Annyi sörfőzde indult el 2017-ben, hogy követni is nehéz, de a Fehér Nyúl mellett mindenképpen szeretnék megállni egy pillanatra. A dolognak csak az egyik része, hogy mind a három alapító lelkes házisörfőző, többéves tapasztalattal a hátuk mögött, régóta ismerem mindannyiukat. Maga a főzdenyitás sem egy csettintésnyi idő alatt meghozott döntés volt, évek óta készülnek már rá.
Ennél számomra sokkal fontosabb az, hogy mikor kezdő sörfőzőként az első esztergomi meetingemen azt próbáltam kideríteni, hogy mi a francért nem tudok korrekt IPA-t készíteni otthon, akkor egyszer csak szembejött velem egy férfi, felbontott egy palackot és azt hittem, lerobban az agyam: még most is emlékszem az ízére, olyan vibráló, olyan tökéletesen összerakott volt. A sör történetesen egy IPA volt, egy válasz, hogy nem lehetetlen jó IPA-t készíteni az 1.0-s műanyagvödrökben, a férfi pedig – akit először kövérnek néztem, aztán észrevettem, hogy a kisbabáját cipeli egy babahordózó kendőben – Sajgó Álmos volt, a Fehér Nyúl Brewery egyik alapító tagja.
Álmos IPA-ira azóta is rendre rácsodálkozom, annyira jók, olyan, mintha zsigerből érezné, hogy kell készíteni. Ne feledkezzünk meg azonban két társáról sem, Csepregi Andrásról és Meiszner Péterről: András a sörfőzés mellett nagy BBQ-fanatikus, Meiszner Péter pedig rendszeres résztvevője az Első Magyar Házisörfőző Egyesület találkozóinak és versenyeinek.
Na, de amúgy tökmindegy, kik állnak a tartályok mögött, a lényeg úgyis a palackban van. Pénteken négy sörrel elrajtolt a Fehér Nyúl Brewery, amiből hármat sikerült kóstolnom kedvenc budai lokálomban, a Bölcsőben (akik egyébként a kedvenc poharamban adják a sört).
Kezdjük az APA-val. Semmi óriási csavar, semmi stílusfeszegető kitekintgetés, azt adja, amit vár tőle az ember. Az aroma vágott füves, fürdőzik a barackban és az akácfavirágban, a test vékony, teret enged a fűszereknek. Élesztős felhangok kevésbé jellemzőek, letisztult, simulékony sörnek tetszik. A komlózás jól az előtérbe kerül, ami abszolút piros pont. Semmivel sem ad többet, mint bármelyik tűrhető kisüzemi APA, de nem is hiszem, hogy bárki többet várt ennél.
Az IPA esetében viszont nehéz lepleznem a csalódottságomat. Sokaktól elviselek egy diplomatikus, kevésbé keserű és hangsúlyosabban malátás IPA-t, de a Fehér Nyúltól egyáltalán nem ezt vártam. Félreértés ne essék, ez amúgy egy tök jó sör. Tisztes karamelles háttérrel, ánizsos felhangokkal bíró, mentás, erősen gyantás komlózással, visszafogottabb aromával és decens zárással. Álmoséktól azonban az ember ennél egy kicsit többet remél. Valami váratlant, emlékezetest, orrbavágót. Lehet, hogy ez csak a kezdeti megfelelési kényszer, de szerintem ezen biztosan kell még finomhangolni.
Hasonló érzéseim voltak az imperial IPA esetében is: a hangulat nagyon az IPA irányába mutat, csak minden egy kicsit erőteljesebb, töményebb. A komlózás szerintem alulhangolt, az aromát a karamelles jelleg egyértelműen háttérbe szorítja. Pedig nagyon koncentrálva a komlózás belső egyensúlya precíznek tűnik, csak nem kap elég szerepet, így pedig kicsi hiányérzete marad az embernek.
A Fehér Nyúl nekem egyelőre a „jó lesz ez”-kategóriába esik. Szerintem az átütő sikerhez ennél egy kicsivel több fog kelleni, de lehet, hogy pont egy kimaradt oatmeal stoutnyi hiányzik a képből. Ti mindenképpen kóstoljátok!
