után kenik be a szósszal és teszik a grillrácsra.
Grillezett húsgombócok és kolbászkák
Sok formában és sokfélét lehet készíteni, sajátos válfaj a mititei, ami maga román név, de az ételt a törökök hozták Erdélybe, magyarok éppúgy eszik, mint a románok. Közeli rokon a dél-szláv csevapcsicsa, a bolgár kebabcseta, hasonlót készítenek a görögök és a törökök is. Lehet sörkorcsolya vagy főétel. A hús összetétele változó: vannak, akik a tisztán marhahúsból és faggyújából készülő micsre esküsznek, mások két-vagy akár háromféle húst is használnak. Lényeges, hogy a jó micsben mindig van koncentrált leves.
Megjegyzés
Vannak, akik a fokhagymát nem keverik bele a húsba, hanem sütés közben kenegetik sós vízbe áztatott zúzott fokhagyma levével.
A fűszerezés lehet gazdagabb, adhatunk még hozzá kömény (szárazon pirítva, majd őrölve), koriander, szegfűborsot, ánizs és frissen morzsolt őrölt csombor keverékét. A fűszerezés akkor jó, ha csupán sejtelmes hátteret ad a jó ízű húsnak (1 kg húshoz összesen egy kávéskanálnyi szükséges).
Garnírungként ajánlható padlizsánkrém grillezett paprikával, hagymával, fokhagymával, paradicsommal.
Vagy egyszerű sült paprika némi fokhagymával, és olívaolajjal.
A tulajdonképpeni barbecue egyik formája az alacsony hőmérsékleten, füstölve készítés.
Alul van a faszén, fölötte egy edényben hideg víz (hogy lehűtse a füstöt), fölül a hús. A hőmérséklet a légnyílásokkal és a fedő levételével-feltevésével szabályozható. Az optimális belső hőmérséklet 80-100 fok.
Elsősorban nagyobb darab húsok elkészítésére javasolt (marhahátszín, sertéslapocka, tarja, csirke/kacsa egészben). Zsírosabb halak is alkalmasak e célra: angolna, ponty, harcsa…
Egy 1,5-2 kilós egyben sült húsdarab elkészítése ilyen módon 8-9 óráig is eltart.
Elősütés után 4-5 percre ilyen füstölőbe kerültek a micsek is.
Az ételek elkészítéséhez a füstölőt és a faszenet a Weber-cég engedélyezett kereskedője, a BBH Kft. biztosította (1135 Bp. Szent László u 80.)
Köszönjük a segítséget Kurunczi Józsefnek és Őszi Balázsnak