Karácsony András írása. A jogfilozófius egyetemi tanár a Magyar Gasztronómiai Egyesület egyik alapítója.
A gasztronómiát is utolérte a végzet
Így történt ez a szórakoztató zenével is, amikor a tömegkultúrában támadt népszerűség nyomán megjelentek a zenei csatornák, és ettől kezdve látványosan süllyedni kezdett a számok színvonala. Mert nem is létezhet annyi színvonalas előadói teljesítmény, ami tucatnyi tematikus csatornát el tudna látni. Felerősödött a képi világ extravaganciája, lényegtelenné vált a zenemű minősége. A klipgyártók előtt tág terek nyíltak, a zenekedvelő rövidet húzott.
A folyamat hasonló a gasztrocsatornák világában. A műsorsugárzók hivatása a szórakoztató ismeretterjesztés lenne egy olyan fontos területen, mint az étkezési kultúra.
Még ha a bemutatott fogások figyelmes elkészítése a mindennapokban nem is mindig megvalósítható, a jó gasztroműsor erősíti az étkezési kultúrát. Hasonlóan ahhoz, mint amikor egy író elmondja, miként ír. Ettől az olvasó nem tanul meg írni, de bővül az irodalmi jártassága, erősíti az irodalmi kultúrát.
Ami a gasztrosorozatokat illeti, eredendően praktikus ismereteket, laikus konyhán is jól használható tippeket közvetítettek azoknak, akik jobban akartak főzni. És bővítették az étteremlátogató látókörét is – kvázi ötletet adtak ahhoz, milyen helyeket érdemes meglátogatni.
Megjelentek a csúcsgasztronómia képviselői is, de nem mindig azzal az igénnyel, hogy a néző ugyanúgy megfőzze otthon az ételeket. Ilyenek voltak a molekuláris gasztronómiáról szóló sorozatok is, amelyek inkább a néző általános kultúráltságát növelték.
Egyszóval a gasztronómia témája népszerűvé vált és ennek hatására egyre több gasztrocsatorna indult be. Mivel mindegyiknek fel kellett tölteni valamivel a kínálatát, tömegével kezdtek készülni gasztroműsorok. Ugyanakkor – miként a zenecsatornák esetében – nincs annyi színvonalas sorozat, ami kitölthetné a napi sok-sok órát. Így hát nyitni kellett. És ez a nyitás már nem a gasztronómia ismeretterjesztésről szólt, hanem egyfajta szórakoztatásról.
Ebből többféle is megjelent az elmúlt években. Az egyik például gyermekek főzőversenyeit mutatta be. A régi hollywoodi recept ismerős: legyen a filmben legalább egy gyermek vagy egy kutya, mert ez érzelmileg megfogja a nézőt. Kutya még nem került elő a gasztrofilmekben (bocsánat: előkerült a Cooking with Dog online sorozatban, de ez a kivétel, ami erősíti a szabályt), gyerek azonban annál inkább.
Az „apró séfek” csatája maga a cukiság. Küzdenek mint a felnőttek, ám a nézőket nem veszik felnőtt számba, mivel a főzési technikák, a bemutatott ételek nem látnak el ismeretterjesztő funkciót.
Nem állítom, hogy felesleges a gyerekek bevezetése a főzés világába (magam is nagyjából 12 évesen vonódtam be édesanyám jóvoltából). Azt viszont állítom, hogy erről nem érdemes sorozatokat forgatni, ha az a cél, hogy gasztronómiai ismereteket közvetítsünk.
Egy másik alaptípus célja ismert emberek – színészek, sportolók, celebek – szerepeltetése. Az igazi celeb meglátásom szerint az, akinek nincs érdemi teljesítménye (például a sport vagy a művészet teretén), hanem csupán a média által vált valamilyen okból ismertté. Például egy ismert ember házastársa, vagy éppen viharos válófélben van az illetőtől. A reality show-k is folyvást termelik a celebeket.
Az ilyen típusú “gasztrosorozatok” talán azt feltételezik, hogy aki valamely területen jól teljesít (pl. nagyszerű színész, focista vagy híres embertől sikerül válnia), az a főzés világában is jó teljesítményre képes. Ez persze komolytalan. Gyanítható, hogy az alkotók csupán az ismert vendégek hírnevére építve mintegy “becsatolják” a főzést, feltételezve, hogy a hírnév elvisz mindent. Ez olyan, mint amikor egy színészt kérnek fel kosárlabda büntetődobásra. Ott sem a színész kosárlabda tudásáról van szó, és nem is a sport kedvelőinek szól a műsor.
Létezik olyan változat is, amikor az ismert vendég egy séffel együtt szerepel. Ez a felállás legalább valamelyest elősegítheti (ha a séf is úgy akarja), hogy a néző információmorzsákhoz jusson a főzéssel kapcsolatosan.
A híres embereket szerepeltető sorozatokról általánosságban – és nagyon visszafogottan – csak azt mondhatom, hogy gasztronómiai szempontból botrányosak. E rövid számvetés kiváltója is egy ilyen sorozat volt (celebek váltakozó színhelyű közös vacsorájáról szólt, amelyben vásárlás és főzés közben, vacsoratálaláskor mutatták őket).
Gyakran láttunk döbbenetes jeleneteket: japán előétel után csülök sztrapacskával, közben az egyik vendég éthordóval érkezik, amelybe bespájzolja a maradékot. Mi vajon hogy éreznénk magunkat, ha valami hasonló szemtanúi lennénk egy baráti vacsorán? Nem beszélve arról, hogy az ilyen adások semmilyen ismeretet nem nyújtanak a főzésről és a konyhakultúráról, inkább masszív civilizálatlanságot sugároznak. Bizonyos, hogy ezeknek az álgasztronómiai műsoroknak vannak nézői és kedvelői, de legalább nem gasztronómiai csatornákon kellene sugározni őket. Isten óvja a gasztronómiát!
