Fekete Antonio szakács, 28 éves. 22 évesen olimpiai aranyérmes volt, s más érmeket ist szerzett. Utoljára a nemzeti csapat tagjaként indult a 2006-os luxemburgi világkupán, ahol tizennegyedik helyen végeztek a huszonöt induló közt.
MBTBD: Sok az aranyérmesünk, de elenyészően kevés a hazai vendéglő, ahol olyanra tudják sütni a húst, ahogy a vendég kéri…
FA: Ez a gyökerekhez vezet vissza: már az iskolában sem mutatják meg, hogyan kell a húst adott szintre sütni. Ráadásul sok a rossz alapanyag, amit olajas pácokkal még jobban tönkretesznek. Annyiban változott a helyzet, hogy több információhoz lehet hozzájutni az interneten, külföldi szakácsműsorokban, néhány magyar lapban.
Tavaly kijutottam külföldre is. Egy Írországban dolgozó barátom beajánlott egy étterembe, amely a brit értékelési rendszerben 3 rozettát kapott (majdnem egy Michelin-csillagos szint). Az ételek ott sokkal több odafigyeléssel készültek, az étlap rövid volt, s napról napra változott a piaci kínálat szerint. A vendéglő halkereskedője minden nap a legszebb fogásból küldött valamit, mindegy hogy mit. A friss zöldségválaszték többszöröse volt az itthoninak, könnyű, sosem liszttel sűrített mártásokat tálaltunk.
Aztán hazajöttem, tele optimizmussal, hogy mindezt megpróbálom itthon hasznosítani. Mit mondjak, elég sokan ledorongoltak. Fiatalok is. „Minek ez az egész?”. Mert Magyarországon az étkezési kultúra még mindig főként arról szól, hogy „lakjunk jól”. Aki látott mást is, nyilván szeretné, hogy végre történjen valami radikális változás. Néha viszont elbizonytalanodom, hogy van-e egyáltalán esély bármilyen változásra. Mielőtt elmentem volna Írországba, elégedettebb voltam a világgal és magammal is. Most úgy látom, a mi generációnknak még nehezebb lesz, mint a régieknek. Sok idősebb kolléga egyenesen visszafogja a fiatalokat azzal, hogy mindenre rálegyint – legyen az az új francia konyha vagy Michelin-csillag. Sok kolléga komolyan úgy gondolja, hogy „mi is vagyunk olyan jók (sőt!), csak a körülmények nem olyanok”. Eközben nincs egy olyan vendéglőnk, mint az a majdnem-csillagos írországi. Az igazság az, hogy másik világban élünk.
Magyarországon még a mai körülmények közt is reális lehetne legalább egy (korszerű könyvtárral felszerelt) kisérleti mintaiskola létesítése szakácsoknak, ahol továbbképzések is folynának. Része lehetne egy étterem is. A fiatal és felnőtt szakácsok egyaránt megérdemelnek egy igazi melegkonyhás versenyt, melynek nyertesei tanulmányutakra mehetnének. Igen fontos lenne hasonló szintű szakmai versenyeket rendezni pékek, hentesek, sajtkészítők, kertészek, cukrászok számára, mert nélkülük nincs jó konyha. Ha létrejön egy szűk fiatal szakmai elit, akkor van rá esély, hogy kialakuljanak a minőség szigetei, s a tudás osztódva szaporodni kezdjen, hogy idővel az egyre kisebb és egyszerűbb éttermekbe is eljusson.
