Keresés: escoffier

Gasztronómiai hagyományok II.

„Ha Ferran Adrià csupán a xantánt fedezte volna fel a konyhának, már ezért is szobrot kellene állítani neki” –...

Kékszalag iskola

Rosszat enni éppenséggel Párizsban is lehet, akár méregdrágán is. Elég azonban kicsit tájékozódni, s kiderül, hogy zavarba ejtő a...

Jean-Georges Klein

A parányi Baerenthal falu Elzászban fekszik. Száz éve már, hogy a falu végén, az erdőszéli pataknál fogadót nyitott egy...

Konyhamágia (Jürgen Dollase)

Düsseldorf, 1971. Jürgen, a Művészeti Akadémia diákja zongorázik, nagybőgőzik, mellette filozófiát is hallgat. Közben Blitzkrieg nevű, idővel Wallensteinre átkeresztelt...

A kipukkadt mítosz

„Ja kérem, a csülök, az mindig lutri” (Pincér egy budai vendéglőben a kérdésre, hogy a csülök Pékné módra miért szőrös,...

Füstös konyha

Nemrégiben e helyütt egy vendéglátóipari szakember azzal a bevallott céllal írt cikket, hogy cáfolja a gasztronómiai rovatunkban megjelent „szerencsétlen...

Állatorvosi kacsa

„Végül is mindennek ugyanolyan íze lesz, kissé fűszeres, kissé csirizes, hallgatásra intő és elvont. Így előfordulhat, hogy a sűrűre...

Fúziós konyha I.

„A spanyolok a tapast korábban étvágygerjesztőként szervírozták, de ma már étvágycsillapításra szolgál.” Heti Világgazdaság, 2006. július 15. A gasztroglobalizáció július 15-én...

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Legolvasottabb a napokban

Rovatok szerint

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!