ReceptekDesszertTocino de cielo (tojásos édesség)

Tocino de cielo (tojásos édesség)

Tocino kicsi

Tizenkét tojás sárgáját habosra keverünk. 30 deka cukrot négy deci vízzel felforralunk, belereszeljük egy citrom héját, forrni hagyjuk néhány percig. A szirupot lehabozzuk, majd még forrón apránként belekeverjük a tojás sárgájába. Úgy, mint majonézbe az olajat.

A masszát öntsük kivajazott, világos karamellával kiöntött tűzálló formába, helyezzük egy nagyobb tepsibe, 2-3 centi magasan öntsük körbe forró vízzel. Alufóliával lefedve, 180 Celsius fokon hagyjuk vízfürdőzni 20-30 percig. (Még jobb, ha 90-120 Celsius fok között dermesztjük, ez esetben hosszabb időn át.)

Akkor a legjobb, amikor éppen megszilárdult (ha túl sokáig a sütőben hagyjuk, mennyei édes tojásrántottát készítünk). Amikor lehűlt, borítsuk ki, vágjuk egyforma kockákra.

Ha lehet, még jobb a portugáloké (toucinho-du-céu). Ők citromhéj helyett vaníliával vagy fahéjjal ízesítik, s a fenti mennyiségbe belekevernek 20 deka vajat, 20-25 deka darált mandulát, evőkanálnyi zsemlemorzsát is. Kikenik, morzsával vékonyan meghintik a formát.

Amikor kiborítják, citromléből és porcukorból kevert masszából vonnak rá mázat. (Kipróbálhatjuk dióval is, de pirítsuk meg kissé, és amennyire lehet, dörgöljük le róla a hártyaszerű barna héjat.)

(A tűzállótálat az egyszerűség kedvéért javasoljuk. A spanyolok kicsiny, gyűszűformájú formákban készítik. Portugáliában viszont lapos, kerek, tortaformájú süteményként jelenik meg, s ebből klasszikus tortaszeleteket vágnak.)

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!