ReceptekDesszertMáglyarakás-savarin

Máglyarakás-savarin

Img 8500

Horváth Szilveszter versenytányérja

Savarin

3 evőkanál langyos kecsketejben 1,5 dkg élesztőt futtatunk kevés cukorral.
Hozzáadunk 175 gr lisztet, 2 egész tojást, kávéskanálnyi sót, 5 dkg puha vajat. Összedolgozzuk, pihentetjük. Hozzádolgozunk 1 tojássárgáját is.

Formába tesszük, kelesztjük. 150 fokon 15 perc alatt világosra sütjük.

Áztató
1 tojásból, 1 dl kecsketejből, 0,5 dl tejszínből, kávéskanál cukorból áztatófolyadékot készítünk. Ebben ázik a savarin, amíg csak lehet. (Sokan 12 órát is áztatják.)

Áztatás után tisztított vajon kérgesre sütjük.

Közepébe redukált gránátalmaléből, kardamommal mártást készítünk, ebből húzunk a tányérra is.

Tojáshab („pillecukor-kocka”)

Tojáshabot verünk cukorral, majd forrásban lévő vízbe szaggatjuk, lefedjük (ekkor már nem forrhat!) Fedőt teszünk rá. Tálcára szedjük, és lehűtjük. Szabályos kockákat vágunk belőle, és tálcán .. fokos holdomatba tesszük.

Közben kevés olívaolajon sózott fenyőmagot pirítunk.

Fagylalt

3 db granny smith almát héjában gyengén sütünk. Meghámozzuk, majd 3 dl almapezsgővel, 2 ek glükózzal, kakukkfűvel felforraljuk. Hőkiegyenlítéssel 4 tojássárgát adunk hozzá. Lehűtjük, állni hagyjuk, majd fagylaltgépben elkészítjük.

Gránátalma-ropogós

3 ek cukorból, 1 ek vajból karamellt készítünk, „leoltjuk” gránátalma lével, majd 1 ek lisztet adunk hozzá. Szilikonlapra kenjük 200 fokon sütjük.

Tálalás

A savarin közepébe mártást öntünk, erre helyezzük a konyhai pörzsölővel enyhén megpirított habkockát, erre a ropogóst.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!