ReceptekTésztaLasagne al forno

Lasagne al forno

Lasagne 2

A tészta

50 dkg lisztet összegyúrunk 5 tojással. Addig gyúrjuk, míg szép fényes és rugalmas nem lesz. Géppel a második legvékonyabb fokozatra nyújtjuk (aki tudja, nyújtsa sodrófával, mert jobb, rugalmasabb lesz a tészta).

Téglalapokra vágjuk, szétterítjük, hogy kissé megszikkadjon. Al dentére főzzük. (A friss tésztát 1-2, a házi szárítottat négy percig, az iparit tovább.) Az előfőzött lapokat langyos vízben leöblítjük, felhasználásig ruhára terítjük.

A bolognai mártás

10 dkg vajon kis lángon két fej finomra vágott hagymát párolunk. Hozzáadunk 1 kisebb sárgarépát és 1 szál szárzellert, apróra vágva. Tíz percig továbbpároljuk. Hozzáadunk fél kg darált marhanyakat (tarja) vagy rostélyost. Néhány perc után sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk rá, 1-2 szegfűszeget dobunk bele (esetleg egy csillagánizst – ez, a hagymával együtt jó hatással lesz a hús ízére).

Élénkebb lángon pirítjuk, míg nyers színét el nem veszíti. Felöntjük egy deci tejjel, hagyjuk elpárologni. Ezután 2 evőkanál sűrített paradicsomot és egy pohár száraz, nem túl savas fehérbort adunk hozzá, s hagyjuk besűrűsödni. Végül felöntjük annyi tejjel, hogy ép ellepje. Lefedjük, csupán kis nyílást hagyva.

Hagyományosan két-három órát főzik kislángon. Még jobb, ha 80ºC-os sütőben pároljuk 5-6 óráig. A tetején el fog különülni a zsír, ezt lekanalazzuk, s ízlés szerint adagoljuk vissza az ételhez. Az utóbbi időkben (ez az elmúlt száz évet jelenti) olívaolajjal is készítik, csak a végén adnak hozzá kevés vajat és/vagy sűrű tejszínt.

A besamel

30 gramm vaj, 30 gr liszt 4 dl tej, szerecsendió, csipet só, csipet cukor. Ebből a szokott módon, folyamatosan keverve besamelt készítünk. Ha kész, vajjal bedörzsöljük a felszínét, műanyagfóliát tapasztunk rá, így nem bőrösödik.

A rétegek

A tűzállótálat kikenjük vajjal. A rétegelésnek több iskolája van, de abban megegyeznek, hogy minden réteg vékony. A leggyakoribb a következő sorrend: tészta, besamel, ragu, sajt (ez ismétlődik). Sokan egy némileg könnyebb változatot követnek: tészta-ragu, tészta-besamel (ez ötször-hatszor megismételve), végül tészta-besamel és a tetejére sok reszelt parmezán.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!