Én imádom az olvasóimat, annyira, hogy most épp egy kedves ismerősöm kommentjétől megihletve írok egy sörről. Történt ugyanis, hogy a legutóbbi, BrewDog Budapesttel kapcsolatos cicahisztimre S. azzal reagált, hogy szerinte Pesten ma már az a hely számít punknak, “ahol élvezhető kommersz lager sört tudnak csapolni. Jóval kevesebb ilyen van, mint olyan, amelyik különböző savanyú pancsokat árul, életérzésbe csomagolva”.
Bumm. Reccsen a fa a koporsószeg alatt, visszahajlanak az eltartott ujjak, törnek a talpaspoharak. Merthogy hát igen, van benne ugyebár valami, ezt ne is tagadjuk. És igen, nem a BrewDog a punk, hanem a például jó láger. A sörforradalom felfalja a saját gyermekeit, meg a lágereket, a korsókat, és páros lábbal száll bele a konzervatív sörkedvelők gyomorszájába, alig adva lehetőséget egy jó, hagyományos értelemben vett sörözésre.
Visszatérve a kiindulópontba, ez a lágeres dolog vitt arra, hogy írjak az elmúlt idők egyik legjobb magyar sörélményéről (nagyjából 3 hónapja van a piacon). Elöljáróban annyit, hogy a tisztán és precízen elkészített (cseh) lágert nagyon szeretem. De ezek mellett még körülbelül száz másik stílusban is képes vagyok látni a szépséget. Sajnos ha sörökről van szó, igen csökönyös szamár tudok lenni, nehéz meggyőzni más igazáról és mindig a saját fejem után megyek, meg amúgy sem tudok tökéletes magyar lágerről írni, így most egy nemlágerről fogok írni. Annyira nem az, hogy jobban már szinte nem is lehetne. Egy ellenláger.
A Sourbucks egy zseniális sör. A kávés sör ötlete ma már nem számít óriási durranásnak, de nem is ez adja a kortydizájn lényegét. A TuffBuzz ugyanis a hidegen készített kávé gyümölcsös világát egy berliner weisse tejsavas karakterével csavarja meg, ezzel gyakorlatilag kést szorítva a lágerek torkához. A nyitány egyértelműen a kávéról szól. Feketeáfonya és ribizli indítja a kortyot, leheletnyi csersavas háttérrel, nyomokban aszalt szilvával. Középtájt előrelép a szolidan citromos, tejsavasan maró lactobacillusos karakter, aminek emléke még hosszú percekig vibrál a szájban. A sok vibráló, kontrasztos íz ellenére selymes harmónia hatja át a poharat. Az összkép egyensúlyt, tudatos tervezést és szép kivitelezést mutat. A hidegen készített kávék egyik mellékaromája, a kartonpapírhoz hasonlítható illat és íz csak gyengén jelenik meg, alig észrevehetően.
Érdemes inni. Csapról, üvegből, mindenhogyan jó. És akárhányszor ittam eddig, napokig emlékeztem rá, mint egy árnyékra, ami a hátamra tapadt, ezért nem is bírtam ki és muszáj volt a Deep Glaze eszméletelenül jó Shadowjával a fülemben is innom egyet. Határozottan amplifikálta az ízélményt, kiemelte a gyengéd pörkölést és simította a tejsavat. Jó, nem. De akkor is jól állt mellé.
Karácsonyi asztalra vele!
