A Dogfish Head az USA egyik leghíresebb craft brewery-je. Az 1995 óta működő, delaware-i illetőségű sörfőzde a termékeit a mai napig csak limitált példányszámban állítja elő, ezért világhírnév ide vagy oda, csak Amerikán belül lehet maradéktalanul hozzájutni a söreikhez. Az egyszeri magyar „beergeeknek” ez nem igazán jó hír, de kis utánajárással vagy szerencsés esetben néhány, USA-ból hazajárogató ismerős segítségével azért le lehet küzdeni a beszerzési akadályokat.
A Dogfish Head karrierjét egy nagyon ötletes találmány emelte a magasba, ami a főzde alapítójának, Sam Calagionenak a fejéből pattant ki. Samnek sok amerikai hopheadhez hasonlóan állandóan az járt a fejében, hogy miként lehetne a legharmonikusabb komlózást adni a söröknek. A legenda szerint egy napon a gyerekeit figyelte, miközben Hungry Hungry Hippos-t játszottak és akkor villant be neki az ötlet, hogy a tátogó vízilovakhoz hasonló módszerrel lehetne adagolót is csinálni a sörfőzéshez, ami rövid időközönként kinyílva engedne be egy kevés komlót a fortyogó üstbe. Ezzel pedig el lehetne érni azt, hogy a komlózás kis adagokban, de a forralás alatt folyamatosan történjen. A technikának később a” continuously hopping” vagy folyamatos komlózás nevet adta, ami mára gyakorlatilag a Dogfish Head védjegyévé vált. Ennek lényege, hogy a komlóforralás során a komlót néhány perces eltérésekkel folyamatosan adják hozzá a sörhöz, ezzel érve el a legteljesebb, legváltoztosabb aromaélményt. Az így készült 60, 75, 90 és 120 minutes IPA-k egy gyönyörű, jól megkomponált sorozatot adnak ki, aminek első három tagjából nekem is sikerült egy-egy üveggel szereznem.
A 60 Minutes IPA palackjából már a nyitás pillanatában intenzív, friss, citrusos aromafelhő robban ki, határozottan a tudtunkra adva, hogy itt bizony nem baracklével van dolgunk. Pohárba töltve a levegős, szappanos fehér hab mögül még mindig megállíthatatlanul áradnak a virágos, bodzás aromakomponensek, kifejezetten előtérben az Amarillo komló citromfüvességével. Mindezek után egy kőkemény rocksztárt vártam, de az első kortynál meglepetésemre egy kifinomult, gyengéd és finom úriemberrel találtam szemben magam. A háttérbe szoruló gabonás malátajegyek mögött egy könnyedebb IPA rejtőzik, frissen vágott zöldfüves, fenyőgyantás és citromfüves simításokkal. Utóízében a gyantás karakter marad meg leginkább, enyhe keserűséggel és kevés mézzel. Akik a komlózás brutálisabb megjelenését kedvelik, azoknak talán nem lesz akkora élmény ez a sör, de ettől függetlenül nem véletlen a világhír, a 60 Minutes egy kiegyensúlyozott, szép sör.
A sorozat második tagja kicsit kilóg a sorból, ez ugyanis nem egy hetvenöt percig folyamatosan komlózott főzet, hanem egy “blended beer”, a 60 és 90 perces IPA-k keveréke hordóban érlelve.
Noha vártam az üveg kinyitásakor azt a bizonyos kiszökkenő komlófelhőt, ezúttal csalódnom kellett, nem volt semmiféle hajcibálás, csak a kitöltéskor jelent meg egy gyengébb, citromhéjas-hársmézes aroma. Utóbbin meg is lepődtem kicsit, mivel a 75 Minutes egyik védjegye, hogy juharsziruppal kondicionálják az üvegben, azonban ennek illata pedig még nyomokban sem jelent meg. A pohárban a 60 Minutes IPA-ra megtévesztésig hasonlító, narancsszín sör rajzolódik ki, a habja talán egy kicsivel paplanosabb és délcegebb. Ha voltak is enyhe kétségeim az illatozásnál, azok azonnal szertefoszlottak az ízlelésnél. A hetvenöt perces egy sokkal teljesebb és komplexebb sör, minden tekintetben intenzívebb élmény az előzőnél. A kezdet karamelles, vajaskekszes, a háttérben végre megjelenik az a fránya juharszirup, a komlózás pedig, ugyan megint finomabbra hangolt, de vibráló, összetett. A citrusok és a mangó vezetik a kortyot, középtájt előbukkannak a bodzás jegyek is, majd végül a komlógyanta uralkodik el szárazabb és kifejezetten fűszeres kísérettel. Az emléke szép, korianderzöld egy kevés spenótleveles felütéssel, és olyan kitartó, hogy percekkel később is rendületlenül pulzál a szájban.
Végszóra pedig jöhetett a 90 Minutes IPA, amivel történelmi szempontokat figyelembe véve akár nyithattam is volna a kóstolást, mivel az első forgalomba hozott “continuously hopped” Dogfish Head sör a kilencven perces volt, csak később kezdték el készíteni a rövidebb variánsokat is. Színre az előzőekhez nagyon hasonló, rozsdabarna sör bújik elő az üvegből, hófehér és krémesen kitartó habbal. Az aromáról megint csak dicsérő szavakat lehet mondani, a végig háttérbe húzódó, fenyőgyantás komlóillat és a shortbread-es malátakarakter mellett mandarinhéj, grapefruit, mangó, ananász és bodzavirág jelenik meg. Az íz ismét nagyon összetett, mégis jól elkülönült komponensekből áll. Nagyobb, robusztusabb test kíséretében egy kellemesen szirupos, kalácsszerű malátaágyon érkeznek először erőteljesebben a komló fűszeres, citrusos, limehéjas jegyei, majd betörnek a gyantás-mangós-papayás felhangok is. Bármennyire is mindig a komlót hangsúlyozzák ki a 90 Minutes IPA-ban, ez a sör sem egy akkora „hop-orgy”, a malátás ízvilág szerepe igenis hangsúlyos. A zárás selymes, mangó és ananász gondolata marad a szájban egy decens keserűség kíséretében.
Mindegyik kóstolt darabnak megvannak a maga egyedi vonásai. Aki a lazább IPA-kat kedveli, válassza a hatvanast, aki az erőteljesebb, gyantásabb darabokat, az a kilencvenest, aki pedig a mézesebb, krémesebb, de mégis határozott komlózású söröket kedveli, annak a hetvenötös az ideális. Egyvalamit sajnálok csak, hogy az i-re nem sikerült feltenni a pontot, 120 perces IPA-t ugyanis nem sikerült szereznem. De egyszer annak is eljön majd az ideje. Addig is itt lehet csorgatni a nyálat.
