Bűvös SzakácsGasztrokultúraA független magyar borértékelés létezéséről

A független magyar borértékelés létezéséről

Jónás Csaba (Fotó: Feller Antal)

Tizenöt éve indult el A Művelt Alkoholista blog. Hamar viszonyítási pont lett. Azóta sok bor lefolyt a torkokon, de az Alkoholista maradt. Bevallottan elfogultak vagyunk – nemcsak azért, mert együtt csináltuk a Gault&Millau kalauzt és oldalt. Beszélgetés Jónás Csabával.

Mi indított titeket blogolásra?

2005-ben Uj Péter, aki akkor az Index főszerkesztője volt, blogot kezdett írni Húzós Tannin néven. Ekkor már engem is érdekelt a bor, és teljesen ledöbbentett, hogy egy ennyire tehetséges, eredeti figura ilyen izgalmas megközelítésben ír borokról, borászokról. Ekkor még nem tudtam, talán más sem tudta, hogy profiról van szó. Az akkor egyeduralkodó Borbarát felfogásának, stílusának teljes ellentéte volt, amit csinált.

A példa engem is föllelkesített és néhány hónap késéssel elindítottam az Alföldi Merlot blogot. Húzós Tannin nagyon gyorsan fölvette velem a kapcsolatot, és megkérdezte, volna-e kedvem közös blogot létrehozni. Persze, hogy volt kedvem, így jött létre a Művelt Alkoholista.

Megpróbáltuk a borban nálunk sokkal tapasztaltabb Gazda Albertet is leigazolni, némi győzködés után ő is igent mondott. Ez volt az első és egyben legerősebb felállás. Azt hiszem, hogy kölcsönösen jó hatással voltunk egymásra, egészséges versenyszellem hajtott bennünket, és mivel az Indexen jelentünk meg, pillanatok alatt rengeteg olvasónk lett. Aztán úgy kétévnyi boldog blogolás után elpártolt tőlünk a szerencse, onnantól kezdve a feltételek mindig csak romlottak.

Miért fogyatkozott meg a szerzők száma?

Alapvetően azért, mert nagyon sok munkával jár kóstolni, utazni, aztán a tapasztalatokat érdekesen megírni, rendezett, szerkesztett cikkszerűségben összegezni. Normális körülmények között ez egy foglalkozás, amiből meg lehet élni. Ha valaki hobbiból csinálja, akkor ez határt szab a dolognak. Mérlegelni kell, hogy mire érdemes, mire szabad pénzt és napi egy óra koncentrált figyelmet fordítani. Engem nem az lepett meg, hogy az alapítótagok idővel kidőltek, hanem az, hogy eleinte volt utánpótlás, aztán már nem. Lehet, hogy a bor továbbra is felszálló ágban van, csak a borírás van leszállóban?

Kóstoló Szegeden

Lehet bevétel nélkül független kritikai fórumot működtetni?

Ez maga a 22-es csapdája. Borászatoktól nem fogadhatsz be reklámot, mások pedig csak akkor hirdetnének, ha számunkra elérhetetlenül magas olvasottságot produkálnánk. Az egyetlen tiszta út az, ha magad vásárolod meg a borokat. Ez viszont korlátoz, ilyenkor konzervatív módon válogatsz.

Én nem engedhetem meg magamnak, hogy nagy összegeket kockáztassak bizonytalan minőségű borokra. A könyvkritikus nem maga vásárolja meg a könyveket, amiről ír, az autótesztelőnek nem kell autót vennie ahhoz, hogy írhasson róla. A gasztronómiában viszont nem működik ez a modell. Képzeljük el, hogy valaki úgy ír éttermi kritikákat, hogy mindig az adott étterem vendége.

Nagy ritkán nekünk is küldenek borokat, főleg fiatal, feltörekvő pincék. Ez nekem jó, mert megismerhetem őket. Ugyanakkor hátrányos is, mert nem fogok ledorongoló bírálatot írni, akármilyen gyenge az adott bor. Elvégre ajándékba kaptam. Amikor fölveszik velünk a kapcsolatot, akkor meg szoktam mondani, hogy készüljenek föl: nálunk nincs garancia a pozitív kritikára. Ez a gyakorlatban aztán úgy néz ki, hogy inkább nem írok arról, ami nagyon nem tetszik.

Amúgy ez a saját beszerzésekre is igaz. Sajnálom az energiát arra, ami nem méltó a figyelemre. Az olyan borra, aminek súlyos hibája van, ami valójában élvezhetetlen. Ha egy tesztautó harmadik próbára sem indul be, akkor senki nem fog kétflekkes cikket írni arról, hogy egyébként kényelmes a vezetőülés, jó a kormány fogása és praktikus a csomagtartó kialakítása.

Szegeden élek, évek óta csak egyszer-kétszer vonatozom fel pesti borkóstolásra. Az évek folyamán megcsappant a bizalmam a nagy forgatagokban végzett kóstolás értékét illetően. Amikor egy borról írok, az 95 százalékban olyan benyomásokon alapul, amit otthon, nyugodt környezetben, maximális koncentrációval szereztem egy palackról, több nap alatt elfogyasztva. Azt hiszem, még nem írtam le sehol, de van egy mottóm: „Soha ne higgy annak, aki nem ivott meg belőle legalább egy palackkal!”

Jónás Csaba, Molnár B. Tamás, Uj Péter

Sok szempontból testvéroldalunknak tekintjük A Művelt Alkoholistát. Nemcsak azért, mert együtt csináltuk a Gault&Millau oldalt, hanem mert úgy tűnik, egyfajta reguláris gerillaharc van mögötte. Te is így látod?

Igen. Amikor elindultunk, akkor a Borbarát és a Borkalauz stílusa és hozzáállása jelentette a normát. Mi ez ellen lázadtunk. A Borbarátnál a Tokaj-centrikusság és az ideológiai aspirációk zavartak elsősorban. A Borkalauz nyelvileg igénytelennek, kritikailag furcsán megengedőnek tűnt. Eltelt tizenöt év, és mit nem adnék, ha most is harcolhatnánk a Borbarát és a Borkalauz vélt vagy valós hibái ellen. Alkonyi László és Mészáros Gabriella maradandó értéket alkotott. Sajnos a nagy túlélő a Vince Magazin lett, ami mindennek, amiben én hiszek az arcul csapása. A gerillák sorsa, hogy valahol nyomtalanul eltűnnek az őserdőben.

Boros körökben közismert Demeter Zoltán ősrégi bonmot-ja: „Ha helikopterrel felviszik jó magasra a borágazat támogatására szánt pénzt és szétszórják, akkor hasznosabb helyekre jut el, mint a jelenlegi támogatási szisztémában”. Hogy van ez manapság?

Ehhez én nem értek, különösebben nem is érdekel. Ettől függetlenül simán el tudom hinni, hogy a meglátás nemcsak szellemes, hanem sok szempontból ma is igaz.

Komoly állami támogatást kap a bormarketing is, mint olyan. Hogy látod ennek a hasznosulását? Láttam egy színes borbrossúrát az asztalodon. Szívesen nézegeted?

Elrettentésként szoktam belőle boros barátaimnak idézni. Láttam már néhány borkampányt, mindig az jutott az eszembe, hogy valakik megint jól megszedték magukat. Igénytelen, ötlettelen képi megoldások és ötlettelen szlogenek. Kik hagyják jóvá és kik finanszírozzák ezeket a silány pályamunkákat? Mekkora fantázia kell egy olyan szlogen kitalálásához, hogy „Magyar bor mindenkor”? De 2020-ban még erre is rátettek egy lapáttal, mert az óriásplakátokon most ez jelent meg: „Jó bor – kóstold és tudd”. 2022-ben talán én is nevezek, a pályamunkám ez lesz: „Bor, magyar, igyad”.

Alkonyi László annak idején azt mondta, addig csinálják a Borbarátot, míg el nem fogy a pénz. Nálatok is van valamilyen erre szánt tartalék? Nem komolyan kérdezem: de van esetleg szponzor?

A Művelt Alkoholista teljes költségvetése 50.000 forint volt a kezdeti indexes időkben. Ezt mind én kaptam. Megmondtam Uj Péternek, hogy pénz nélkül nem tudom megvenni a borokat, amiről írni tudnék. A saját főszerkesztői keretéből ennyit tudott kipréselni. Ez az összeg is bruttó volt, vagyis havi 5-6 palack komolyabb borra futotta belőle, komolyabb összehasonlító teszthez már nem volt elég. Azóta fordult a világ, most már csak kiadás van. Németi Zolival ketten adjuk össze a WordPress-blogmotor díját is.

Szeged

Azt mondják, hogy aki sokat ír borról, azt egy idő után elfogja a vágy, hogy ő maga is elkészítse a sajátját. Te nem gondoltál erre?

Számomra a bor szeretete teljes mértékben befogadói tevékenység. A kész produktumot akarom megismerni, és persze élvezni. Az esztétikuma érdekel. Naponta több órán át hallgatok zenét, de nem merül fel bennem, hogy zongoraversenyt írjak vagy szolfézsra járjak. Én az irodalom felől érkeztem, az olvasásban és az írásban érzem magam otthon. De például Németi Zoli szerzőtársam az Alkonyi-féle pályára állt, a Mátrában már borászkodik is, remélem, hogy ez nem vonja maga után az elnémulását.

Milyen a kapcsolatod a borászokkal?

Nagyjából semmilyen. Egy kezemen meg tudom számolni azokat, akikkel beszélni szoktam, akikkel évente legalább egyszer felhívjuk egymást telefonon, vagy meghívnak, hogy kóstoljam meg a legújabb boraikat. Én annak örülnék, ha még ennyien sem lennének. Azt tapasztaltam, hogy az ismeretség torzítja a bor megítélését. Ha valakinek kedvelem, tisztelem a személyiségét, akkor ez a boraira is rávetül.

Amivel az a probléma, hogy ez egy privát élmény. Aki a kritikám hatására leszurkolja a valahány ezer forintot a borért, az kóstolás közben nem fogja hozzátársítani az én emlékképeimet. Ő szigorúan azt éli át, amit neki a palack tartalma ad. Nekem roppant bosszantó és drága folyamat volt rájönni arra, hogy James Suckling, a Wine Spectator-kritikus kedvenc toszkán borai olyan pincéknél készülnek, amelyek tulajdonosai a puszipajtásai. Akikkel együtt vacsorázik, nyaral, vitorlázik.

Én alapvetően fogyasztó vagyok. Kritikusként pedig fogyasztóvédőnek tekintem magam, és semmi esetre sem a borászok barátjának.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!