Bűvös SzakácsMGEIII. HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ (2009)

III. HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ (2009)

Szak%c3%a1cs hajol

A Magyar Gasztronómiai Egyesület
harmadszor is meghirdeti
a magyar csúcsgasztronómia
szakácsversenyét,
a HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓT

A SELEJTEZŐ 2009. október 25-én és 26-án lesz, TÉMÁJA:
„Sertés háromféleképpen”

A 2010. február 21-i DÖNTŐ TÉMÁJA
„Magyar tanyasi csirke két szervizben”

A korhatár: 2009 december 31-ig betöltött 23-ik életév

A SELEJTEZŐ

időpontja 2009. október 25-26,
helyszíne a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, 1097. Budapest, Ecseri út 5-7.,

A versenyző a selejtezőre a sertés bármely három különböző részét dolgozza fel, mindegyik részt az általa ideálisnak tartott módon.

A három részt egy tányéron, egységes kompozícióban tálalja. Szerepelhetnek a fogásban belsőségek és saját kezűleg, a helyszínen készített hurkák-kolbászok is.

A húshoz tetszőleges garnírung(ok) és mártás(ok) járulhat(nak).

A szervezőbizottság kéri, a versenyzők használjanak ridegen tartott mangalicát vagy magyar lapályt. Ehhez beszerzési forrásokat fogunk megjelölni.

Akinek szüksége van rá, annak a szervezőbizottság sertésvért biztosít a helyszínen.

A VERSENYZŐ HOZHAT MAGÁVAL A VERSENYRE

  • két hosszú idő alatt előkészített húsrészt (pl. konfitált vagy sous vide-ben készült pofa vagy császár vagy főtt láb vagy főtt fej stb.)

  • egy alaplevet

Minden egyebet a helyszínen kell elkészíteni, HÁROM ÓRA ALATT, HAT TÁNYÉRRA

A pályázatokat kérjük 2009. szeptember 30-ig
beküldeni az info@buvosszakacs.hu címre

A pályázat tartalmazza:

  • első helyen a versenyző nevét, címét telefonszámát, munkahelyét és e-mail címét
  • ezután az általa készítendő tányér leírását hozzávalókkal, anyaghányadokkal és technológiákkal
  • végül egy informatív, kis felbontású fényképet a kész tányérról

A selejtezőből a SZÍNVONALTÓL FÜGGŐEN 8-12 versenyző jut tovább

A DÖNTŐ

A HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ döntője 2010. február 21-én lesz, a Gerbeaud-ban.
TÉMÁJA: „magyar tanyasi csirke két szervizben”

A versenyző szabadon választja meg, milyen módon tálalja kétszer a csirkét.
Lehet leves és sült, lehet hideg előétel és ragu, de lehet kétszerre tálalt „főétel” is (pl. mell sütve, konfitált comb).

Mindez tetszőleges mártásokkal és garnírungokkal.

MINDEN VERSENYZŐNEK HÁROM TANYASI CSIRKE ÁLL MAJD
RENDELKEZÉSÉRE A HELYSZÍNEN. HOZHAT MAGÁVAL A VERSENYRE:

  • egy alaplevet

Minden egyebet a helyszínen kell elkészíteni, HÁROM ÓRA ALATT HAT TÁNYÉRRA

DÍJAK

Az első három helyezett szakmai gyakorlaton vehet részt Michelin-csillagos éttermekben.

Első díj: egymillió Ft

Második díj: ötszázezer Ft

Harmadik díj: kétszázötvenezer Ft

Három különdíj, egyenként kétszázötvenezer Ft
Az egyik különdíjat a legjobb eredményt elérő kelet-magyarországi versenyző kapja

Az összegeket az MGE tanulmányi ösztöndíj formájában folyósítja továbbképzés céljára.

Valamennyi döntőbe jutó versenyző kap ajándék szakkönyvet
(az ALEXANDRA KIADÓ felajánlása).

A HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ FŐTÁMOGATÓJA AZ OTP

Otpbank log horiz

SAJTÓTÁMOGATÓK:

Alexandra logo k
Index logo
Magyar nemzet logo
Gusto logo
Vend%c3%a9gl%c3%a1t%c3%a1s logo

TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

Szalloda szovetseg logo

BAKCSY ÁRPÁD fotográfus

PÁLFY ZSOLT LEVENTE

Kist%c3%bccs%c3%b6k logo

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 1097 Budapest Ecseri út 5-7.

Bonex z%c3%b6ld feh%c3%a9r logo1
Costeslogo1
Arena catering underc
Lafiesta partyservice logo
Gerbeaud logo

„Passion Trade Kft. a retigo kombipárolók magyarországi importőre”

Passion trade gastro logo
Retigo logo
Ind logo
Progast logo
Manuel logo
Arany logo %c3%9aj
Matias logo
Hoge
Heimann02
Bor logo 2010
Muzeumk%c3%a1v%c3%a9h%c3%a1t
Chateauviszcmyk2 copy
Logo ecole lenotre bleu

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!