Mese HabbalFúziós stout - Hopfanatic Insomnia

Fúziós stout – Hopfanatic Insomnia

Img 4100

Kisebb adásszünet után pénteken ismét új sört lehetett kóstolni a hunyadi téri Hopfanatic Pubban. Kiss Tamás – szokásához híven – ismét tágan értelmezte a kategóriahatárokat, ezúttal két, viszonylag népszerű stílus párosításával próbálkozott meg. Az Insomnia ugyanis egy coffee milk stout, az alapötlet nyilván egyenesen következett a tejeskávéból. A Hopfanaticnak egyébként is erőssége a porter-stout vonal, az első zajosabb sikert is az Angry Beast nevű russian imperial stout hozta meg Tamásnak, emellett pedig sok egyéb témába vágó ötlet is született már a kiskunhalasi konyhában (pl. erdei gyümölcs ágyon érlelt porter, vagy zúzott whiskyhordós-vaníliás stout).

Az Insomniát volt szerencsém két héttel a budapesti bemutató előtt is kóstolni, kicsit még nyersebb formájában. Akkor a sör kifejezetten érdekes arcát mutatta, valahogy az észterek és a kávé összjátékából kenyai variánsokat idéző bogyós gyümölcsös, feketeribizlis jelleg bontakozott ki. Az azóta eltelt idő alatt a sör mindenképpen veszített ebből az értékéből, de más irányból nézve viszont előnyére változott.

Könnyed, enyhén pörkölt kávés, tejkrémes illatok keverednek vajkaramellel és kevés maradék bogyós gyümölccsel. A gyümölcsös jelleg, mint mondtam, kicsit háttérbe szorult. Laza, nem magyarázza magát túl, de közel sem vetíti előre azt a komplexitást, ami a kortyban lakozik. Ízben ugyanis az erőteljesebbé váló kávés alaphangulatot lágyítja a laktóz a maga éles, határozottabb édességével, valamint a karamellmalátás világ és a néha beütő hamus-dohányleveles futamok is támogatólag hatnak az összképre. A fejlődés érezhető a korábbi kóstoláshoz képest, az akkor tapasztalt középtáji kiüresedés teljesen eltűnt, a sör egész szépen beérett. Valószínűleg jót tenne neki még pár plusz hónap, de jelen állapotában is kiemelkedő.

Emellett pedig plusz infó, hogy a kókuszos Alulu új főzete hosszú idő után ismét visszatért arra a szintre, ahol a Főzdefesztes debütáláskor volt, érdemes azt is kóstolni.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!