
A Magyar Gasztronómiai Egyesület amatőr- szakácsoknak is meghirdeti a Czifray versenykurzust
Az amatőrök ugyanazokat a feladatokat kapják négyhavonta, mint a hivatásosok, s hozzá ugyanazt a gondolatébresztő háttéranyagot
A különbségek:
Az amatőröknek nem kell felvételizniük. Ezzel együtt már a hivatásosoknak kiadott felvételi feladatra is beküldhetnek anyagot – december 8-ig. MEGHOSSZABBÍTVA DECEMBER 19-ig! Később bármikor bekapcsolódhatnak egy-egy négyhónapos feladatra a két éves időtartam alatt. Az amatőröknél minden egyes fordulónak lesz egy nyertese.
A zsűri a beküldött pályázatok alapján dönt:
–minden feladatkörben kiválaszt egy győztest, aki versenyen kívül, de együtt főzhet a hivatásosokkal a négyhavonta tartandó versenyfőzésen
–minden feladatkörben az első három legjobb pályázó könyvjutalmat kap az Alexandra kiadónál megjelenő szakkönyvekből
–a legérdekesebb pályázatokat közzé tesszük a Chili és Vanília és A bűvös szakács blogon rövid kommentárral
Az értékelés szempontjai annyiban különböznek a hivatásosokétól, hogy a zsűri figyelembe veszi a háztartási körülményeket, melyek nyilvánvalóan különböznek a profi konyha felszereltségétől. Vagyis: fontos szempont a házi elkészíthetőség.
Szeretnénk, ha évente egyszer az amatőr résztvevők összejönnének, és együtt főznének. Ilyen események szervezésére egyelőre nem tudunk határozott ígéretet tenni, viszont szívesen segítünk benne.
A zsűri a hivatásos zsűri tagjaiból áll össze, elnöke Mautner Zsófia, a Chili és Vanília szerkesztője
Az első feladatok (hivatásosoknál felvételi feladat):
1.) egy sós vagy édes felfújt mártással; és:
2.) habart tojás előételbe beépítve.
Beküldési cím: info@buvosszakacs.hu. A pályázatokat lehetőség szerint elektronikus formában kérjük. Ha nem lehetséges, akkor postán: 1011 Bp. Szilágyi Dezső tér 1.
Beküldési határidő: 2008. december 8.
A pályamunka a következőket tartalmazza:
· Recept pontos alapanyag- és munkafázis-leírással
· A két feladathoz egy-egy ételfotó e-mailen küldhető felbontásban
· Rövid kommentár a koncepcióról, esetleg az elkészítés tapasztalatairól
· Név, cím, elérhetőség (e-mail, telefonszám, cím)
Az ezután következő első kör feladatai lesznek:
1.) a Czifray-féle szakácskönyv 134. oldalán található „Savanyú káposzta kolosvári módon” recept korszerű interpretációja
2.) Klasszikus vagy egyéni tésztából készülő sós palacsintakreáció.
A gondolatébresztő háttéranyag hamarosan megjelenik A bűvös szakácson.
Az amatőrkategóriában szakácsvégzettségű versenyzők is indulhatnak, de kérjük, hogy ezt tüntessék fel a pályázatukon.