ReceptekZöldségételekGratin dauphinois II.

Gratin dauphinois II.

Dauphinois 2

40 dkg burgonyát meghámozunk. Miután a keskeny végét levágtuk, megmossuk és 1-2 mm-es karikákra gyaluljuk, konyharuhára terítve megszárítjuk. (Felvágva már ne mossuk.) A szeleteket vastagon kivajazott tűzállótálba lerakjuk olyan formán (némi átfedéssel), mint a háztetőn szokták a cserepet. Így emeljük egymásra a rétegeket, mindegyiket enyhén megsózva. A dauphinois ne legyen magas (legfeljebb 2 cm). Ha sokat készítünk, használjunk inkább két tálat.

Két dl tejszínt és 1 dl tejet 2-3 dkg vajjal felforralunk, hozzáadunk egy szétlapított fokhagymagerezdet. Sózzuk, csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval és cayenne-i borssal fűszerezzük. A keveréket ráöntjük a rétegelt burgonyára – a folyadék épp csak lepje el –, majd 120ºC-ra előmelegített sütőbe tesszük két órára. Fontos, hogy a burgonya lassan „konfitálódjon”. Így lesz belőle szaftos „burgonya-confit”.

Vannak persze kivételes esetek is, mint mindig. Éppenséggel tehetünk hozzá sajtot is, de akkor az legyen érett Gruyère. A sajtos gratint pedig nem garnírungnak, hanem főételnek adjuk – például könnyű fejes salátával.

Gyors megoldás: a burgonyát a fentinél kicsit több tejszínes tejben tíz percig kis lángon, lefedve előfőzzük, majd tűzálló formába lerakva 30-40 percre 180-200ºC-os sütőbe tesszük, aranybarnára sütjük. (Ha túl hamar kezdene barnulni a teteje, alufóliával lefedjük.)

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!