Egy törzsolvasónk piaci élménybeszámolója
Azt mondják agrárhivatalnokok, hogy ha „egészséges, jó minőségű, magas beltartalmú és magyar” élelmiszert akarunk, akkor ne a multiknál vásároljunk, hanem menjünk ki a piacra. Én a budai Fény utcai piacra járok. Az elmúlt hetekben epret és áfonyát vásároltam, több eladónál.
Szombatonként az őstermelőknél kezdem, utána megyek a kereskedőkhöz. Az első, ami feltűnik az az, hogy nagyon gyakori a hasonló kinézetű és hasonló árfekvésű áru az őstermelői és kereskedői standokon. A különbség elvileg az lenne, hogy a kereskedő a nagybani piacról szerez be mások által termelt árut, az őstermelő saját terményét hozza, ami után igen kedvezően adózik. Ezért volna logikus, hogy a kereskedő sokfélét árul, az őstermelő viszonylag keveset. A piacon ennek ellenére akad őstermelő, akinek feltűnően széles a termékskálája.
Epersztori
A nagy meleg miatt idén gyorsan lefutott az eper, de a Fény utcai piacon érdekesen alakult a szezon. Egy hónapja még csak fólia alatt nevelt epret lehetett kapni, majd végre megérkezett az olcsóbb, de ízesebb szabadföldi. A múlt héten váratlan fordulat következett be: egy egész sor őstermelőnél ismét megjelent az, amit „hazai fóliásnak” mondtak – ismét magasabb áron. Ezen megütköztem.
Pár sorral odébb találtam mégis egy őstermelőt, aki szabadföldit kínált, és azt mondta, évtizedek óta „eprezik”. Megkérdeztem tőle, hogyan lehetséges, hogy miután nagyjából lement az eperszezon, most megint itt van 2.000 forintért a „fóliás” eper. Lenézően vetette oda: „Szamárság. Fólia alatt az eper ilyenkor már rohad nálunk”. Megkérdeztem tőle, hogy ha a szomszédos stand epre nem fóliás, de nem is szabadföldi, akkor vajon hol és hogyan termesztették.
Erre ő sem tudta a választ, ezért megkértem, menjünk át a szomszédhoz, és kérdezzük meg tőle együtt. Egy pillanatra úgy tűnt, őt is érdekli a probléma, azonban hirtelen meggondolta magát, és nem jött velem. Kifizettem az áruját: a szezon végi szabadföldi epre ugyanannyiba került, mint a kollégánál a „hazai fóliás”.
Aztán csodák csodája, múlt szombaton sokkal több helyen feltűnt megint a szabadföldi. A kereskedőnél 900 forint volt az ára, és magától értetődően közölte, hogy ez lengyel áru. (Az árakról még annyit, hogy az egyik őstermelő asszony ezzel egy időben ezer forintért árulta az újburgonyát. Azért ilyen drága, mondta, „mert a héját is meg lehet enni”.)
Áfonyasztori
Áfonya ügyében még mélyebbre jutottam a piaci szabályok bugyraiban.
A Fény utcai piacon már egy hónappal ezelőtt árulták – 4 000 forintért – a kék bogyót, ami egy magyar őstermelőnél elvileg értelemszerűen magyar. Ezt igazolandó az egyik kofaasszony kartoncafatot tartott elém, amin ákombákom betűkkel az állt, hogy „Csepreg”. Az 1-1,5 centiméter átmérőjű, hatalmas szemű kék bogyó igencsak korainak tűnt május közepén, de vannak nyilván csodák is.
Pár lépéssel arrébb egy kereskedő pontosan ugyanilyen nagyszemű áfonyát árult kis dobozokban. Megkérdeztem tőle, honnan származik, és mennyibe kerül kilója. Azt mondta, ez idő szerint Lengyelországból vagy Romániából érkezik áfonya. A kilóárat pontosan nem ismeri, csak a dobozárat. Kértem, mérje meg az egyik doboz súlyát, ebből könnyű kiszámolni, mennyibe kerül egy kiló. Kelletlenül engedelmeskedett, és kiderült, hogy nála közel 6 000 forint az áfonya kilója.
Megjegyeztem, milyen érdekes, hogy ennyire hasonló a lengyel és a szomszéd standnál kapható magyar áfonya. Hitetlenkedve nézett rám: „Magyar? Ilyenkor?” „Miért, talán nem magyar?” – kérdeztem. Kértem, mondja el, miről van szó, elvégre ha egy eladó hazudik, ez a kollégák hitelességét is rombolja. Annyit mondott, hogy „az igazsághoz túl mélyre kellene menni”, és ezzel a következő vevőhöz fordult.
Az elmúlt hetekben aztán egyre többen kezdtek áfonyát árulni – őstermelők és kereskedők egyaránt. Mindenki ugyanolyan kinézetű, nagyszemű gyümölcsöt.
A szezon előrehaladtával a bővülő kínálat ellenére mindenütt csak nőtt az ár, utóbb már elérte az 5 000 forintot. (Nagy meglepetésre egy gonosz multinál ugyanilyen nagy szemű áfonyát láttam ugyanazon a héten 2 400 forintért.) A piacon ismét megkérdeztem, honnan származik a gyümölcs, hiszen azt mondja a tévé, hogy a hazai áfonyára még várni kell. A kofaasszony csak legyintett: a sajtó összevissza beszél, elég meleg van már ahhoz, hogy beérjen. Elmondta még, hogy az övé például csepregi. Hozzátette gyorsan, hogy Csepreg Vas megyében van. És a többi terménye? Olyan messziről hordják ide azokat is? Azt válaszolta, hogy nem. Csak az áfonya csepregi, amit az egyik családtagja termeszt. Szép nagy családja van, gratuláltam neki. Sajnos a nyugtáról megfeledkeztünk, így nem tudtam meg, merre is lehet a népes família központja.
Kissé arrébb, egy másik őstermelőről is kiderült, hogy vannak rokonai Csepregen, és tudományos magyarázattal is szolgált a hazai áfonya szokatlanul korai érésére: Csepreget is érinti a globális felmelegedés. És lesz csepregi banán is? – kérdeztem, amin nagyot kacagott.
Az őstermelők után egyetlen kereskedőre futotta még az időmből, akit arra kértem, magyarázza már el, mi ez a sok ellentmondás az áfonya körül. Lopva körülnézett, majd a fejével biccentett, hogy menjek közelebb. Halkan és röviden beszélt. Azt mondta, a piacon árkartell van, azaz folyamatosan egyeztetik egymással a szereplők az árakat, és az őstermelők közül sokan nem a saját terményeiket árulják, hanam a nagybani piacról hozzák. Ennyi.
Ezután az interneten rákerestem a csepregi áfonyatermelőkre. Sem a helyi lapban, sem az önkormányzat honlapján nem volt utalás arra, hogy beindult volna az áfonyaszezon. Találtam viszont egy telefonszámot, amelynek gazdája tavaly augusztusban „szedd magad” áfonyaakciót szervezett. A vonal túlsó végén egy hölgy jelentkezett. Azt mondta, hogy az áfonya még nem érett meg náluk sehol, körülbelül két hét múlva kezdődik a szüret.
Amikor megkérdeztem tőle, mit szól hozzá, hogy a Fény utcai piacon mégis mindenki csepregi áfonyát árul, csak nevetett: Csepregről nem is nagyon visznek áfonyát a fővárosba, túl messze van, el tudják adni a környéken, Vasban és Zalában.
Egy igazi őstermelő, mert ilyen is akad, végül egy pohár bor mellett elmondta, hogy az „őstermelés” meghatározó része a nagybani piac melletti parkolóban zajlik, 4 és 6 óra között, a Decathlonnál. Az „őstermelők” itt veszik át a termékeket, nagyban. De hát ezt mindenki tudja.
Elmondta még, hogy kísértetiesen hasonló a helyzet málnafronton is. A hajdan virágzó magyar málnatermesztés összeomlott, vágják kifelé a málnaültetvényeket, nincs munkaerő, nincs aki leszedje. Mára a málna is Lengyelországból érkezik. A támogatási rendszerünk egyértelműen a nagy gazdagságokat és az ipari gabonafajták telepítését segíti, az értékteremtő kisgazdaság kicsúszott az általános látókörből, marad mi volt, az általános kamu.
A MGE által létrehozott Aranyszalag tanúsítóvédjegy kísérlet arra, hogy egy civil szervezet a lehetőségeihez mérten támogassa a hitelességet és a minőséget. Az MGE idén a Heppenheimer-tojásnak ítélte oda az aranyszalagot, az idei jelöltek közt szerepel a sellyei fürj, a tahi Royal pisztráng és a bagaméri Hungaro torma.
Epilógus
A hatóságok jól ismerik a csalásnak azt a fajtáját, amikor kereskedők a termény származási helyéről félrevezetik a vásárlókat, derült ki az állami televízió Újkígyósról, 2018. június 21-én sugárzott riportjából. Ebben arról van szó, hogy a magyar dinnye idén külön címkét kap, hogy a fogyasztó meg tudja különböztetni az importterméktől.
-Minden évben hallunk arról, hogy külföldi dinnyét magyarként árusítanak, sajnos ez rendszeresen megtörténik. A címkével ezt ki lehet védeni? – így a riporter, amire a Magyar Dinnyetermelők Országos Egyesületének társelnöke, Göcző Mátyás ezt válaszolja: – Ez egy lehetőség, de a probléma miatt nagy lépést tesz a NÉBIH is. Folyamatosan ellenőrzi a nagybani piacot, és az olyan kereskedőket, akik az út mellett, zugokban árulnak. Emellett folyamatosan jelen van a piacokon, hetente egyszer legalábbis biztosan végeznek ellenőrzést, ami nagyon jó arra, hogy kiszűrje azt az árut, amit átcsomagolnak, és külföldit magyarként adnak el.
A riporter rákérdezett a társelnöknél az ellenőrzés folyamatára is, hogy vajon ellenőrzik-e az áru származási dokumentumait is, amire ezt a választ kapta:
-Gondolom, igen, az EKR-rel, és egyéb más ellenőrzési módszerekkel a csalások vissza vannak szorítva. Szükség van arra, hogy romániai vagy görög árut ne áruljuk magyarként.
Kapcsolódó cikk: Első osztályú apróhús
Ezen segít a rendszeres piacra járás. Egy idő után az ember kiszagolja az áltermelőket. Az őstermelő minden évben ugyanazt a tíz-tizenöt féle dolgot árulja, attól nemigen tér el. Meg aztán, ha a multis minőségűt adja felárral, akkor sehogy nem éri meg vásárolni nála – lehet termelői az áru, vagy sem.
A másik érdekes gyakorlat a pofára árazás.