
Nevét úgy is fordíthatnánk, hogy „vörös kása”. Régi észak-német étel, grillpartik, kerti mulatságok elmaradhatatlan desszertje, az érett nyár megtestesítője. A „grütze” töretet, durva darát jelent, innen az étel neve. Valaha úgy kezdődött a története, hogy északi tájak háziasszonyai az egyszerű árpa-, zab- vagy más gabonakását nyaranta megpróbálták érdekesebbé tenni. Ehhez elsősorban az idény vörös gyümölcseit használták: ribizli, áfonya, málna, szeder, eper, meggy, cseresznye.
A rote grütze idővel sokat változott: elmaradt az árpa, a gyümölcs egy részéből levet és/vagy pürét készítettek, ezt keményítővel vagy zselatinnal sűrítették vagy zselésítették, ebbe keverték a többi darabos gyümölcsöt. Néhány órás állás kell neki, hogy kissé összeérjen, s félig felvert tejszínhabbal, vagy vaníliamártással tálalják, hidegen.
Rugalmas étel: elágazhat zselés vagy leveses irányba, ezenkívül újabban lehet akár zöld vagy sárga is. A zöld verzió („grüne grütze”) alapja lehet például egres és kivi ananásszal, a sárga („gelbe grütze”) készülhet banánból, őszibarackból.
Végső soron közeli rokona a mi gyümölcsleveseinknek, melyeket sajnos alaposan elcukrozunk, behabarunk hovatovább még tejszínhabot is nyomunk rá, így szolgáljuk fel – rejtélyes okból épp az étkezés elején, pedig ez az ételtípus sokkal alkalmasabb desszertnek vagy elődesszertnek.
További lehetséges garnírungok:
